Ne élj tévhitekben!

FIGYELEM!

Üdvözlöm Önt, gratulálok érdeklődéséhez és garantálom, hogy élete egyik leghasznosabb olvasnivalóját tartja a kezében. Művemnek nem véletlenül adtam a címét, hiszen a világ lakossága szinte kivétel nélkül - mint valami betegséget - magában hordozza, a tévhitek nagymértékű jelenlétét, élete megrontóját, anélkül, hogy tudomása lenne róla. Éppen ezért, mindjárt az elején szeretném a Kedves Olvasó figyelmét felhívni, hogy e "könyv" mondanivalója zömében élesen ellentétes az emberiség életszemléletével, felfogásával, logikájával és mivel az ember természetes reakciója az ellentétekkel szemben a visszautasítás, ezért nagy valószínűséggel Ön is hajlamos lehet az olvasás megtagadására, vagyis az olvasmány félredobására. Éppen ezért, nagy igényt tartok a szíves figyelmére, fokozott kitartására és bizakodására, mert csak ezen, szükségszerűségek jelenlétében garantálhatom a mondanivaló hivatásának az eredményességét. De a jobb megértés érdekében nagyon fontos a bevezető mindenekelőtti elolvasása. Ugyanis a bevezető tartalmazza azokat az indokokat, alapokat, amelyekre a majdani témaköröket eltántoríthatatlanul és magabiztosan fel lehetett építeni. Bízzon bennem, mert olyan egyszerű, mégis érdekes tényekkel fog találkozni, melyek lehet, hogy mostanáig elkerülték a figyelmét, mégis szorosan összefügg a mindennapi életével. És, ha most ezekről tudomást szerez, lehet, hogy másképp fogja megítélni az Önt körülvevő világot és ez a szemléletváltás, jelentősen javíthatja életkörülményeit, magabiztosságát, magyarságát. Ha javasolhatom, kérem, kényelmesen foglaljon helyet, felejtse el azokat a gondolatokat, melyek idáig lekötötték a figyelmét és csakis az itt leírtakra koncentráljon. Ha netalán némelyik mondat mondanivalóját nem érti meg, próbálja újra és újra elolvasni a legnagyobb odafigyeléssel, mert fontos, hogy minden tökéletesen érthető legyen.

BEVEZETŐ

Bizonyára Önnek is volt már a kezében olyan könyv, melyet a címe alapján nagy lelkesedéssel elkezdett olvasni, de egy idő után vagy feladta, vagy csak bosszankodni kezdett, mert azt tapasztalta, hogy túl sok a szöveg a mondanivalóhoz, mint amikor tálaláskor aránytalanul sok körítést tesznek a felszolgált húsdarabkához. Így aztán az olvasmány nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ezt azért merem gyanítani, mert én mindig magamból kiindulva példázok, s mivel én gyakorta találkoztam hasonló esettel, így gondolom Önt sem kerülték el az ilyen fajta kellemetlenségek. Emlékszem, az apám mindig azt mondta, hogy "A sok beszédnek sok az alja", de hallottam ezen állításnak azt a formáját is, hogy "Aki sokat beszél, az keveset mond". Ezért amikor elhatároztam, hogy megírom ezt az élettapasztalatomból merített, felvilágosításra szánt rendkívül különleges beszámolómat, az első számú feltételem az volt, hogy nem fogom a körítéssel eltakarni a lényeget jelentő húsdarabokat, hanem egyszerű, lehetőleg érthető és lényegre törő leszek. Annak ellenére, hogy nem vagyok egy önkéntes, buzgó templomba járó (hogy miért nem az a későbbiekben majd kiderül), azért egy bizonyos hivatásom miatt, elég gyakran kénytelen vagyok elmenni és ott hallottam egyszer egy atyától, ami nagyon megfogott és helyesnek tartok, hogy Azt tedd és azt kívánd másoknak is, amit magadnak tennél, magadnak kívánnál!. Nos, ezt a szabályt követve, mivel én sem szeretem a hosszú lére engedett, mellébeszélésekkel körbezárt értéktelen szöveget, ezért megnyugtatom a Kedves Olvasót, hogy én nem fogok ehhez hasonló bosszúságot okozni.

Noha látszatra én egy teljesen átlagos hétköznapi ember vagyok, aki csak ritkán és röviden szerepel a médiában, akinek a nevét sehol nem jegyzik, akitől alig függ valami, vagy valaki, ebben a rohanó, pénzsóvárgó, - jelen pillanatban nyugodtan kijelenthető "szennyes társadalomban", mégis úgy érzem, hogy szükséges valamit megírnom. Valamit közölnöm másokkal, ami bennem van, s amit azért tartok különlegességnek, mert egyszerre, egy időben, egy emberben nagyon ritkán adatik meg, amitől én úgy gondolom, hogy tűz és víz, vagy ég és föld mértékben különbözök másoktól és lettem - mondhatni úgyis, hogy - az emberek ritka példánya. Esszészerű írásom kizárólag rólunk, emberekről szól; életvitelünk, céljaink, tulajdonságaink, elképzeléseink, álláspontjaink, világnézetünk, hitünk, stb. összességéről. A célja az, hogy miközben ismertetem a többséggel nem azonosuló gondolkodásomat, különleges egyéni élet - és világnézetemet, próbáljak hatni a Kedves Olvasóra, aki ha csak egy dologban is egyetért velem és ezáltal, ha csak egy szempontból is jó irányban változtat eddigi rosszul megítélt életén, akkor úgy érzem, én sem írtam és Ön sem olvasott feleslegesen.

Tudom, hogy az én álláspontom is csak egy a sok közül, ami másoknak nem szent és támadást ingerel, de mindenképpen érdekes, kihívó és talán figyelemre méltó.

Valamikor gyerekkoromban hallottam valakitől azt a mondást, akkor még először, de azóta többször is - hogy sokat kell tanulni ahhoz, hogy megtudjuk, milyen keveset tudunk. Akkor még nem tudtam igazán megérteni e mondás alapját, hovatartozását, igazságát, de amikor eme homályosság letisztult előttem, számomra ez is egy lépcsőfokot jelentett a tudatosság felé. E mondás igazsága abban rejlik, hogy a tudatlan, tanulatlan ember a tudatlanságának köszönhetően nem tudja, hogy mennyi minden van a világon, amit valójában tudnia kellene. Ha viszont elkezd tanulni, ha nyitott szemmel kezd járni a világban, egyre jobban ráébred, hogy milyen sok a tanulnivaló és abból ő milyen keveset tud. A magam részéről talán ott tartok, hogy már tudom, milyen keveset tudok, de a különleges egyedi lelkivilágomnak, a sors által megtépázott, a hányódásokat átvészelt nehézkes életemnek köszönhetően, sok olyan dolgot, történést megfigyeltem, megtanultam és olyan kérdésekre kaptam magyarázatot, ami annak ellenére, hogy maximálisan figyelemre méltó, az emberek többsége észre sem veszi, hanem úgy megy el mellette, mint egy autó az utat szegélyező fák között.

Gondolkodott-e el Ön is Kedves Olvasó azon, hogy pl. ez a társadalom, - ez a világ melyben élünk - jó-e vagy rossz, esetleg mi az ami jó, - vagy rossz., hogyan lehetne a rosszból jót csinálni; miért van az, hogy az egyik szomszéd, testvér, ember haragszik a másikra, miért van ennyi bűnözés, erőszak kábítószerezés, válás, miért kevés a fizetésünk. Miért viselkedik rosszul a gyerekünk, miért csapnak be minket a politikusok és még számtalan miértet tudnék felsorolni. Próbált-e már ezekre ésszerű magyarázatot találni? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre szeretnék a továbbiakban a lehető legegyszerűbb és legkézzelfoghatóbb magyarázatot adni.

Bizony, az élet egy labirintus melyben sokszor eltévedünk és nem látjuk nem vesszük észre, hogy legtöbbször milyen egyszerű lenne sok mindenre megoldást - kiutat találni, de mi inkább tényként tekintjük és elfogadjuk, hogy ennek így kell lennie és tovább bolyongunk az élet néha sötét, nehézkes útvesztőiben. Én tisztában vagyok azzal, hogy e tanácsadás célú írásommal nincs hatalmam megoldani sem egy ország, sem az emberiség sok esetben könnyű hétköznapi problémáját, (ahhoz a világ miniszterelnöke kellene lennem ellenzék nélkül) csupán csak azt szeretném egy pillanatra felvillantani, hogy az emberiség mennyire tévhitekben él, és néha milyen egyszerű lenne a problémáink megoldása. Tudom, hogy minimális az esélyem megváltoztatni az emberek eddigi elképzelését, hisz a tévhit az emberrel együtt született és hosszú múltjának köszönhetően nagy és erős lábakon pihen, mely évszázadokon keresztül szülőkről utódokra szállt, öröklődött és annyira beleégett az emberek lelkébe, képzeletébe, hogy azt kiirtani szinte lehetetlen. Ennek ellenére én mégis megpróbálom, mert azt tartom, hogy az életben soha semmit nem szabad feladni, hisz a feladás egyenlő a vereség elismerésével, ami rontja az önbizalmat, önbizalom nélkül pedig csak testileg létezünk, lelkileg elveszettek vagyunk. Ezért Kedves Olvasó, megkockáztatom felkínálni segítségemet esetleg Önnek is és olyan témát feszegetni, ami az emberiség, - de főleg a hétköznapi ember érdekeit szolgálja.

Gondolt-e már arra, vagy tapasztalta-e már, hogy manapság olyan világban élünk, melyben minket, mint embereket, lépten-nyomon, nap, mint nap szinte minden területen becsapnak, átvernek, kihasználnak vagy félrevezetnek. Például a hentes mérlege többet mér, mint amennyi az Ön által kért hús valódi súlya, mert a mérleg el volt állítva, ha egyáltalán látható volt a sok csüngő áru között, az autószerelő aránytalanul magasan kérte meg a javítás árát, a televízió reklámokban állandóan nyerési lehetőséget kínálnak, miközben nem lehet nyomon követni, egyáltalán nyer-e valaki vagy sem, a gyereke hazudik és sorsára elégedetlenkedve panaszkodik. Tudja-e, hogy mindez miért van így és hogyan lehetne az ilyen jellegű bajokat orvosolni? Elhiszi-e, hogy sok olyan problémával állunk szemben, amit egy csapással könnyűszerrel mi is el tudnánk hárítani, de lehetetlennek tartjuk, mert nehezünkre esik gondolkodni, következetesnek lenni, ezért a bajok megoldása elöl különböző tévhitekbe menekülünk. Elhiszi-e, hogy pl. ha valaki vezető beosztásban van, (akár igazgatói szinten is), vagy éppen magas rangú politikus, attól még nem biztos, hogy helyesen gondolkodó, helyesen cselekvő, mások érdekeit is figyelembe vevő, minden szempontból megfelelő egyéniség? Gondoljunk csak arra, hány okos, magas intelligenciával rendelkező, jeles tanuló nem tud tovább tanulni, mert nincs meg hozzá az anyagi fedezete; míg a pénzes szülők gyerekei célba érnek akkor is, ha nincs igazi tehetségük hozzá. Ebből egyértelműen következik, hogy az életünk milyenségét, a mások által befolyásoló tényezőket sok esetben nem a tudás, a logika, hanem a pénzből születő hatalom vezérli. Elhiszi-e hogy az életben az sem mindig igaz, amit a szemével lát, hiszen a bűvész maga is bevallja, hogy becsapja a nézőközönséget, csak azt nem fedi fel, hogy hogyan. Elhiszi-e, hogy a papok sem különb emberek, mint más, csupán csak kihasználják azt a lehetőséget, hogy hiszünk nekik és ezáltal élősködnek rajtunk, mint valami paraziták. Gondolkodott-e el azon, hogy miképp születhetett a vallás és vajon a mai napig is nem csak egy bizonyos rétegnek érdeke annak fennmaradása?

Nos, Kedves Olvasó lehet, hogy állításaim egyre inkább hajmeresztőbbek lesznek az Ön számára, de mielőtt felmérgelődve félredobná hihetetlennek tűnő magyarázataimat, jusson eszébe az a tény is, hogy néha mennyi kínzó fájdalmat kell elviselni az orvos keze alatt is, ha meg akarjuk szabadítani magunkat egy komolyabb betegségtől. Az igazság mindig fáj, ha szembe fordítanak vele, s mivel a fájdalmat nehezen, vagy inkább egyáltalán nem szeretjük viselni, ezért automatikusan tiltakozunk minden ehhez hasonló hatások ellen. Én most kész vagyok Önnel megosztani eddigi különös életemet, felfogásomat, tapasztalataimat tiszta szívvel, reményekkel teli célokkal, szent meggyőződéssel merem kijelenteni, hogy az egész életünk és abban minden ami velünk kapcsolatos, ami múltunkat, jelenünket és jövőnket meghatározza, az sajnálatos módon nem más, mint kevés kivételével az ÉRDEK, ÉRDEK és ÉRDEK! Noha gondolkodás szempontjából, úgy gondolom, hogy nagyon különbözöm általában az emberektől, azért sok esetben az érdek ugyanúgy nálam is jelen van. Így van ez most is, amikor eme életfilozófiámat írom, hiszen részben azért teszem, mert érdekeimmel ellentétes sok minden, ami e világban velünk történik. Mivel én is közösségben élek, ezért ami a tévhiteknek köszönhetően másokkal történik, az nagymértékben engem is érint. Mert ha az országban rosszul mennek a dolgok, akkor pl. nekem is kevesebb a fizetésem, rosszabb minőségű utakon kell járnom, az utcákon tőlem is koldulnak a hajléktalanok, stb. Bár sokat nem tudok tenni ellene, legalább megteszem a tőlem telhetőt, hogy felhívom a bajokra az emberiség figyelmét. Mert bizony ezek nemcsak engem, hanem többé kevésbé mindenkit érintenek, csak épp nem veszünk róla tudomást, vagy nem tudjuk rá a megoldást.

Amíg az emberi kapcsolatokban a legnagyobb szerepet az érdek tölti be, addig az igazság (ami különben létezik, csak mivel érdekellenes, ezért nem kívánunk élni vele) valahol egy eldugott helyen, egy sötét börtöncellában, hét lakat alatt, rácsok mögött vesztegel.

Az elkövetkezendőkben ezt a képzeletbeli igazságot próbálom felkeresni, s noha egyedül kiszabadítani nem áll módomban még annak töredékét sem, segítségre pedig egyáltalán nem számíthatok; azért legalább megpróbálom a rácson keresztül megmutatni Önnek, vagy azoknak az embereknek, akik az igazságra - annak ellenére, hogy bizony néha fájdalmas dolgokat vág a szemünk közé - kíváncsiak. Kérem, legyen erős, kitartó, türelmes és soha ne adja fel, ha az igazság megkeresésében nehézségekbe ütközik, mert bár az út valóban nem egyszerű és nem sima, a célt elérni minden fáradságot megér. Ahhoz viszont, hogy érthető legyen mitől lettem ilyen igazságkereső, az is szükséges, hogy bemutatkozzam és legalább nagy léptekkel röviden vázoljam eddigi életemet.

1960-ban születtem Erdélyben, ott akkor egy átlagosnak számító családban, második és egyben utolsó gyerekként. Apám rendkívül szigorú, de jóindulatú, barátságos ember volt, akit tulajdonképpen a szigorúságán kívül csak utólag másoktól ismertem meg, mivel tizenegy éves koromban, ötven évesen meghalt. Életében még buta kisgyerekként elítéltem őt a szigorúsága miatt, majd csak évekkel később jöttem rá, hogy mennyire igaza volt és hogy sok mindent neki köszönhetek a tulajdonságaimat tekintve. Azt, hogy barátaival a kocsma látogatásai során tartotta a kapcsolatot, italozás és cigarettázás kíséretében, soha nem tartottam helyesnek; ezt az irányú példáját mai napig sem követem. Anyám egy törékeny, melegszívű asszony volt, akinek csak a munka jutott, mert állandóan dolgozott vagy a mezőn, vagy a háztartásban. Annyira jóságos volt, hogy - emlékszem - pénzt adott, ha válogatás nélkül mind megettem az ebédet, amit kitett és akit szintén elveszítettem, miközben a román katonaság terheit cipeltem.

Amire visszaemlékszem, hogy a másságom, (nem szexuális téren) már iskolás korom első éveiben jelentkezett. Általában könnyen megsérthető, visszahúzódó, érzékeny lelkű gyerek voltam, aki a legkisebb nézeteltérésnél kiállt a sorból, s amíg az osztálytársaim javában futballoztak, én azon gondolkodtam, hogyan és miről lehetne verset írni. Az első versemet kilenc évesen írtam, melynek címe A részeg ember volt. Nyolcadik osztályos koromban léptem először színpadra társaim kíséretében egy kis gyerek színdarabbal, de mivel a tanítóm is egy gyáva, visszahúzódó, szemérmetes gyereknek tartott, ezért nekem adta a legkisebb jelentéktelen szerepet. A végén kiderült, hogy én alakítottam a legjobbat a színpadon, ezért az elkövetkezendő években már hálásabb szerepeket kaptam, végül nekem ajánlották a legnehezebben játszható szerepeket.

Szüleim vallásos Istenfélő gyereknek neveltek, amit én el is fogadtam és a vallásórákon mindig jelesnek is minősültem. Az unitárius vallást gyakorolva tizennégy évesen konfirmáltam. Egy év múlva középiskolába mentem, kollégiumban lakva. Ettől ez időtől kezdve fogtam hozzá igazán verselni, amit a társaim előtt szerénységből nagyjából próbáltam titkolni, de egy idő után rájöttek és "poéta" -nak csúfoltak, ami már nem igazán izgatott, mert büszke voltam, hogy olyan műfajjal foglalkozom, amihez mások nem értenek és amitől más lehetek, mint a többiek. Végül négy év középiskolát végezve 1979-ben leérettségiztem villanyszerelő szakon. Tizenkilenc évesen munkába álltam és önállóvá váltam.

Akkoriban olyan nincstelenség volt az országban, hogy a közértben csak száraztészta, halkonzerv, szilvakompót, ecet, só és néhány szeszesitalféle volt kapható. A cukrot, olajt, kenyeret jegyre adták, havi fél kiló, fél liter és napi harminc deka kenyér volt a fejadag. Ilyen "jóléti" feltételek mellett vonultam be a román hadseregbe tizenhat hónapra, román nyelvtudás nélkül. Ott akkor olyan körülmények lehettek az akkori Magyarországon lévő katonasághoz viszonyítva, mint amilyent nagyapáink éltek át valamikor az orosz fogságban. Fekete savanyú kenyér, keserű tea, kocsonyalekvár és főtt savanyú káposzta volt a fő eledel, valamint hetente fél óra meleg víz a tisztálkodáshoz. A magyar ajkú katonákat, ha meg akarták sérteni a románok, akkor "bozgor"-nak (magyarul: hazátlannak) nevezték. Mivel magyarként román földön éltünk, ezt is ki kellett bírni. A katonaságom letöltése után huszonkét évesen beleugrottam egy házasságba, miután csak egy nagymamám volt, nem akartam hosszú távon a terhére lenni. A feleségem olyan családból származott ahol maximálisan "papucskormány" volt, ezért az anyósom, annak ellenére, hogy az én házamban laktunk, beleszólt az életünkbe, megpróbálta azt irányítani, de mivel ez nem sikerült, lányát ellenem fordította. Közben született két fiam és négy év házasság után elhatároztam, hogy a rossz házastársi viszonyokra való tekintettel, ki kell lépnem ebből a házasságból és egy új kapcsolatot kell keressek, de úgy, hogy - miként mondani szokták - ne üljek a két szék közé. Végül két év bonyodalmas, gyötrelmesen nehéz, titkos kapcsolat után 1988-ban felrúgva első házasságomat, ott hagyva feleségemet, új élettársammal Magyarországon kerestünk menedéket. Négy forinttal, két villamos jeggyel érkeztünk meg, előrelátható szállásunk sem volt, mégis másnapra már hétszáz forint pénzünk lett és szállással együtt hivatalos, törvényes munkahelyünk is akadt. Bár pillanatnyilag túlélési veszély nem fenyegetett, azért nem mentek továbbra sem olajozottan a dolgok, mert kényszerhelyzetünket mindenhol lépten - nyomon kihasználták. Ekkor tapasztaltam először, hogy a papok csak a templomban papok, (tisztelet a kivételnek) azonkívül, ők is hozzánk hasonlóan gyarló hétköznapi emberek, akik képesek anyagilag is becsapni minket, szegény embereket, ha az érdekük úgy kívánja, ha abból nekik anyagi hasznuk származik és éppen van rá lehetőségük.

Tulajdonképpen itt értem életem legnagyobb fordulópontjára huszonnyolc évesen, amikor rendkívül kezdtem tudatosan odafigyelni létünk minden apró részletére. Például, hogy: mi az élet, mit tehetünk önmagunkért és mit várhatunk el másoktól, milyenek az emberek és ezen belül hány alszempontból lehet őket minősíteni, hogyan lehet ítélkezni valami felett, mi a jó és mi a rossz a mások szemszögéből nézve, van-e igazság és kinek mi a véleménye róla. Hogyan él a felső tízezer, a középréteg és a pórnép, miképp válik valaki dúsgazdaggá, vagy hal éhen a szemetes kukák között, mit köszönhetünk a politikusoknak, a törvényeiknek, a papoknak, a rendőröknek, vagy embertársainknak. Miért van különbség a különböző országokban lévő életszínvonalak között, mi a haza, a természet, a Föld, a világegyetem és mi az, ami minket vezérel, tehát valójában van-e Isten?

Nos, Kedves Olvasó a fent említettek közül először azt próbálom megmagyarázni, mikor és hogyan lehet ítélkezni valaki - vagy valami felett? Bizonyára egyet értünk abban, hogy minden ember - köztük Ön is - úgy tudja, hogy amit tesz az helyes, amilyen véleménye van valakiről vagy valamiről az igaz, amit tesz valakiért (gondolok itt családtagra, barátra, szomszédra, stb.) az igazságos, egyszóval helyén valónak ítéli meg minden egyes cselekedetét, hiszen egyértelmű, hogy senki sem cselekszik meglátásaival, döntésével ellentétesen. Ha viszont én meg merem kockáztatni és kétségbe vonom, (jelzem, csak kétségbe vonom és nem ellenzem) feltételesen a cselekedetei helyességét, vagy ítélő képessége igazságosságát, akkor bizonyára nem fogunk egyetérteni, sőt biztos vagyok benne, hogy Ön sértődött lesz és felteszi a kérdést, hogy én milyen alapon merem megkérdőjelezni az Ön döntéseit, cselekedeteit. Pedig alig sem szeretnék senkit ellenségemnek állítani magammal szemben, hisz célom éppen a barátság és nem a gyűlölet, de sajnos az életben szerzett tapasztalataim alapján, (és itt lép életbe az igazság okozta fájdalom) a legtöbb ember, ítélő képességének helyessége kétségbe vonható. Persze tudom, hogy kivételek vannak mindig és mindenhol, lehet, hogy Ön is éppen ide tartozik. Feltételezni bármikor bárkiről bármit lehet, de ítélkezni csak akkor és arról lehet, ha a nevezett személyt, tárgyat, vagy jelenséget tökéletesen ismerjük.

Mivel én Önt nem ismerem, állásfoglalásom Ön mellett csakis a bizonytalanságot tükrözheti, ezért nincs jogom biztosat állítani ítélőképessége felől. Amiről viszont az elkövetkezendőkben be fogok számolni és állítani merek, azt ötven évesen, huszonhárom év rendkívüli tanulás, odafigyelés, megfontolás - és nehéz múltamnak köszönhető személyes adottságom miatt merem megtenni, mert azt közel biztosra tudom, vagy ismerem.

Az az ember, akinek húsz fokos hidegben a hómezőkön nem fagyott meg néhány lábujja, vagy füle és utána nem égett rá a benzines nadrág, az nem tudhatja, hogy mi a különbség a hideg és meleg között. Aki nem töltött legalább egy napot a sivatagban víz nélkül és még nem vett részt egy néhány napos éhségsztrájkban, az nem állíthatja, hogy éhen, vagy szomjan halni kínosabb. Én egy vagyok a sok közül, akit az élet megleckéztetett és egy vagyok a kevesek közül, aki átélve a nehéz helyzeteket, még tanult is belőle. Tudom, hogy mi a szegénység, mert életemből tíz-tizenkét évet úgy éltem le, hogy alig volt mit megenni, ezért megtanultam a "van"-t értékelni. Tudom milyen érzés, ha valakibe katonacsizmával belerúgnak, mert nem érti a számára idegen nyelvű vezényszót. Ismerem mit jelent, amikor valakit a más nemzetűsége miatt lenéznek, vagy ami még rosszabb, ha saját nemzetéből is akadnak, akik idegennek tartják. Tudom mit jelent az árvaság, vagy mi készteti az embert arra, hogy elhagyja gyerekeit, szeretteit valami cél érdekében és milyen az az érzés, amikor annak ellenére, hogy mindent megteszünk, hogy gyerekeink sorsát javítsuk, a másik szülő utálatra, gyűlöletre neveli őket. Tudom mit jelent, ha a legjobb barát is hátat fordít, azért mert nem hiszi el, hogy létezik olyan eset is, amikor egy adott pofon melegebb és őszintébb lehet, mint egy hamis simogatás.

Tehát ezek után bátran ki merem jelenteni, hogy ami felett az elkövetkezendőkben ítélkezni fogok, az nem alaptalan, nem egy röpke meggondolatlan pillanat eredménye, hanem az imént említett élettapasztalatomból származó valóság, az igazság, a hit, melyben én végeredményesen tántoríthatatlan vagyok, amit megosztok Önnel is és aminek a véleményezését, megítélését jelen pillanatban teljesen Önre bízom.

Mielőtt azonban a tárgyra térnék, ahol különböző mindennapi témákkal fogok foglalkozni, szeretném közölni, hogy igyekszem általánosságról írni és soha nem egy személyről. Tudom, kivételek mindig, minden területen vannak és gyakran az igazság után kutatva sok ember érdekeit, elképzeléseit, felfogását kell megsértenem, amit én igazán sajnálok és nem szándékosan rosszindulatból teszem, csupán csak elkerülhetetlen, mert az igazságnál nem léteznek.: könyörületek, kikerülések, mellébeszélések, zsákutcák, kiskapuk, korrupciók, stb.

Számomra az igazság az, ami másoknak az Isten és ne haragudjon, amiért csalódást okozok azzal, hogy nézetem sok esetben ellentétes az Önével. Ha Ön Istenfélő ember, akkor megnyugtatásként közölném, hogy amíg Ön Isten után kutatgat, én pedig az igazságot keresem, az életünkben van egy közös vonásunk: olyasmiben szeretnénk hinni, ami sajnos nem is létezik! Azaz, hogy az igazság valójában létezik, de mivel sok esetben kedvezőtlen feltételei vannak, ezért gyakorlatilag elzárkózunk tőle, tehát annyi mintha nem is létezne.

AZ IGAZSÁG

Az előbb említett két kényes téma közül, először a kevésbé kényessel szeretnék foglalkozni, mert azt, hogy nincs igazság, több ember elhiszi, mint azt, hogy Isten sem létezik.

Azért, hogy az igazság fogalmával könnyebben megismerkedhessünk, előbb pillantsunk bele takargatás nélkül az emberek életébe és nézzük meg, milyenek is valójában. Jelzem, csak a magyar embert szeretném jellemezni, mert, - bár jártam külföldön is és van némi tapasztalatom mások életstílusáról is - nem tehetem meg más népek életvitelét határozottan értékelni.

A magyar nép az a büszke nemzet, melyből a nagyságához képest, talán a legtöbb híres, neves, világszerte elismert tudós feltaláló stb. ember született, akiket emlegetve mindnyájan feltartott fejjel lehetünk, de sajnos a milyenségünk másik oldalához az is hozzátartozik, hogy a bűnözésben sem szerepelünk világviszonylatban az utolsók között. Én, aki éveken keresztül, nap, mint nap figyelem és magamban értékelem, elemzem az emberek viselkedését, egymáshoz való viszonyát, indulatait, érzelmi világukat, akaraterejüket, céltudatosságukat, meg vagyok győződve, hogy ha a képzeleteimben megszerkesztem egy általam ismert ember belső jellemzőinek értékelő táblázatát, akkor csak minimálisan tévedek. A legtöbb ember, ha megkérdeznénk, hogy milyennek ismeri önmagát, azt válaszolná, hogy igazságos, jó indulatú, becsületes, gyermekét helyesen nevelő, családcentrikus, céltudatos, egyszóval tökéletes, aki elégedett önmagával. Nos, ez természetes, hogy minden ember csak jót mondhat önmagáról, amiről ő is meg van győződve, hiszen ha nem volna, magával elégedett bizonyára változtatna milyenségén. Azonban az igazság az, hogy az emberek önismerete a legtöbb esetben kevésbé fedi a valóságot, mert az emberek nemhogy másokat, de még saját magukat sem ismerik. Nem szeretnek ezen a téren gondolkodni, ezért sok esetben megfontolatlanul, igazságtalanul ítélkeznek észre sem veszik, hogy néha mennyire irigyek tudnak lenni egymásra jogtalanul, céltudat és következetesség nélkül tervezik életüket és az igazság szinte mindenkinek az, ami a saját számára a legmegfelelőbb, vagyis egyénre szabott. Tehát az emberek az igazságot igyekeznek kisajátítani, kettős mércével kezelni, a saját szemszögükből nézni és "kettő az enyém, egy a tied" formában próbálják gyakorolni. Tulajdonképpen az "igazság" szó értelmét, két külön részre lehetne osztani, mégpedig igazra és igazságosságra. Az igaz az, ami valóság, (független attól, amit mi hiszünk, vagy gondolunk) az igazságosság pedig egyenlőség jel a tetteink és azok következményei között (mely életünkben eléggé ritkán van jelen). Mivel e két fogalom nagyon közeli rokonok, ezért én összefoglalva őket, most "igazság" formában használom. És ha az igazság fogalmát szeretném meghatározni, akkor azt mondhatnám, hogy az igazság egy olyan központi, megfoghatatlan, szétoszthatatlan, átformálhatatlan fogalom, amiből csak egy van, (volna) amit - ha van fantáziánk, akkor - egy múltból a jelenen keresztül a jövőbe vezető, kanyarok nélküli egyenes, mindenen (tűzön, vízen, légtéren, földön vagy föld alatt) áthaladó útnak lehetne elképzelni. Ezt az utat azonban emberek világszerte többé - kevésbé elkerülik, mert az igazság annak ellenére, hogy jóságos becsületes, egyben szigorú és könyörtelen. Ott élünk a közelében, vele együtt haladunk a jövő felé, hol felette, hol alatta, vagy mellette utazunk, sokszor keresztezve az igazság útját, de szinte soha, vagy csak nagyon rövid ideig hajtunk fel rá, mert gyarlóak, önzőek, félősek, gyávák vagyunk, érdekeink nem engedik, hogy annak útjára lépjünk. Mert például szüksége van-e az igazságra annak, aki milliókat érő kábítószert csempészik át a határon, vagy aki szintén több milliós adócsalással rövidíti meg az államkasszát, vagy aki megölt valakit, vagy kirabolt egy pénzintézetet vagy üzletet, vagy aki talán megcsalta házastársát valakivel. Vagy aki megüttette egy másik ember parkoló autóját és titokban lelépett a helyszínről, vagy a papoknak, ha az emberiség tömegesen rájönne, hogy nincs is Isten és csak ámítás volt az évezredeken át tanított vallás gyakorlás. De akkor sem lehet szó igazságról, ha pl. meggyőződés nélkül kijelentjük, hogy a mi gyerekünk volt az ártatlan a máséval szemben, ha válásnál többet követelünk a vagyonmegosztásnál mint, amennyi megillet minket, ha meghívatjuk magunkat egy italra anélkül, hogy tartoznának nekünk, ha haragszunk a szomszédra, mert vasárnap délután zúg a betonkeverője, de mit sem törődünk azzal, hogy éjszakánként ő nem tud aludni a mi kutyánk ugatása miatt. Ezeket a példákat a végtelenségig sorolhatnám, hisz ezekkel van tele az életünk, pedig érdemes lenne elgondolkodni a nap minden órájában, életünk minden lépésénél, hogy mennyire vagyunk igazságosak, mert bizony az igazságtalanságon múlik minden, ami életünket megkeseríti és amire minden baj visszavezethető. Mert, ahogy mi igazságtalanok vagyunk másokkal, úgy mások is hasonlóan viszonyulnak hozzánk és ez hálátlan körforgás állandó szenvedést, bosszúságot okoz mindannyiunk számára. Emlékszem, egyszer egy anya a gyerekei házasságának a milyenségéről a következőket nyilatkozta: "a lányom jól ment férjhez, mert a férje olyan kötelességtudó, hogy minden nap elmosogat, de a fiam sajnos rosszul nősült, mert a felesége helyett neki kell mosogatnia". Ebben az esetben az anya igazságtudata attól függ, hogy ugyanazt a feladatot hozzátartozójának, vagy a tőle távolabbi személynek kell elvégeznie, vagyis ha az ő gyerekének dolgoznia kell, az igazságtalan, ha a másé végzi a feladatot, akkor az igazságos.

Az emberiség - elenyésző kivétellel - igazság tudata e fent említett példához hasonlítható. A közmondás is azt mondja, hogy mindenkinek maga felé hajlik a keze. Innen erednek a munkahelyen a bérek aránytalan szétosztása, otthon a házastárstól való több elvárás, mint önmagunktól, stb. Márpedig, ha a kezünk magunk felé hajlik, ha kisajátítjuk az igazságot, az általunk vélt igazság azonnal igazságtalanná válik, mivel, - ahogy már említettem - igazság csak egy van mindenben. Ugyan arról a dologról egy időben maximum csak egy állítás lehet igaz, az összes többi a tévedés számlájára írható. Például, ha egy egyik felén rothadt almát, két ember két különböző (ép és rothadt) oldalról nézve hoz határozatot az alma állapotát illetően, az egyik azt fogja állítani, hogy az alma ép, (hiszen azt látja) míg a másik, hogy rothadt. Nos, itt is csak egyiknek lehet igaza, mert egy időben ugyanaz az alma nem lehet ép is és rothadt is. Tehát aki azt állította, hogy ép, az tévedett. A látszat nem azonos a valósággal, vagyis az igazsággal és az igazat soha nem a többség dönti el. Valamikor Kopernikusz a világgal szemben egyedül állította, hogy a Föld gömbölyű, mégis neki volt igaza és az összes többi tévedett. Az igazságot úgy lehet tekinteni, mint egyenlőség jel a tudat és valóság - a bűn és bűnhődés, valamint az érdem és jutalom között.

Sokan azt állítják, hogy ők szeretnek dolgozni. Nos, ez is a tévhitek közé tartozik, mert az ember, ha valamit igazán szeret, azt akár fizetés nélkül is megcsinálja és ha valóban megteszi, az számára nem munka, hanem szórakozás. Tehát gondoljuk át, hogy bemennénk-e a munkahelyünkre dolgozni akkor is, ha nem kapnánk érte fizetést és ha igen, akkor szerencsések és boldogok lehetünk, mert, a munkahelyi feladatunk nem munkát, hanem szórakozást jelent. Helyesebb úgy fogalmazni, hogy van kötelességtudatunk a munkára, ami nem jelent számunkra elviselhetetlen unalmat.

Aki azt vallja, hogy a koldusnak feltétlenül adni kell, az lehet jó indulatú, nemes lelkű, de nem biztos, hogy igazságos. Az igazságos ember annak ad, aki megérdemli, de egy koldus nem egyértelműen méltó szánalomra és az adományra. Mert pl. aki azért lett koldus, mert a volt vagyonát gondatlanságból eljátszotta a szerencsejáték valamelyik formáján, vagy mert nem hajlandó munkát vállalni, vagy mert minden pénzét elitta, elcigarettázta és a koldulásból ráadásul még mindig azt teszi, az nem érdemli meg az adományokat, az nem gondolkodó lény, aki embernek nevezhető. Az embernek nem csak abban kell különböznie az állattól, hogy a lábán kívül keze is van és tud beszélni, hanem abban is, hogy, gondolkodik és annak köszönhetően nem válik a saját ellenségévé. Az, aki azért koldus mert, vak, süket, vagy nyomorék, az természetesen a legnagyobb tiszteletet és segítséget érdemel, de ezek gondozását az államnak kellene vállalnia. Az igazság az, hogy aki önhibájából szorult koldulásra, meg is érdemli sorsát, hisz az emberi hibákért, tévedésekért, mindig valakinek, valamikor, valamilyen formában fizetni kell! Ez törvény. Ha segítünk egy önhibás kolduson, azzal átvállaljuk az ő hibájából fakadó megfizetés bizonyos részét. Szerintem ez jobban elfogadható igazságnak, mint némelyik vallás szerint az, hogy Ádám és Éva bűne miatt nekünk is szenvedni kell.

Ha már megközelítőleg igazság lenne a Földön, akkor minden ember azt kapná - és azt meg is kapná - amit megérdemel és amire méltó. Noha az abszolút igazságot elérni lehetetlenség, mert akkor minden jó, - vagy rossz tettet ugyan abban az időben, ugyan olyan formában kellene viszonozni. Nekünk azonban elég lenne az elérhető, megvalósítható igazság alkalmazása is ahhoz, hogy békességben, nyugalomban élhessünk. De bárhol legyünk is, akár otthon, akár a munkahelyen, vagy az utcán, mindenütt csak az igazságtalanság vesz körül, pedig az igazság, ha nemcsak mint elméleti fogalom létezne a Földön, akkor minden ember méltó helyét foglalhatná el a világban. Nem kellene félni senkitől, nem lenne bűnözés, ezért nem lenne szükség rendőrökre sem, nem kellene esküdni és hivatalosan válni, nem lennének bírók, ügyvédek, barát lenne mindenki mindenkivel, a jó elnyerné jutalmát, a rossz a büntetését, mint a filmekben vagy a regényekben.

Bár azt tartom, hogy az életben a halálon kívül, mindenre van megoldás, az igazság érvényre juttatását máris a kivételek közé sorolom, mivel tudom, hogy az igazság, a szigorúsága, a hajlíthatatlansága miatt nem népszerű az emberek körében, hiszen mindig, mindenben a kibúvókat keressük. A feladatoknak, - ha a mások terhére is - a könnyebbik felét választjuk, mert annak ellenére, hogy hisszük az Istent, piszkosak és gyarlóak vagyunk. Ezért az igazság gyakorlása a legtudatlanabb embertől, a legnagyobb beosztású politikusig, senkinek sem érdeke. Így aztán az igazság az emberiség életében nem tényként, hanem szükségtelen fogalomként szerepel.

A TÖRVÉNY ÉS A POLITIKA

Előre szeretném felhívni az Olvasó figyelmét, hogy az alábbiakban lesznek "zsidó" szóhasználatok, de ez nem azt jelenti, hogy a zsidó kisembereket szeretném bántani, hisz ők ártatlanok, csupán az izraeli vezetés kap "időnként" bírálatot. Továbbá, tudatnom kell azt is, hogy mivel a politikai helyzetünk időről - időre változik, ezért ennek a témakörnek a frissítése mindegyre aktuálissá válik. Hiszen ami törvény ma, az már nem érvényes holnap és amilyen a politikai helyzet ma, az már nem ilyen lesz holnapután. A törvényekre és a politikára szükség van, mert az országok irányítás nélkül olyanok lennének, mint az autók kormány nélkül, a kérdés csak az, hogy milyen törvényekre és milyen politikára? Egy biztos, hogy nem olyanra, amilyen eddig volt Magyarországon.

Sajnálattal kell papírra vetnem, hogy ami a mai magyarországi politikai helyzet milyenségét illeti, ennek a kialakulása ismét a magyar nemzet bizonyítható tévhitének eredménye. A világon szinte minden baj oka, a tudatlanságra - az emberiség tévhitére vezethető vissza. Ebben a tekintetben a politikában sincs kivétel. Ha egy országban nincs jólét, gyenge a gazdasági fejlődés, eluralkodott a bűnözés, stb., míg egy hozzá hasonló adottságokkal rendelkező országban épp az ellenkezője az igaz, mindig tisztában kell lenni azzal, hogy ez nem véletlen. A rosszul működő országnak kétségbe vonhatatlanul rossz a vezetője, vagyis a vezetésre alkalmatlan kormánya van. De miért rossz a kormány? Nos, erre nem lehet röviden válaszolni, az érthetőség érdekében, ez egy kis kitérőt igényel. Először is tisztáznunk kell, hogy a politikában semmi nem az, aminek látszik. És itt fog most nagy szerepet játszani az érdek. Mert a politikusoknak nem az, az érdeke, hogy az országnak, a népnek jó legyen. Hogy miért? Mert legalább a Kádár korszak óta (azt is beleértve) nem volt becsületes vezére az országnak, csak hazug, becsapó hazaárulója. Tudom, hogy döbbenetes, amit írok, de ez az igazság. Szemfényvesztés az egész világ! A világot és benne az országok nagy részét - beleértve Magyarországot is - zsidó bankárok irányítják a háttérből, akik arra esküdtek fel, hogy pióca módon szívják az emberiség vérét. Mivel jellemtelen, erkölcstelen, hazug népét eláruló politikus szinte mindenhol van, ezért ezeket kihasználva, már sok évtizede, a zsidók bitorolják a világot. A politikusok megkapják a fizetséget, cserébe eladják az országukat, becsapják és rabszolgasorsba juttatják a népeiket. Ez van Magyarországon is. Minden média, mely tudósítást nyújt az emberek felé, a zsidók irányítják a háttérből, ezért ott azt - úgy és annyit hazudnak az embereknek, ami az ők malmukra hajtja a vizet. Így lehet a választásokat manipulálni és a nép - mivel tudatlan és sötétségben él - rögtön azt válassza meg, aki a zsidóknak megfelel. A nép annyi hazugságot hallott és fogadott el, hogy amikor valaki igazat mond, azt nem hiszi el! Tehát, egyszerűen a zsidók azt tesznek a néppel, amit akarnak. Ezért a nép az ellenségében hisz, azt isteníti, aki pedig a javát akarná, abba belerúg. Gondoljunk csak a 2010-es választásra. Nem tűnik fel, hogy az egyik TV az egyik pártot, a másik a másik pártot dicsérte, dicséri, a harmadikat pedig mindenki gyalázta és gyalázza mindig is? Nem vesszük észre, hogy nincs igazi elszámoltatás, hogy a valódi bűnözők, "a nagy halak" szabadlábon vannak? Nem feltűnő, hogy a 2010-ben választott kormány is csak apró lépéseket tesz, holott nagyokat is tehetne? Nem volt furcsa 2006-ban az öszödi beszéd után, amikor a nép kis százaléka az utcára vonulva a kormány távozását követelte, hogy az akkori ellenzék, vagyis a 2010-ben választást nyert párt, a kisujját sem mozdította, hogy kiálljon a nép, jogos követelése mellett? Nem, mi semmit nem veszünk észre, nekünk semmi nem feltűnő, mi hiszünk Istenben, a politikusainkban és várjuk a jobb és szebb életet, várjuk a szánkba beröpülő sült galambot. Nekünk nem kell az, aki nekünk jót akar, nincs szükségünk az elszakított és ocsmány módón idegen népeknek adott országrészeinkre, mi nem hiszünk a nemzeti összefogásban, nem tekintjük testvérünknek a külföldre szakadt magyarokat, nekünk az sem baj, ha elfoglalják a maradék csonka országunkat is, mi nem harcolunk, mi bátorkodunk gyávák lenni, mert mi szolganépnek születtünk. Hát Kedves Olvasó, amíg nem változtatunk felfogásainkon, életszemléletünkön, amíg összezavarodottan hiszünk a hazugságban és félrevezetettségünkben tiltakozunk az igazság ellen, amíg pártoljuk ellenségünket és belerúgunk a pártfogóinkba, szóval, amíg a politika területén is tévhitekben élünk, ne várjunk jó irányú változást. Amíg imádkozunk és jóhiszeműen hiszünk az ellenségnek, addig kimossa a földet alólunk az ár és tehetetlenül, csodálkozva fogunk a szakadékba zuhanni. Az eddigi kormányok nem mások, mint álarc mögé bújt ellenségeink, akik csak úgy tesznek, mintha a mi érdekeinket szolgálnák, miközben elárulnak, eladnak bennünket és a zsidók kezére játsszák a munkánk javadalmát és az országot. Nagy népszerűségnek örvend a 2010-ben megválasztott kormány, hisz látszólag tesz valamit a nép érdekében. Igen, teszi azt a minimálisat, amivel már elhitethető, hogy a nép érdekeit képviseli. (Mert ha benne is találna csalatkozni a nép, még a végén átállna ahhoz a párthoz, amely valójában a nép oldalán áll, az pedig nem lenne jó sem nekik, sem a világot kézben tartott zsidó hatalomnak.) A tudatlan népnek ez már elég, nem látja, hogy kétharmaddal, akár gyökerestől megváltoztatott új világot teremthetne, ha nem álnok kormány lenne. Mert, igenis van (volna) megoldás Magyarország betegségére is, ha a politikusokat a magyar probléma foglalkoztatná és nem inkább a rajtuk regnáló pénzvilág vezérkarának a kiszolgálásán fáradoznának.

Tehát, a kormányok tehetetlensége nem hozzánemértésből fakad, hanem, a nép tudatos elárulása és pénzért a világot elárasztó és rabszolgasorsba taszító zsidóknak a kiszolgálásából ered. És ez tény, ami akkor is így van, ha éppen nekünk megvezetett embereknek, hihetetlennek tűnik. A hírközlő szervek (TV, rádió, újság) mind az életbevágó fontos tudósításokban félrevezetnek, így a nép soha nem tudhatja meg az igazságot. Láttam már sokszor olyant is, hogy a világhálón egy közgazdász, egy kis interjúban, néhány ember előtt, hosszan és részletesen feltárta a világ - a magyarság észbontó problémáját, de valahányszor a TV -ben megjelent, elhallgatva azt, mindig úgy beszélt, ahogy azt hivatalosan elvárták tőle. Ezt kell tennie, ha szerepelni kíván a médiában. És ami a legszomorúbb, hogy az emberek többsége azt hiszi, hogy jól látja a politikai helyzetet és ha jóindulatú figyelmeztetésben részesülnek, azt visszautasítják és nem kíváncsiak a valós felállásra, megoldásra. Márpedig, ha egy betegségnek nem ismerjük a pontos diagnózisát, addig esélyünk sincs annak gyógyítására. (A gyomorfekélyre hiába szedünk értágító tablettát, vagy a cukorbetegségre fájdalomcsillapítót.) Ahogy a bevezetőben már utaltam rá, egy iskolai végzettség, még egyáltalán nem garantálja az illető személy rátermettségét az adott tevékenység betöltésére.

De egy adott kormány alkalmatlansága, még nem jelentene visszafordíthatatlan hibát egy nemzet életében, hiszen egy demokratikus országban, ahol több párt rendszer van, lehetőség van másik kormányt választani. A baj ott kezdődik, amikor a választó nép is alkalmatlan a helyes választásra, mivel ő, a tévhitek, a félrevezetések rabságában él. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen ha az egyetemeket végzett politikusokban nincs annyi becsület, hogy ne csapják be nemzetüket, akkor milyen döntés várható el a sok esetben aluliskolázott sötétségben tartott néptől?

Eddig két okot róttam fel, egy ország rossz - vagy elmaradott életszínvonala listájára, de van még egy harmadik is, ami ha nem lenne, még mindig orvosolhatóvá válna az előbbi két egyszerű ok. Természetesen, ezt a harmadik okot sem kerüli el a tévhit mentesség. De mielőtt e harmadik okra is válaszolnék, engedje meg az olvasó, hogy egy kis kitérőt tegyek, mely kitérő szintén az ok megmagyarázásához tartozik. Amikor egy repülőgép szerencsétlenség bekövetkezik, (informálódhatunk a tévéből) az esemény soha nem egy - hanem sorozatos elhibázások következménye. Egyik tévedést a másik, majd a többi is követi, amíg végül bekövetkezik a katasztrófa. Így van ez a kormányzással és a kormányválasztással is. Ha már elkövettük azt a hibát, hogy rosszul választottunk és erről meg is győződtünk, akkor a következő lépés az, hogy mérlegeljük a hiba korrigálásának lehetőségét. Van-e még kijátszatlan adunk, a játszma elveszítés elkerülése érdekében? Tapasztalatból tudom, - hiszen embereket kérdeztem meg a témával kapcsolatosan és szinte mindig az volt a válasz: "kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy bármit is tudnánk tenni ellene" - hogy ebben az esetben az emberek többsége, kilátástalannak tartja a megoldás lehetőségét. Pedig ez most sem fedi a valóságot, mivel a népnek mindig van egy láthatatlan, mindig kéznél lévő, olcsó, de hatalmas és legyőzhetetlen fegyvere, (legalábbis ebben az esetben mindenképp) ami nem más, mint a tömeg ereje. Tehát a valóság az, hogy egy tévesen választott kormányt, a nép ereje könnyűszerrel, kár - és áldozat nélkül képes lehetne elzavarni, ha tisztában lenne a lehetőségeivel. Vagyis nem kellene mást tenni, mint az ország egész területén az épkézláb embernek egy időben az utcára vonulni (kukaborogatás, kirakattörés és autógyújtogatás nélkül, hiszen ezekkel csak mind magunknak okozunk kárt, mivel, a mi adónkból fogják majd helyre állítani) és békésen, de határozottan kinyilvánítani követelésünket. Hol lehetne annyi rendőrt összeszedni, hogy több millió embert szétzavarjon. Ehhez képest mi a szomorú valóság 2006 és 2010 között Magyarországon? Kimegy néhány tíz - vagy száz ember Pesten az utcára, akit a kormány rendőrsége az Izraelből hozott vízágyukkal és izraeli segítséggel, a nép adójából finanszírozva, az embereket megalázva hazakerget. Persze, ahhoz, hogy a nép megmozduljon elsősorban az szükséges, hogy a nép a valós ismeretek birtokában éljen, tisztában legyen akaratával, tehát ki akarjon menni az utcára és legyen, aki megszervezze a megfelelő időpontot. Azonban ennek a megvalósulására nagyon kevés az esély, mivel a nép zömében tudatlan és megalkuvó emberek sokaságából tevődik össze, akik nem tudják, sőt nem hiszik el, hogy mekkora erővel bírnak és a megoldás, (mint sok más esetben is) milyen közel áll hozzá, amit egyszerűen meglehetne valósítani. Bár az is igaz, hogy ma már Magyarországon a nép elől eltitkolva akkora zsidó katonaság, rendőrség segít a magyarellenes politikai gépezetnek, hogy nem lenne egyszerű szembefordulni velük.

A magyar nép rabszolga sorsának legkézenfekvőbb oka az eladósítás. De mielőtt Magyarország és a magyar nép eladósításáról írnék, hadd térjek ki egy pénzügyileg rosszul irányított család életére. Ha egy családban a családtagok egy bizonyos időn keresztül aránylag nem nélkülöznek, mert a családfő megteremti hozzá a feltételeket, de egy idő után kiderül, hogy az időszakos jólét hitelek felvételéből származott és a családi kasszát visszafizetetlen kölcsönök terhelik, amit majd a gyerekeknek kell megadniuk, akkor feltehető a kérdés, hogy a családfő helyesen járt-e el a családi jólét érdekében? Az időszakos jólétnek két feltétele van; vagy megteremtjük a hozzá szükséges javakat, vagy kölcsön kérünk, amiből átmenetileg jól élhetünk. Ha a javakat nem tudjuk megteremteni, akkor vagy nem azt tesszük, amit és ahogyan kellene, amiből haszon származik, mert fizikailag vagy szellemileg képtelenek vagyunk az érdemes munkára, vagy le kell mondanunk a jólétről. A kölcsönnel, ha gondolkodás nélkül, mindenáron felvesszük; legtöbb esetben többet ártunk a jövőnkön, mint amennyit használunk a jelenünkön. Természetesen vannak kivételek, amikor a kölcsön elkerülhetetlen, de akkor nagyon meg kell fontolni, hogy a kölcsönből szerzett befektetés milyen mértékben téríti vissza az elvárt sikereket. Egy biztos: a Kádár korszakban - majd azt követően sem ezt tették, ezért az akkor elkövetett és felhalmozott hibákért, az akkori jólétért az utókornak kell fizetnie. Mert törvényszerű az, hogy minden értelmes munka, vagy befektetés előbb - utóbb valakinek hasznot jelent, míg a hibákért valakinek fizetnie kell. Ebből nincs kiút, ez elől nincs menekvés, mert ez az élet törvénye! Ha egy gyerek kiborít egy pohár tejet, a kár elkerülhetetlen befektetés, hisz a tejnek ára volt, ami kárba ment, ki kell mosni az asztalterítőt, ami plusz munkát, plusz kiadást jelent. Ebben az esetben a kár a szülőt terheli. Ha a gyereket helyesen, céltudatosan neveljük és ezáltal, hasznos helyet foglal el a társadalomban, akkor az okosan befektetett energiánknak a gyerekünk veszi utólag hasznát. Ha a munkahelyünkön olyan munkát végzünk, ami után a vállalatnak nincs haszna, akkor egyértelműen a vállalatnak kárt okoztunk, mert kifizette azt a munkát, ami teljesen felesleges. Azonban amíg a gyerek által okozott kárért a szülők fizetnek, addig a politikusok meggondolatlan felelőtlen tetteikért nem ők, mint a társadalom szülei, hanem mi mint gyerekei fizetünk. (Gondoljunk pl. az autópályáknál a kapuk megépítésére, majd annak lebontására.) Az övék a hatalom a döntés jog, a miénk az elfogadás és megfizetés, mert nem fogják a kormánytagok a saját zsebükből kifizetni a rossz döntéseikből származó kiadásokat, hanem a közpénzekből, az adóból befolyt bevételekből, a nép zsebéből finanszírozzák.

De miért nem döntenek jól, miért nem hoznak jó törvényeket a politikusok? Egyszerű a válasz: mert nem ez az érdekük! Bármennyire is hihetetlennek tűnik, eddig még nem volt Magyarországnak, a nép érdekét szolgáló kormánya. Eddig még csak a népet a zsidóknak kiszolgáltató kormánya volt, mely minden eszközzel, a nép érdekellentétjével működött. Az államadósság, mely terhe alatt a magyar nép szenved, sem a véletlen vagy a hozzánemértés eredménye, hanem a nép tudatos és szándékos elárulása, eladása, nyomorba döntése. Tehát úgy is fogalmazhatnék, hogy a mindenkori kormány nem más, mint egy olyan hatalom, melyet látszólag a nép választ, (de csak látszólag) s melynek titkos célja, a nép félrevezetése, ezáltal kizsákmányolása és nyomorba taszítása.

Valamikor azon csodálkoztam, hogy miért vannak bal - és jobboldali pártok, mi ennek a jelentősége, hiszen általában a népet nem az érdekli, hogy melyik oldal kormányoz, hanem, hogy ki kormányoz jobban. Legalábbis így kellene lennie, ha a nép gondolkodna. Ha két irány van valamiben, az egyik biztosan jobb, vagy rosszabb, mint a másik. Nos, ennek is csupán az a szerepe, hogy az embereket összezavarják, összeuszítsák, egymás ellenségévé tegyék, mert amíg egymás között vagdalkoznak, addig sem gondolkodnak. És ez a legfontosabb a kormányok részéről, hogy a nép ne gondolkodjon, fogadja el azt, ami van, legyen vele elégedett, ne lázongjon, köszönje meg létének lehetőségét.

Ma is még sokan azt hiszik, hogy az országok, (köztük Magyarország is) azért vannak eladósodva, mert szükségük volt a hitelekre, amit évek vagy évtizedek során felvettek. Ez sem így igaz, mert valójában az országok kormányaira ezeket az adósságokat rákényszerítették, rábeszélték, annak érdekében, hogy a népeket ily módon elrabszolgásítsák. Ma az országok fölött egy - még láthatatlan - zsidó világkormány "vezényel", melyet az országok kormányai többé - kevésbé a nép számlájára kiszolgálnak. Tehát, nem véletlen az államadósság sem, ugyanúgy, mint a lakosság eladósítása sem. Aki tartozik, az végeredményben a hitelezője rabszolgája, akinek ingyen köteles dolgoznia. Minden gondolkodó ember ráébred arra, hogy a kölcsönkérés nem annak kedvező, aki azt kéri, hanem annak, aki adja. Ennek ellenére, a bankok minden reklámban arra bíztatnak, hogy vegyünk fel hitelt, mintha rajtunk szeretnének segíteni, (ez, a látszat) míg valójában ezzel lehetetlenítenek el (ez a tény). Mivel az emberek többsége alkalmatlan az önálló gondolkodásra, ezért hajlamos elhinni a hazugságot. És, hogy a kormányok nem a mi oldalunkon állnak, mi sem bizonyítja jobban, minthogy erről meg sem próbálnak lebeszélni, sőt még az uzsorakölcsönöket is engedélyezik. Gyakorlatilag nincs is magyar bankja Magyarországnak, szinte teljes mértékben a multinacionális tőke kezén van, mely éjjel - nappal azon mesterkedik, hogy miképp lehet a népet a lehető legjobban kihasználni. Ezért, rábeszélnek a deviza hitelek felvételére, majd kreálnak egy válságot, amivel elérik a visszafizetési lehetetlenséget, így megszabadítva az adósait házaiktól, autóiktól, minden javaiktól. De ezzel még nincs vége az emberek korlátlan átverésének. Emlékezzünk vissza, amikor az európai unióról kellett szavaznunk. Akkor is elhitették, hogy a népnek az a jobb, ha az országa belép az unióba. Ma már világosan látszik, hogy ezzel nem segíteni akartak, hanem éppen így tudnak a legkönnyebben kihasználni. Tönkre teszik a hazai termelést, hogy nyugatról kelljen behozniuk hozzánk a sok szemetet, tönkre téve ezzel a magyar termelőket. Nem véletlen, hogy Svájcnak sem kellett ez a nagy és sokat ígérő közösség.

Magyarországon, eddig minden kormányon lévő politikusnak egyetlen célja és érdeke az volt, hogy amíg hatalmon van, addig annyit arasson a közvagyonból, ami majd a későbbiekben, a hatalom elvesztése után is, bőségesen elegendő. Az ember egyik alap és nem egészen magasztos tulajdonsága, hogy az anyagiak terén telhetetlen és ebben nem képeznek kivételt a politikusok sem. Nem elégszenek meg, a gyakorlatilag aránytalanul magas és a tetteikhez képest többszörösen túladagolt fizetéseikkel, hanem családtagjaik vagy baráti köreiken keresztül, olyan üzleti tevékenységeket folytatnak, melyekkel gyakran a nép zsebéből kötelezően és indokolatlanul szedik ki a pénzt. Nekik gyakorlatilag a népnyúzásban nincsenek feletteseik, ezért a fizetéseiket egymásnak könnyűszerrel és erkölcstelenül szavazzák meg, melyet, a közel álló húsos fazékból azonnal ki is emelnek. (Ide tartoznak a több milliós havi bérek, a több tízmilliós prémiumok és végkielégítések.) Tehát, a politikusokat általában nem a segítőkészség, nem az ország - és azon keresztül a nép felemelése, életszínvonalának javítása kergeti a politikába, hanem csupán a puszta érdek, az anyagi javak elérhetőségének a lehetősége.

Miért van az, hogy minden párt a kormányválasztások előtt annyit ígér, hogy a felét sem tudja megvalósítani? Azért mert ha nem ígérne, esélye sem lenne a hatalomra jutásra, hisz a nép többségében azt választja, akiben vagy még nem volt lehetősége csalódni, vagy aki a legtöbbet ígér, aki esetleg a legjobban hazudik. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, erre is lenne egyszerű, érthető, igazolható és kézenfekvő megoldás, ami kizárná azt, hogy a pártok politikusai érvényre juttathassák azt a végtelen mennyiségű hazugságot, amit választási kampányaikban megtesznek. Ha arra köteleznénk őket, hogy alkotmányban rögzítve, eskü és aláírás mellett fogadják el, azt az ésszerű és jogos követelésünket, miszerint a kampányok alkalmával csak annyit ígérhetnek, amennyit maradéktalanul be is tudnak tartani, mert akár csak egy ígéret megszegéséért is, azonnali lemondásra köteleznék magukat és az okozott károkat a saját zsebükből fizetnék vissza a közös kasszába. Ezzel egyúttal nemcsak a hazugságok szűnnének meg, hanem a felelőtlen politikai szerepvállalások is, akik eddig csak azért vettek részt a politikában, hogy saját érdekükben könnyűszerrel busás haszonhoz jussanak. Tehát, meg kellene követelni, hogy a politikusok olyan törvényeket is hozzanak, melyek nemcsak a jogaikat biztosítja, hanem felelősségre is kötelezi, hogy ez állttal ne a mérhetetlen hazug ígéretekkel, hanem csak tettekkel licitálhassanak egymásra. Sajnos a politikusok is csak olyan sikeres, de gyarló emberek, (tisztelet a kevés kivételnek, ha van) akik korruptak, akik csalnak és sikkasztanak a saját érdekükben és akiknek a hétköznapi emberekhez képest nagy lehetőségük van mindezt megtenni. A törvények melyeket hoznak, csak látszólag és nem igazából védik a nép érdekeit, inkább úgy alkotják meg, hogy az esetleges bajba jutásuk esetén legyen a számukra kiskapu, melyen keresztül van esély a menekülésre. Ezért a büntető törvénykönyvek tele vannak egérutakkal, melyet a bűnözők használnak ki a legjobban. Pl., ha valaki rajtakapja a betörőt, miközben az, éppen a házában keresgél és valami úton, módon elfogja és fogva tartja a rendőrség kihívásáig, akkor a károsult felelősségre vonható önbíráskodás és személyi szabadság megsértése jogán. Vagy, ha az autó tolvaj beül valaki autójába és miközben az autó elindításával foglalkozik, a tulajdonos leleplezi, akkor a törvény szerint az elkövető nem tolvajnak minősül, hanem csupán csak jogtalan autóhasználó. De a bank, vagy pénzszállító autó rablója sem lőhető le, ha nem tőr egyértelműen a vagyonőrök életére, akár a milliókat is elviheti. Szóval sokszor olyan törvényeket alkotnak a parlamentben a politikusok, hogy azoktól a normálisan gondolkodó, helyzeteket reálisan felmérő ember megőrülhet. Az ügyvédek sem azért vannak bárhol a világon, hogy az igazságot nyomozzák, hanem azért, hogy pénzért a bűnözőket és az igazságtalanságra törekvőket kimossák a bajból, a hátrányos helyzetbe szorulástól, vagy a törvény büntetése alól. Tehát egy per letárgyalása esetén nem feltétlenül az igazság győz, hanem az, akinek több pénze van, vagy aki többet fizet. Pedig, képzeljük el, milyen egyszerű lenne, ha a törvényeket úgy alkotnák meg, hogy ne lennének rajtuk kiskapuk, hanem egyértelműen és egyszerű kifejezésekkel, röviden, pontosan papírra tennék, hogy mekkora bűncselekménynek mi a büntetése és így a bűnöző előre tudhatná, mi vár rá ha pl. kirabol egy bankot, ha ezer forintot érő árut lop a közértből, vagy éppen meggyilkol valakit. Tehát bármilyen bűncselekményre a büntetést úgy nézhetnénk ki egy egyszerűen fogalmazott törvénykönyvből, mint egy árukatalógusból a különböző árucikkek árait.

Vagy milyen egyszerű lenne a közterületek tisztaságának fenntartása, ha civil ruhás kiképzett és jogot nyert rendfenntartó őrök cirkálnának ezeken a területeken és könyörtelenül meghatározott nagyobb pénzösszeggel büntetnék a szemetelőket. Pontosan meg volna határozva, hogy mi az ára egy eldobott teli szemeteszsáknak, egy cigarettacsikknek, vagy flakonnak és nem utolsó sorban egy ott felejtett kutyapiszoknak és ezt azonnal kifizettetnék. Ez nemhogy az államnak pénzbe kerülne (mint ahogy az a közhiedelemben él), hanem éppen pénzt szolgáltatna vissza az állami háztartásba. Tehát nem utcaseprőket kellene alkalmazni, hanem igazi, szószerinti rend őröket, akik könyörtelenül fülön csípnék a szemetelőket. Persze, itt sokan azt mondják, hogy egy demokratikus jogállamban, az e fajta szigorú intézkedések nem megengedhetők. Nagy baj az, ha a demokráciát úgy értelmezzük, hogy abban mindent szabad. A demokrácia az embereknek kellene, szabadságot nyújtson, nem pedig az "állatoknak", akik nem tudnak emberi módon élni, viselkedni!

A közterületek tisztántartására nincs is törvény, (legalábbis nem érzékelhető) pedig azt mindenki mindennap használja, de csak keveseket zavarja, hogy bármerre járva szemétbe gázol. A szemetelés megengedett, nincs törvény rá, pedig volna mit büntetni, míg a bigámiát annak ellenére, hogy esélyt sem adnak annak megteremtésére, tehát gyakorlatilag nincs is bigámia, mégis a törvény szigorúan bünteti. Nem furcsa, hogy mennyire fonák helyzet áll fenn ebben az esetben is.

Egy jó szülő a gyerekeit úgy neveli, hogy kioktatja a jóra, a rosszra, elmondja mindennek a következményeit és ha lehet szép szóval, ha nem akkor büntetéssel, de mindenképp megköveteli, hogy gyereke helyesen cselekedjen. Viszont ahhoz, hogy ezt megtegye a szülőnek is tanultnak, tapasztaltnak, következetesnek kell lennie.

A kormányok is, ha a nép jó szülei lennének, akkor mindenáron megtanítanák és megkövetelnék, hogy a még tudatlan gyerekei úgy viselkedjenek, ahogy ez civilizált emberektől elvárható és mely cselekedetekkel egymásnak nem ártanak. De ez sajnos nem így van. Nem tanítanak meg bennünket, mert ők is tudatlanok és nem is érdekük a "mostoha gyerekeik" nevelése. Ennél sokkal fontosabb a saját zsebeik tömése és a néppel lehetőleg minél jobban elhitetni, hogy ők minden erőfeszítéssel a nép, az ország érdekeiért fáradoznak. A tudatlan ember a legkönnyebben vezethető az orránál, az mindent eltűr, elszenved és kevésbé ellenkezik. Tehát, a legjobban manipulálható és kihasználható. Ezzel a politikusok is tisztában vannak. Ezért nem érdekük a nép felvilágosítása, tanítása, informálása a valóságról, nem beszélve róla, hogy a népet kihasználó zsidóknak sem ez az érdeke.

Hadd említsem meg, hogy az életről szóló helyes gondolkodást az iskolákban nem tanítják, ez csupán egy egyedi lehetőséggel, az úgynevezett élet iskolájában tanulható. Mivel azonban ehhez ugyanúgy tehetség kell, mint pl. az énekléshez, rajzoláshoz, versíráshoz, ezért, - sajnos - a legtöbb ember (így a politikusok is) tudatlan marad.

ORBÁNT, VAGY GYURCSÁNYT

POLITIKAI KÜLÖNKIADÁS

Szeretném még egyszer felhívni azoknak a figyelmét, akik csak ezt a részt olvassák el, hogy az alábbiakban szereplő "zsidó" szóhasználatok, nem a zsidó kisemberek ellen használatosak, hiszen ők szintén, csak elszenvedői a zsidó hatalom támadásának, tehát csupán az izraeli vezetés módszerét kívánom bemutatni. Az előbbi politikai témában, csak általánosságról meséltem, most pedig engedje meg az Olvasó, hogy konkrétan lefesthessem: Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc igazi arcát.

Sokan azt vallják, hogy a politikával nem érdemes foglalkozni, mert a politikusok úgy is megoldják nélkülünk, úgysem tudjuk őket befolyásolni, azt tesznek, amit akarnak. Lehet, hogy Ön is épp így áll hozzá a témához, de ez nem azt jelenti, hogy állítása, tökéletesen fedi is a valóságot. Részben, igaza van, mert "egy fecske nem csinál tavaszt", de több igen, s márpedig mi többen vagyunk. Ahogy az oroszlán erejével, - a gepárd gyorsaságával, - a vadkutyák sokaságukkal érvényesülnek a préda elejtésében, így egy ütőkártyánk nekünk is van akaratunk kinyilvánítására, ez pedig a tömeg. Igaz, normális körülmények között, csak négy évente egyszer fejezhetjük ki véleményünket, különleges esetekben bármikor, persze csak akkor, ha van hozzá ismeretünk, akaratunk és tehetségünk. E három szükséglet közül, a legnagyobb hiány az ismeretünkben van, mert a tudás a legjobban, a legkönnyebben manipulálható. Mivel - ahogy már annyiszor emlegettem, de soha nem elégszer - az emberiség legnagyobb betegsége a nem gondolkodás, tehát sok esetben nem vagyunk képesek önállóan gondolkodni, ezért olyanok vagyunk, mint a számítógép: amit belénk programoznak, azt adjuk vissza. Tehát, azt tesszük, amit elvárnak tőlünk és nem azt, ami nekünk jó. "Irányítóink" ezzel tisztába is vannak és maximálisan ki is használják, ezt a velünk született "rendellenességünket". Vagyis, mi úgy választunk kormányt magunknak, ahogy tőlünk elvárják, azaz, ahogy bevagyunk programozva. És ezt, az alábbiakban következetesen, célirányosan, megfontoltan, be is fogom bizonyítani.

Én nem tudhatom, hogy Ön milyen párti, azt viszont igen, hogy ha van politikai nézete, abból eltéríteni annyira lehetetlen, mintha a hívőtől azt kérném, hogy mondjon le Istenben való hitéről. És miért ? Mert arra van "beprogramozva"! Más egyébre nem képes, csak arra, amit éveken keresztül betápláltak az Ön elméjébe. És, ezt szeretném az érthetőség kedvéért, példákkal is alátámasztani. Egy elkötelezett MSZP-sből, soha nem lesz Fideszes, de ennek a fordítottja is igaz. És most gondolkodjon el Ön is, rá tudna erre cáfolni? Tudna erre kivételként példát mondani? Szerintem nem, de ha mégis, akkor az egyértelmű, hogy az illető nem volt: "elkötelezett". A Fideszes rajongók, azon csodálkoznak, hogy az MSZP-sek, hogy lehetnek annyira vakok, hogy nem látják: ki tette tönkre az országunkat. De ez fordítva is pontosan így van, mindkét csapat vaknak tartja a másikat. (Hogy ki a vak, ebbe most egyelőre, ne menjük bele.) Még közzé tennék: két konkrét, érdekes példát, az általános gondolkodásmódról, majd rátérek a lényeget jelentő, megdöbbentő valóságra.

Választások előtt, megkérdeztem a szomszédomat, hogy kire fog szavazni? A válasz: hát a Fideszre. Kérdezem: mért pont rá, mért nem esetleg a Jobbikra? A válasz: Jobbikra? Hát te nem hallottad, hogy mennyi rosszat mondanak róla? Kérdezem: elolvastad a programját? A válasz: nem, de ezek után nem is érdekel. A TV-ben, rádióban a Fideszt dicsérik, ezért rá szavazok.

A kollégámat - aki Fideszes - megkértem, hogy olvasson el egy Jobbikos beszámolót, aki arra hivatkozva, hogy a Jobbik annyi rosszat mond a Fideszről, kérésemet visszautasította. Talán nem kell különösebb hozzáfűzni való a két esetre. Az első egyértelműen azt bizonyítja, hogy az illető, mennyire megvolt vezetve a média által. Tehát, önálló gondolkodása nincs, amit a többség mond, azt szentírásnak tekintve elfogadja és aszerint hoz határozatot. A második példa arról tanúskodik, hogy a már megrögzött véleményt, nem kockáztatja meg, megkérdőjelezni egy másik állítással. Hisz milyen ciki lenne felvállalni, egy esetleges tévedést. Ez olyan, mintha a bíróságon a bírót, csak a felperes vallomása érdekelné, (mert vele szemben, régóta lojális) az alperesé már nem és ennyiből hozná meg a végleges ítéletet. Hol van itt az esélyegyenlőség, hol van a helyes ítélőképesség? (Hát ne csodálkozzon a Fideszes kolléga, ha nem lehet egy MSZP-s rajongót meggyőzni, hogy a pártja rossz úton halad, hisz ő sem volt egy leheletnyit sem befolyásolható.) Tehát az emberek úgy állnak a dolgokhoz, hogy inkább vesszen a lovunk, minthogy kiderüljön, hogy hibáztunk, mert megmenthettük volna. Ez a gyávaság és a problémákkal szembenézni nemtudás bizonyítéka. Az emberek kb. nyolcvan százaléka, így áll hozzá az élet dolgaihoz.

Most pedig nézzük meg Orbán és Gyurcsány igazi arcát, a torzító szemüvegünk levételével. Valamivel jobb a szemléletünk a 2010-es választások után, hisz végre sokan rájöttek, hogy tévedtek, valahányszor Gyurcsányra szavaztak. Csak azok a hívei maradtak meg, akiknek fanatikusságuk a végtelenben kereshető, de ezekből is van rengeteg. Ennél nincs jobb statisztikai kimutató, tehát az ország lakosságának kb. tizenkilenc százaléka, akkor is Gyurcsányra szavazna, ha éhen halna. Ez olyan, mint az a vallásos ember, aki élete alkonyán is, akkor is, még mindig bízik Istenben, ha egész életét, a betegség, az éhezés, a nyomor, a nincstelenség, a szerencsétlenség kísérte, annak ellenére, hogy a fél életét imádkozással töltötte. Tehát, elmondható, hogy javult a nép politikai ítélő képessége, hiszen sok MSZP-s, - ha kételkedően is, de - átállt a Fidesz oldalára. A megrögzött, elkötelezett Fideszesek, ezáltal erősítést kaptak, megerősítve eddigi hitüket, hogy most, már rendben lesz az "ország szekere", hisz jó kezekbe került a lovak gyeplője. Ez, azonban korántsem pontosan így van. A helyes válasz: csak jobb kezekbe és nem pedig jó kezekbe. És, hogy miért? Engedje meg az olvasó, hogy válaszként, egy hasonlattal éljek: mert Gyurcsány elvágta a nyakunkat, melyet Orbán már - jóságából kifolyólag - nem vág tovább, csupán csak hagyja, hogy szép lassan elvérezzünk. Sőt, még meg is simogat, mint egy igazi jótevő. És, hogy állításomat igazoljam, felsorolok tíz okot, ami cáfolhatatlanul igazolja, hogy Orbán sem a nép oldalán áll, csupán csak úgy tesz, mintha ott volna:

  1. Hol volt Orbán 2006 őszén, amikor a nép bátrabbjai megelégelve Gyurcsány hazugságait, az utcára vonultak, követelve lemondását, szembenézve a diktatórikus kormány hazaáruló és izraeli rendőrségével, valamint Izraelből hozott vízágyúival? A válasz: Sehol! Nézte tétlenül, hogy hadd gyötörje tovább a népet, zúzza befelé az országot. Jól fog majd jönni a következő választáson, ha még jobban és többen haragszanak meg Gyurcsányra, nagyobb lesz a siker. Úgy-e sikerült. Eredmény: kétharmados győzelem.
  2. Mikor lesz igazi elszámoltatás, amit megígért, ha már hagyta még négy évig a rombolást, a rablást, a nép elsüllyesztését? A válasz: Soha! Csak nem gondoljuk, hogy majd azt fogja börtönbe vetni, aki épp az ő malmára hajtotta a vizet nyolc évig. Ha Gyurcsány nem azt tette volna, amit tett, mikor lett volna kétharmad, ha 2006-ban még alig nyerni sem tudott? De különben is, hallott már valaki olyant, hogy holló a hollónak kivágja a szemét? Hiszen a cél azonos, csak a tálalásba volt muszáj bevinni különbséget.
  3. Szándékában van Orbánnak megadni az államadósságot? A válasz: Igen! Márpedig az lehetetlen. Persze, ezt nem mondja ki, pedig ő is tudja, de nem is az a fontos, hogy megadja, elég, ha folyamatosan csak adja - adja, (elvéve a néptől, lásd: magánnyugdíjból) nem az a lényeg, hogy mi marad a népnek, csak a zsidó uzsorás, nehogy megsértődjön.
  4. Igazságos-e az egykulcsos adózás, amit Orbán bevezetett, mint "a nép jótevője"? A válasz: Nem! Így, akinek idáig is sok volt, annak még több lesz, aki pedig csak éppen élt, az nem kapott semmit. Kinek volt ez jó? Neki, a bandájának, a jegybank elnökének és az összes nagykeresetű zsidó vezetőségnek. És kinek nem ért semmit? Az alj népnek, a többségnek, aki még dolgozik is valamit, ebben a "nagy demokratikus, szólásszabadságos" országban.
  5. Megszünteti-e Orbán a média lakossági kölcsönök - különösen az uzsorás Provident kölcsönök - felvételére való buzdítását? A válasz: Nem! Pedig a lakosság egyik legnagyobb baja éppen az, hogy mindig félrevezetve arra tanították, hogy ne spóroljon, hanem vegyen fel kölcsönt, ha valamire kell. Ezért kerültek és kerülnek sokan az utcára.
  6. Elismerte-e Orbán, hogy van cigánybűnözés, amit a Jobbik állandóan hangsúlyoz? A válsz: Nem! Pedig, igenis van! Ma Magyarországon a cigányok és a zsidó befolyásosok, jelentik a legnagyobb veszélyt. A cigány élősködik és bűnöz, a zsidó csak élősködik, de azt nagyon. De erre majd később visszatérek, mint a többi kérdésben is.
  7. Tesz-e valamit Orbán annak érdekében, hogy kommunista múlttal rendelkező személy, ne lehessen közszereplő, amit a Jobbik javasolt neki? A válasz: Nem! Pedig az ország és a nép érdekében megtehetné és a kétharmados fölény, lehetőséget is adna. Csak, sajnos az akarat hiányzik. Sőt, még az 56-os forradalmi hősöket gyalázó, köpönyegforgató, kommunista Pozsgay Imrét is meghívta az alkotmányozó tanácsba.
  8. Milyen kapcsolatban van a Jobbikkal Orbán, akinek a programja - ha a nép nem volna megvezetve és érdekelné - teljes mértékben a magyarság érdekét képviseli? A válasz: Ellenséges! Pedig, ha valaki igazából, jót akar az országnak, a nemzetnek, az a Jobbik. De, aki valóban jót akar, azt Orbán ellenségként kezeli. Így várják el tőle a háttérből vezénylő felettesei.
  9. Hol tartja Orbán Budaházyt, aki 2002-ben, amikor a Fidesz vesztett a választásokon, kiállt a Fidesz mellé, követelve a szavazatok újraszámolását és 2006 kiállt az Orbán által magára hagyott nép mellé is, a Gyurcsány kormány lemondását követelni? A válasz: A börtönben! Pedig Budaházy a néppel van. Aki, a nép barátját börtönben tartja, az nem más, mint a nép ellensége! És hol vannak az 56-os forradalmat vérbefojtó, népgyilkoló, hazaáruló Biszku Bélák? A válasz: Szabadlábon, kiemelt nyugdíjjal!
  10. Megnyerte-e Orbán a 2010-es választásokat, óriási média és sajtó támogatással, míg a Jobbiknak még a kampány filmjének a leadását is megtagadta minden hírközlő szerv? A válasz: Igen! Pedig akinek Magyarországon van már egy kis "sütnivalója", az észrevette és végre tudja, hogy akit a média támogat, amit az ellenségünk, Izrael kézben tart, az nem lehet a nép oldalán. Orbánt pedig támogatta, a Jobbikot gyalázta!

Nos, nem tudom ezek után, Önnek dereng-e valami, vagy a leírt egyértelmű összefüggéseket, csak a véletlenek számlájára írja? Sajnos, azt kell mondanom, hogy aki mindezt véletlennek tartja, az szellemileg nem Magyarországon, hanem valahol a "vénetlenek országában" él. Ha Ön még mindig hisz a mesében, mellyel minden tele van, jogában áll, de akkor nem kell panaszkodni semmire. Ha azonban lát fantáziát, Orbán általam megrajzolt arcát illetően, akkor megpróbálom még egyszer összefoglalni és lépésről lépésre levezetni, a hihetetlennek tűnő, ámbár egyértelmű, sajnálatos és megdöbbentő összefüggéseket, hogy még tisztábbnak látsszon, a még esetleg homályosnak tűnő kép.

Ma már nyílt titok, csak az nem tudja, aki a homokba dugja a fejét, hogy a világ vezetésének nagy része, izraeli zsidó irányítás alatt áll. Az általuk működtetett pénzvilágban élünk, ahol nincs becsület, szeretet, emberség, szánalom, sajnálat, csak egy dolog számít: a pénz! Céljuk, a pénz minél nagyobb mennyiségbeli begyűjtése, az országok tönkretétele. A módszer nem lényeges, kitől, ahogy és amennyit lehet. Erre megvannak az eszközök: bankhálózat, multinacionális céghálózat és az ezeket kiszolgáló és működtető apparátus. Könnyű dolguk van, mert a politikusok, megvesztegethetőek, a nép tudatlan, csak hazudni kell nekik és rögtön odaadja mindenét. Azt kell hazudni, hogy a politikusok a néppel vannak és nekik jót akarnak. Ezzel szemben az igazsák: a politikusok az ők cinkosaik és arra vannak kiképezve, hogy a népet mindenükből kiforgassák. Tehát csak az a párt kap általuk támogatást, aki bevállalja az árulást, vagyis a nép kifosztását. Cserébe kapnak, kormányzási lehetőséget, meg nem is firtatják, hogy melyikük mit lopott, tehát azt tehetnek, amit akarnak. Ha valamelyik párt ebbe nem megy bele, az: fasiszta, rasszista, antiszemita, náci, stb., hogy a nép ne bízzon benne, inkább utálja ki. És, hogy ez teríthető legyen, erre van a média (mely szintén zsidó kézen van), amely megmondja a népnek, hogy mi jó neki, kit kell támogatni, kire kell szavazni. Hát ezért ilyen "mostohagyerek" a Jobbik, úgy az MSZP, mint a Fidesz, vagy az LMP szemében, ezért kiabál "kígyót, békát" rá a média is, mert ő nem azon az oldalon áll, nem a fosztogató hatalom malmára hajtja a vizet, hanem a nép javát akarja. Márpedig egyszerre nem állhat valaki mindkét oldalon. De minket még csak azt sem érdekel, hogy mit mond a Jobbik, meg sem hallgatjuk, mert mi Orbánnak hiszünk rendíthetetlenül. Orbánnak kell hinni, mert Orbán már bizonyította, hogy velünk van. Hát, hogy mit bizonyított, majd erre is rátérek, de most előbb menjünk tovább. Hogy lehet a pénzt a néptől, a leghatásosabban begyűjteni? Először is eladósítással. Eladósítják egyszer az országát, majd külön a népet. Az országot könnyű eladósítani, mert a vezetői velük vannak, könnyen rátudják beszélni, hogy vegyenek fel tőlük kölcsönt. Ne is igyekezzenek megadni, ráér, hadd kamatozzon. Aztán a népnek nem adnak bért, csak annyit, hogy éppen megéljen, majd a médián keresztül arra bíztatják, hogy mivel, segíteni akarnak, ezért ne nélkülözzenek, nekik is kölcsön adnak. A nép él a "kiváló lehetőséggel" kölcsön kér és megköszöni a bank "jóindulatát". Hát ezért van eladósodva az állam is és a nép is. Ezért, kínálják még most is az Orbán ideje alatt is, a médián keresztül akár az uzsora hiteleket, (pl. Provident) mert a pénz szivattyú most is működik. Ami kevés pénzt keresünk, azt pedig szintén elvisszük a Tescoba, Auchanba, Lidlbe, stb.-be és bedobjuk, a multi zsidó pénztárcájába, amit ő komótosan szintén kivisz az országból. Kiviheti, nincs neki megtiltva, a kormány a barátja és megengedi. Veszünk ott olcsó szlovák tejet, német sertés -, angol marhahúst, holland hagymát, kínai fokhagymát. Ez a "szemét magyar" mindent drágábban ad. Azt persze nem tudjuk, hogy attól drága, mert bár a multi a magyartól is olcsón vette meg az árút, de nekünk drágán kínálja, hogy ne azt vegyük, mert ha azt vennénk meg, még megélne a magyar gazda is, az pedig alig sem a multi érdeke. A multik minden beengedett országban azért vannak, hogy leszívják azt a pénzt, amit az adott ország vezető politikusai, megengednek nekik. Hogy ki mennyit enged, hadd érzékeltessem egy konkrét példával. Angliában, - ahol multik egyik fő támaszpontja van, a másik az USA-ban - a multi 26,5 %-ot adózik a profitjából, Magyarországon 1,6 %-ot. Hát ilyen derék, hazájáért kiálló politikusaink vannak Magyarországon.

Tehát láthatjuk az összefüggéseket, az egyes pártok és a felettük álló pénzhatalom között. Aki nem vállalja az országa kiárusítását, az úgy van kezelve, mint a Jobbik. Kiközösítve, kiutálva, megalázva, eltiporva. Ezért ismertettem az Orbánt vádoló 10. pontban, hogy akit a média támogat, - ami a multik kezében van - az egyértelműen a nép ellensége és csak a nép ellensége nyerhet választásokat. A multinak tehát mindegy, hogy Gyurcsány, vagy Orbán, csak egy a lényeg: ne Vona legyen.

De hát, akkor mivel magyarázható Orbán "kilábalást ígérő, végre nép érdeket szolgáló, bátor" tettei? Igen. Itt az ideje, hogy nézzünk szembe a politikai való világgal: Magyarországon 2010-ben, négy politikai párt van. A Fidesz, az MSZP, a Jobbik és az LMP. A multi, a Jobbikon kívül mindenkivel színpatizál, hisz mindhárom, az ő akaratát képviseli. Ezért helyük van a médiában, az egyik Tv, a Fideszt dicséri, a másik, az MSZP-t és az LMP-t. A multi okos, ő tényleg tudja, hogy mi történik, nem úgy mint a nép. Az LMP még kis párt, ő még nem tud "labdába rúgni" akármekkora támogatást kap is. Nyolc év alatt az MSZP szemmel láthatóan úgy tönkre tette az országot, kiárusítva a multiknak, hogy ezt már nem lehetett a szőnyeg alá seperni, ezért a nép többségének elveszítette a bizalmát. Így, a nép bizalmát a Fidesznek adta. Ez egyelőre a multinak az utolsó lehetősége. Vagy, megtudja erősíteni a nép visszapártolását az MSZP-hez, vagy az LMP-hez, vagy fenn áll a veszélye, hogy megerősödik a Jobbik. Az pedig a multinak öngyilkosságot jelentene. Ezért mentve, ami még menthető alapon, a Fidesznek úgy kell viselkednie, mintha tényleg a nép mellett állna, hogy az tartson ki mellette, amíg a másik két multibarát párt kellően meg nem erősödik, hogy visszavehessék együtt a hatalmat. Hát ezért ilyen "jó hozzánk Orbán", mert valamivel megkell tartani a bizalmat. "Megsarcolja" a multikat? Igen. Kihúzza két szál hajukat, mire mi tudatlanságunkban elhisszük, hogy letépte az egész fejüket. A multi persze jajgat, mutatja, hogy mennyire fáj neki, miközben nevet a markába és azt mondja: "ezt is bevettétek..." Kiáll értünk a média törvényben? Hazugság és szemfényvesztés. Figyelem elterelő hadművelet. Hadd higgyük, hogy értünk harcol, miközben azt akarja törvénybe iktatni, - uszításra hivatkozva - hogy a Jobbik ne mondhassa el továbbra se véleményét a nép szemébe. Ezzel gátat emelve az igazság előtt, a multik érdekét szolgálva. És, miközben mi az ilyen jelentéktelen, szóra sem érdemes történésekre, tenyerünket szétverve tapsolunk Orbánnak észre sem vesszük, hogy az égbekiáltó, sorsunkat befolyásoló nagy események, változatlan maradnak. Nem baj, ha a magyar elveszíti munkahelyét, éhezik, adósságba fullad, a lényeg az, hogy kiszabad főznie a pálinkáját. Eléggé szomorú dolog, hogy ennyire vakok vagyunk, kishitűek, ennyivel megelégszünk és ha már valaki (Orbán) nem vágja tovább az ereinket, csak hagy kivérezni, mi már azt hisszük, hogy a barátunk. Hát ezért ne csodálkozzunk, ha 2006-ban Orbán nem állt a nép mellé. A multinak nem ez volt az érdeke. Hadd vérezzen ki az ország, jól fog jönni Orbánnak is a következő választáson. Jól is jött: kétharmados meghatalmazás. Elszámoltatást pedig ne várjunk, csak nem gondoljuk, hogy kollégáját, kivel egy hajóban eveznek, majd Orbán börtönbe vetteti? És ezt Gyurcsány is tudja, azért nem menekült el az országból, hanem él boldogan. Egy - két "kishallal" kiszúrják a szemünket, de nekünk ez is elég, nem vagyunk nagyravágyóak. Mi merünk kicsik lenni! Aztán itt van az a fránya államadósság. Orbán is - és minden picit is gondolkodó ember tudja, hogy az ország adósságcsapdában van. Ez azt jelenti, hogy ezt a pénzmennyiséget már megadni nem lehet, (minden dolgozó emberre kb. 6 millió forint jut) de Orbán ezt nem vallja be, inkább továbbra is elvesz a néptől és lapátolja bele a multi gazdája zsebébe. Persze, mi úgy látjuk, hogy ő Gyurcsánnyal ellentétben, már nem vesz el tőlünk. Na igen, ő nem elvesz, hanem, ami járna, azt nem adja oda. Ez így már jobban hangzik. Pedig az államadósságot le is lehetne írni, - amit a Jobbik javasolt - ezt sok tartozó ország már kikövetelte magának, de a mi "becsületes" Orbánunknak ez, az esze ágában sincs. Nem várhatjuk el, hogy szembe forduljon a gazdájával. Aztán, hogy láthassuk, milyen "jó" vezérünk van, bevezette az egykulcsos adót. Miközben elhisszük, hogy nekünk kedvez, csak a nagypénzűek járnak jól vele: a felső tízezer, a zsidó vezérkar. Aztán itt van az a "szemét Jobbik" cigánykérdése. De milyen jó, hogy vannak a cigányok, ráadásul bűnöznek is. Így rájuk terelődik a figyelem, s miközben a "paraszt" kertjéből lopják a zöldséget és a gazda kiszalad megvédeni azt, addig a zsidó bank elveszi a házát, tartozása törlesztése címén. Tehát, amíg a magyar a cigánykérdéssel van elfoglalva, addig nem annyira feltűnő a multi kérdés. Az nem baj, ha a cigány szaporulat messze megelőzi a magyart és egyszer átbillen a mérleg nyelve a másik oldalára, de az sem, ha megölnek néhány magyart. A lényeg, hogy ne sérüljön a zsidó. És, nekünk magyaroknak sem jelent ez nagy problémát, amíg nem a mi kertünkből lopnak, nem a mi gyerekünket verik, nem a mi nagyszülőnket gyilkolják. Hát ilyen összetartó, átérző a magyar. Hát lesz is nekünk hamarosan Magyarország helyett, Romaország, amit meg is érdemelünk. Aztán mit akar ez az: "antiszemita, rasszista, soviniszta, náci" Jobbik? Azt akarja, hogy kergessük el a kommunistákat véglegesen és ne kapjanak vezető beosztást a közszférában? Hát mire nem vetemedik ez az "aljas nép ellenség"? Hát nem tudják, hogy egy csónakban evezünk velük? Nem tudják, hogy ők is a multi szolgái, mint mi? Még hogy börtönözzük be Biszku Bélát és társait. Nem olyan nagy bűn, ha valaki legyilkoltat több száz magyart. Ráadásul, már rég is volt és olyanokat gyilkoltatott, akik szembe mertek szállni a gazdáinkkal, tehát megérdemelték sorsukat. Inkább bebörtönözzük Budaházyt. Ő "aljas gazember". Követelte Gyurcsány lemondását. Hát mit meg nem engednek egyesek maguknak. Majd tanácsot kérünk az alkotmányozáshoz Pozsgay Imrétől, elkergetjük a Jobbikot és létrehozunk egy olyan új alkotmányt, amely hosszúidőre bebetonozza annak a lehetőségét, hogy a magyar nép továbbra is a zsidó multi rabszolgája maradjon.

NEVELÉS ÉS SZOKÁSAINK

A politikusok által hozott nem megfelelő törvények azok, amelyek életünket megkeserítik, anélkül, hogy közvetlenül, egyszerűen bármit is tehetnénk ellene, viszont a nevelésünk, a szokásaink esetleges helytelensége azok a tényezők, amelyekért majdnem teljes mértékben csak mi vagyunk a felelősek. Ezeknek a létezését azonban nem akarjuk, vagy nem tudjuk észrevenni, elhinni és ezáltal kiküszöbölni.

Az ember nevelése születésekor kezdődik, ugyan úgy mint egy haszon növény gondozása a földből való kibújása pillanatától. Ha a növényt, akkor kezdenék locsolni, kapálni, stb. amikor már elérkezett a terméshozás időszaka, akkor csak gyenge, satnya rossz termést várhatnánk eredményként. Míg a növényt csak gondozni szükséges, addig az embert nevelni is kell, mindjárt a születése kezdetétől. Az a kisbaba, akit az első naptól sok ringatással kényeztetnek, az még annak ellenére is hogy egészséges, sírós ölbe szokott baba lesz, aki ezáltal számtalan nehéz, gyötrelmes éjszakát okoz, de legtöbbször nem tudjuk, sőt nem is hisszük el, hogy mi tehetünk róla, hogy tévhitünk eredménye az álmatlan éjszakánk. A baba megszokja a túlzott kényeztetést és ha azt nem kapja meg állandóan, akkor sírással jelzi elégedetlenségét. Tehát az ember a már első napokban szerzett kényelméről a későbbiekben sem kíván lemondani. Ő nem számol azzal, hogy a szülőktől az ő kis szinte jelentéktelen kívánságával mekkora kényelmetlenséget, áldozatot követel. Ebből a példából kitűnik, hogy mindjárt a gyermek születésekor hajlamosak vagyunk elkezdeni az ő rossz irányú nevelését, amit majd a későbbiekben a gyerek elvárása szerint tovább folytatunk.

A legtöbb családnál megfigyelhető, hogy a gyerek már régóta jár, beszél, de két - három évesen még pelenkázni kell. Ez azért van így, mert nem tudjuk, hogy amíg a gyerek nem fejlődik oda, hogy utálja saját bepiszkítását, addig neki az a kényelmesebb, ha minden a pelenkába mehet. Mi pedig, mint szülők, nem vagyunk annyira következetesek, hogy megköveteljük ésszerű elvárásunkat, így a gyereknek lehetőséget adunk, hogy gyengeségünket kihasználva, azt a saját érdekeire fordítsa, holott egy néhány napos odafigyeléssel és tudatos határozott szigorral megkímélhetnénk magunkat a még hónapokig, vagy esetleg évekig tartó fölösleges kellemetlenségektől és plusz kiadástól.

De ez még a gyereknevelésben a tévedéseink kezdete, mert a hibáinkat a gyerek fejlődésével együtt, mi is tovább gyakoroljuk. Ő egyre több és drágább játékot követel, amit mi feltétel nélkül igyekszünk neki biztosítani, mert úgy tudjuk, azt hisszük, hogy ő attól lesz boldogabb. Sajnos ismét tévedünk, mert nem a játékok értékének és megkapásának gyakoriságától lesz boldog a gyerek. Gondoljunk csak arra, hogy mi felnőttek is milyen érzelemmel reagálunk egy ritkán kapott ajándékra és arra, amit mindennap megkapunk. A ritkán kapott ajándéknak örülünk, míg a mindennapos adomány eseménytelen és természetes. Így a gyerek is megszokja, hogy elhalmozzák őt mindenféle óhajával, ezért a kapott tárgyai értéktelenné válnak előtte, amit aztán elkezd dobálni, széttörni, tönkretenni.

A következő hibánk, tévedésünk, amit el szoktunk gyakran követni a gyerekkel szemben, amikor nem neveljük őket önállóságra és nem adunk neki kötelező fizikai feladatokat. Amikor arra hivatkozunk, hogy ráér, lesz még része bőven felnőtt korában is. Ha a gyerek úgy szokja meg, felhúzzák és megkötik a cipőjét, megfésülik a haját és mindig megkenik a kenyerét, ráadásul nem kell rendet raknia a szobájában, nem kell el pakolnia a ruháit, egy szóval semmi teendője, kötelessége nincs, akkor ezt a könnyű életvitelt később, nagyobb korában is elvárja és természetesnek fogja tartani. Sok anya azért nem szoktatja hozzá kislányát a főzéshez, mosogatáshoz, "mert szegényke, majd ha férjhez megy, csinálhatja eleget", de az a világért sem jutna eszébe, hogy akkor majd nem fog tudni főzni, a mosogatás pedig nehezére esik és ebből eredően jönnek majd a férjjel a veszekedések, sőt sok esetben ez is lehet a válás egyik motívuma.

Így aztán gyakran a szülők azt sem tudják, hogy gyerekei tönkrement házasságának éppen ők az okozójuk, a rossznevelésük miatt. Bár az igaz, a szülő a gyerekének mindig jót akar, de nem biztos, hogy az sikerül is. Mert ha nem gondolkodunk józanésszel, ha nem látjuk, nem gondolkodunk azon, hogy ami naponta a szemünk előtt történik, annak mi a valódi igaz oka, hogy minek mi a következménye, akkor az olyan, mintha a vadász nem látná a sötétben csörtető vadat és vaktában kezdene körbe lövöldözni, hibát hibára halmozva.

Hogy akarjuk gyerekeinket megvédeni a kábítószertől, ha mi szülők is gyakran drogfüggők vagyunk, hisz a cigaretta nem más, mint egy enyhe drog. Megszoktuk és nem tudunk, sőt sok esetben nem is akarunk lemondani róla. Pénzünkkel megvesszük a nagyobb esélyt, különböző betegségek kialakulásához, eltávolítjuk magunktól azokat a személyeket, akik nem dohányoznak, szennyezzük a környezetünket (füsttel, csikkel) és felhívjuk gyerekeink figyelmét, hogy "nézd, így kell ezt csinálni!" Hiszen hogy mondhatná egy szülő a gyerekének, hogy azt ne tegye, ha Ő maga is a cigaretta rabja. Azzal el kellene ismerje, hogy Ő is hibát követ el és az elismerés nem éppen hétköznapi tulajdonságunk. De ugyan ilyen rossz példát mutat az iskolában a tanár is, a korházban a doktor is, a templomban a tisztelendő atya is, vagyis bármerre fordulunk, mindenhol azt teszik, amit nem kellene, ami ártalmas és fölösleges. A gyerek azért kezd hozzá alig tízen évesen cigizni, mert mivel a dohányzás a felnőttek szokásaihoz tartozik, azt hisz, hogy ha rágyújt, azzal Ő is egyszeriben felnőtté válik.

Sőt, hogy a társadalmi különbséget is némelyik gyerek egyúttal érzékeltethesse, hogy Ő nem csak egy egyszerű, kispénzű, hétköznapi felnőtt, ezért fontos hangsúlyt fektet, a cigaretta márkájára, méretére, (drága, vékony és hosszú legyen), melyet az affektáló kézbentartással és szájhoz emeléssel próbál még nyomatékosabbá tenni.

De hát mit várjunk egy éretlen gyerek gondolkodásától, ha mi felnőttek is becsapjuk önmagunkat azzal, hogy a cigaretta megnyugtat, ébren tart, stb., szinte értelmet ad életünknek, holott ezekkel a kifogásokkal csak alibit keresünk arra, hogy ne kelljen elismerni hibánkat, rossz szokásunkat. Nem törődünk azzal sem, ha életünkön keresztül egy kisebb vagyont költünk ártalmas szenvedélyünkre. Erre azzal védekezünk, hogy úgyis valamire mindennap elmenne a cigi ára, habár valahol önmagunknak elismerjük, hogy ez nem igaz. Pedig milyen könnyű kiszámítani, hogyha a család napi X összeget költ cigarettára, az évtizedeken keresztül mennyibe kerül. (Hogy csak Magyarország lakosságát említsem, nagyon sok embernek a cigarettázás gyakorlása, az étkezés fontossága előtt foglal helyet. Azaz, ha mindkettőre nem futja, akkor inkább az étkezésről mondanak le.) Pedig erről a rossz szokásunkról lemondani nem kell anyagi áldozat, nem kell szellemi tudás, hatalom vagy fizikai erő, csupán egy határozott kitartó erős akarat, ami nem másoktól, hanem csakis tőlünk függ. Ezt egy egyfajta önértékelő tesztnek is tekinthetnénk, mellyel felmérhetnénk és bizonyíthatnánk akaraterőnket és feltehetnénk a kérdést magunknak, hogy miképp tudnánk, - és lenne jogunk másoknak is parancsolni, ha saját magunk irányítására sem vagyunk képesek.

A cigarettázáshoz hasonlóan, életünk másik nagy tévedése és felesleges szenvedélye a kutyatartás. A kutyánkért képesek vagyunk áldozni, feladni, lemondani, ha kell haragot tartani, kellemetlenséget elviselni, mivel a kutya sokunk számára szinte az életünk értelmét jelenti. Áldozunk, mert pénzt költünk az eltartására, (noha, esetleg arra a pénzre más fontos és elkerülhetetlen kiadásnál is szükség lenne), feladjuk a szabadidőnket, amit családtagjainkkal tölthetnénk el, (etetjük, itatjuk, sétáltatjuk), lemondunk akár egy nyaralásról is, mivel a kutyánkat nem vihetjük magunkkal. Képesek vagyunk haragban lenni a szomszédunkkal, aki ki meri nyilvánítani nemtetszését a kutyánk éjszakai ugatása miatt, mert zavarja a nyugalmát, elviseljük, hogy szag van a lakásban vagy az udvaron, amit mi már a megszokásnak köszönhetően nem érzünk, elnézzük, hogy sáros lábbal ráugrik a tiszta ruhánkra és összeken, vagyis képesek vagyunk feltenni minden szemellenzőt, hogy meg védjük kedvencünket. De vajon miért? Van, aki nem is tud erre igazán válaszolni, de legtöbben azt vallják, hogy, mert a kutya olyan hűséges és mérhetetlen szeretet ad. Vajon aki több kutyát is tart, az annyiszor több szeretet kap? Véleményem szerint sajnálatra méltó, azaz ember, aki a szeretetet a kutyától várja és kapja és ha átgondoljuk, hogy az emberiség hány százaléka tart kutyát anélkül, hogy valamilyen nyomos oka lenne, (gondolok itt pl. vakvezetésre, vadászatra, őrzésre, stb.), rögtön kitűnik, hogy bizony az emberek túlnyomó többsége sajnálatra szorul. Azon viszont aligha gondolkodunk el, hogy a kutyánktól kapott ragaszkodást és szeretetet, nem múlná-e felül, ha gyerekeink vagy házastársunk és nem utolsó sorban, ha barátaink, embertársaink adnák meg. Márpedig ha azt az áldozatot, amit naponta a kutyánkért hozunk, a gyerekeink helyes irányú nevelésére fordítanánk, ha kiskoruktól képesek lennénk az élet igazi arcát fordítani feléjük, ha jó példával járnánk előttük és tévhiteinket (amikről nem szeretünk tudni), nem kényszerítenénk át az ők életükre, mellyel a sötétség felé kergetjük őket, akkor tőlük várhatnánk és kapnánk is meg azt a szeretetet, amit különben a kutyánktól várunk el.

Tehát az imént említett példák, (azok kivételével, akik azért tartanak kutyát, mert másoknak is van és kisebbségi érzésük lenne, ha nem követhetnék a többség példáját, vagy éppen kedvencükkel kívánnak magasabb rendűséget bizonyítani) mind azt igazolják, hogy mi emberek mennyire vágyunk a szeretetre, a barátságra, az elismerésre, de szellemileg nem állunk azon a szinten, hogy ezt az éhségünket, más hasznosabb úton is képesek legyünk kielégíteni. Ezért tudva vagy tudatlanul minden pillanatban becsapjuk magunkat és az örökölt rossz nevelésünket és szokásainkat gondolkodás nélkül adjuk át utódainknak és rajtuk keresztül az utókornak.

Most pedig, ha már otthon a családi kőrben, sok esetben rossz nevelésben részesítjük gyerekeinket, nézzük meg, mi történik az iskolában? Amikor, több évtizeddel ezelőtt én iskolába jártam, mi szinte soha nem késtünk az órákról, ahol csenden és fegyelmezetten hallgattuk a tanáraink beszédeit, tanításait, ezért a tanár és diák közötti konfliktus, ismeretlen jelenség volt. És hogy miért? Mert akkor még a nevelés, hellyel - közzel, létezett. Ma már kevés kivételével, nincs is gyereknevelés. Ma már többségében a gyerekek, szabad akaratuk szerint, kezüket elengedve, lézengnek, hányódnak a társadalomban. Otthon a szülő nem neveli, mert nem ért hozzá, az iskolában pedig nem nevelhetik, mert törvényileg nincs megengedve. És hogy miért nincs megengedve? Nos, Kedves Olvasó, ismét vissza kell kanyarodnom a politikához és olyant közölnöm, ami ismét hihetetlen, de higgye el, hogy a legnagyobb hihetetlenségek, a legszembetűnőbb igazak. Gyerekeket azért nem szabad megnevelni az iskolában sem, mert ez sem a kormányok és azok feletteseiknek (zsidóknak) az érdeke. Ha egy világhatalommal sújtott országban az emberek gondolkodnak, összetartanak, felvilágosulnak és ezek hatására helyesen cselekednek, azt a népet kevésbé lehet becsapni és kihasználni, rabszolgává tenni. Ezért nekik az a jó, ha minél nagyobb a káosz minden területen, így a gyereknevelésben is. Velünk elhitetik, hogy ha a tanár bántja a már elviselhetetlenül pimasz és álnok jogaival élő diákot, az mentálisan megsérül, képességeiben visszaesik, tanulmányi előmenetelében hanyatlik. Mi ezt maradéktalanul tudatlanságunkban elhisszük, sőt még megköszönjük a jogosnak vélt megállapítást és ha a tanár netán bántja a mi "ártatlan, szelíd galamb "csemeténket", mi indulattal, haraggal feltüzelve, rontunk neki, a politika által megtévesztett törvényeket kiküszöbölni szándékozó, végeredményben javunkat akaró tanárra. De az sem véletlen, hogy otthon sem képes a szülő, megfelelően, logikusan ésszerűen és következetesen nevelni a gyerekét. Hiszen, ha ugyanúgy, mint az iskolában, a törvény nem a valóság és az igazság pártján áll, akkor mért tanítanának minket arra, hogy mi a helyes otthoni gyereknevelés? Ez sem érdekük. Gondolkodjunk el, hogy hány TV csatorna sugároz, okító jellegű műsorokat, ahol felvilágosítanának minket arról, például, hogy hogyan kell helyesen gyereket nevelni, miképp viselkedjünk közvetlen embertársainkkal, otthon, a munkahelyen, az utcán, milyen erkölcsi normákat érdemes betartani, miért ne cigarettázzunk, vagy alkoholizáljunk, hogyan kell spóróni és nem hiteleket felvenni, mik az egészséges élet feltételei? És ezt sorolhatnám végtelenségig, de a lényeg az, hogy ilyen adásokkal nem találkozunk, hiszen - ahogy már számtalanszor jeleztem - nem ez az érdekük. Nekik az a jó, ami nekünk rossz, ami hosszú távon tönkre tesz bennünket, felemészti egészségünket, jólétünket, erkölcseinket, becsületünket. És ami a legborzasztóbb, hogy mi ennek nem vagyunk a tudatában, mi ehhez asszisztálunk és megköszönjük kormányaink felénk nyújtott álnok jóindulatát. Ahogy a mondás tartja, hogy "egyért az egész... és az egészért egy...", így azon keveseknek is szenvednie kell, akik mindezzel tisztában vannak, akik kisebbségben lévén, kénytelenek élni ebben a züllött, szennyel átitatott, hazugságokkal kidíszített, társadalomban. Mert, ha már a kormányaink nem is tanítanak pl. arra, hogy cigarettázni fölösleges, de ha azt mégis gyakoroljuk, mert jogunk van, akkor legalább ne legyen jogunk eldobni a csikkeket és más egyéb szemetet a közterületeken (úton, buszmegállóban, stb.-n) Vagy ha már nincs olyan kormány aki megmagyarázná, hogy kutyát tartani (csak azért mert másnak is van), nem érdemes, de ha mégis tartunk, mert jogunk van, akkor ne legyen jogunk a közterületeken végeztetni a dolgát, mert a közterület a hitünkkel ellentétben nem senkié, hanem mindenkié és a másét nem szabadna jogunk legyen bepiszkítani. De igazság szerint a szomszéd sem kellene, kénytelen legyen hallgatni a kutyánk ugatását, (különösen nem éjszaka) mert a nyugalomhoz mindenkinek alanyi jogon kellene, joga legyen és ha már nekünk embereknek nincs ennyi erkölcsünk, hogy legalább az ilyen apróságra magunktól is ráébredjünk, a kormánynak kellene megkövetelnie. Persze, ha ennek nem az ellentétje lenne épp az érdeke.

Tehát ha egy picit megállnánk és elgondolkodnánk a szokásainkon és nevelésünk, vagy neveltetésünk káoszba illő gyakorlásán, sok mindenre megtalálhatnánk a valós magyarázatot és bizonyára elismerhetnénk, hogy - szerényen fogalmazva - vannak bennük imitt - amott bőven, kidobni való hézagok.

A TANÜGY ÉS AZ OKTATÁS

Az előző témakőrben megemlítettem a gyereknevelés iskolában való ellehetetlenítésének okait, most pedig nézzük meg, mi történik az oktatás területén. Nem tudom, hogy mennyire emlékszik vissza a Kedves Olvasó, az iskolában eltöltött éveire, hogy mit és mennyit tanult, majd mi maradt meg belőle, úgy néhány év - vagy évtized távlatában? Vette-e esetleg néha fontolóra, hogy mit volt érdemes tanulni, hogy voltak-e felesleges kínos órák, melynek tanításai, már régen a feledés homályába merültek? Én ezen valahányszor elgondolkodtam, mindig arra a határozott, megöntethetetlen és megdöbbentő eredményre jutottam, hogy a tanultak tíz, - míg, a tanítottak talán egy százaléka maradt meg véglegesen. Feltételezem, hogy ezzel nem csak én vagyok így, hanem a körülöttem lévő embertársaim is hasonló cipőben járnak. De akkor talán joggal kérdezhetem, hogy miért kellett annyit iskolába járni? Ha a tanítottak tíz százalékát tanultam meg és annak is csak a tíz százaléka maradt a fejemben, akkor tévedések nélkül állíthatom, hogy az iskolában tanítottak egy százalékával élem és keresem a kenyerem, vagyis száz nap iskolába járásom kilencvenkilenc napja felesleges volt. Azt persze hozzá kell tenni, hogy az ember nemcsak az iskolában szerzett tudományát használja, hanem az utána kínálkozó élettapasztalatból, gyakorlatból és utólagos póttanulmányokból merített tudását is kamatoztatja. De ez a lényegen nem változtat, az iskolában eltöltött hasznos idők aránya változatlan marad. Tudom, hogy első látásra, ez az állításom is hihetetlennek tűnik, de ez példákkal lehet bizonyítani. Ha egy szakmában dolgozó egyszerű gyári munkás húsz - harminc évvel, iskolai végzetsége után, kikérdeznénk matematikából, kevés kivételével kb. csak a négy alapműveletet, egy kis terület és térfogat számítást, lenne képes megoldani. Azt is csak azért, mert azt, azóta is használja. A történelemtudás is néhány évszámra korlátozódik, míg földrajzból jó esetben azt tudja, hogy melyik ország melyik kontinensen van. És ez minden tantárgyra nagyjából hasonlóképpen érvényes. A tanultakat nem azért felejtsük el, mert gyenge a szellemi képességünk, hanem azért mert nem gyakoroljuk. Amit nem használunk, az idővel elhal, elfelejtődik, a semmivé válik. De ha mindent ennyire elfeledünk, akkor miért járunk iskolába?

Erre a válasz meglehetősen összetett, bonyolult, hiszen az iskolai éveink alatt szerzett tudást nem mindenki hasznosítja egyformán. Egy mérnöki végzettségű - vagy általában vezető beosztást gyakorló személy, természetesen a tudását igénybe vevő munkájának köszönhetően, kevésbé felejti el a korábban tanultakat, mint az, aki alig - vagy egyáltalán nem használja azt. De a baj nem is abban kereshető, hogy felejtünk, hanem abban, hogy mit is tanítanak nekünk az iskolákban és hogyan.

Az embernek kétféle tudásra lenne szüksége. Az egyik a szakmai tudás, a másik az általános műveltség. A szakmai tudás, azon információk halmaza, melynek segítségével el tudunk végezni egy adott szakmán belüli feladatot, illetve feladatokat. A szakmákat tetszés szerint választhatjuk, mindenki azt, ami elképzelésével, érdeklődésével, kívánságával, képességével megegyezik. Ha nem ezen kritériumok figyelembe vételével választjuk ki a szakmánkat, nagy valószínűséggel, nem fogjuk azt megfelelő szinten gyakorolni, hiszen vagy nem fog tetszeni a munkánk, vagy nem tudunk benne megfelelőképpen helytállni. Az általános műveltséget adó tudásra sem kevésbé van szükségünk, hiszen ha semmit nem tudunk a körülöttünk lévő világról, annak működéséről, nemcsak, hogy nevetség tárgyává leszünk, de lépten - nyomon, nehézségekbe botlunk és a szakmánkon kívül, semmit nem tudunk mellékesen elvégezni. Ezért nem árt, ha tudjuk, hogy pl. hogyan működik az autónk motorja, miért látunk eső után szivárványt, mi a fénysebesség, vagy miért látszik az esti égbolton a Holdnak csak egy része, stb.

Most pedig nézzük meg, hogy mi a hiba valójában az iskolai oktatásban. Ennek két fő tényezőjét állapítottam meg. Az egyik az, hogy nem jól - a másik pedig, hogy nem azt tanítanak, amire szükségünk lenne. Azt, hogy nem jól tanítanak, arra mi sem jobb példa, minthogy alkalomadtán kezembe véve kilencedik osztályos gyerekem történelem könyvét és abba beleolvasva, nem értettem meg belőle egy mondatot sem. Tehát a könyv úgy van megfogalmazva, hogy az teljesen érthetetlen legyen. De nem volt nagyobb sikerem, amikor egy főiskolai gazdaságtan könyvből is csipegettem, mert az is érthetetlen volt. Talán joggal teszem fel a kérdést, hogy mit várnak el a diáktól, ha ilyen szintű fogalmazással írják meg a könyveket? Ennek egy oka lehet: - és most ismét a politikai irányzatra gondolok - nem az a fontos, hogy megtanuljunk valamit, hanem az, hogy szenvedjünk. Mert, ha a mondanivalók nem lennének beleszőve, elrejtve, a kesze - kusza, nyakatekert mondatokba, akkor talán a diák megértené és ez által, kedve lenne a tanulásra. Ez pedig nem lenne jó, az álnok politikai vezetésnek. A fontos az, hogy a diák naponta cipeljen oda - vissza tíz kiló könyvet és lehetőleg ne tanuljon semmit.

Nos, azt már láttuk, hogy hogyan tanítanak, most pedig nézzük meg, hogy mi van a terítéken, amiről azt tartják, hogy szükséges megtanulni. Az biztos, hogy a legjobb az lenne, ha mindenki mindent tudna, ha mindennel tisztában lenne, de ez egyértelműen képtelenség. Ahogy bármi tárgy lehet a birtokunkban, ha arról nem tudunk vagy megfeledkezünk, annyi mintha nem is lenne. Pl. hiába van valamelyik fiókunkban évek óta több száz négyes csavarunk, ha amikor kell egy is, nem tudjuk előkapni, mivel már nem tudunk róla, hogy van és hol van. Így hiába tanulunk meg valamit, ha azt elfeledjük, annyi, mintha meg sem tanultuk volna. A leghamarabb azt felejtjük el, ami amúgy sem érdekelt, majd azt, amit nem gyakorolunk. Értesülésem szerint, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, sokkal kevesebbet tanítanak a diákokkal. Ott már bizonyára rájöttek, hogy a sok sallang anyaggal kár kínozni a tanulót, úgyis elfelejti, inkább hasznosabb bemutatni nekik az életben zajló eseményeket, mesterségeket, azoknak szépségét vagy éppen nehézségeit. Ha egy gyereknek sok mindent megmutatunk, hogy pl. mit csinál pontosan a pék, hogyan készül a kenyér és miképp terem a mezőkön a hozzá szükséges búza, vagy mit csinál a villanyszerelő, az esztergályos, a vasöntő a tolmács, vagy a cukrász, akkor lesz fogalma és elképzelése, hogy mit szeretne ő csinálni, mi az, ami számára a legkézenfekvőbb és amikor eljön a pályaválasztás ideje, tudni fogja, hogy mit akar célirányosan és magas szinten megtanulni. Ezzel szemben itt, legalább tíz évig, csak azért jár a diák iskolába, hogy tanítsanak neki rengeteg felesleges, érdektelen, haszontalan információt, (amire soha nem lesz semmi szüksége és amit vagy azonnal, vagy később úgyis elfelejt). Majd utána évekig tanul egy olyan szakmát, amire alig - vagy alig sincs rálátása, hogy az mivel jár, ezért aztán vagy veszi hasznát, vagy nem. Ráadásul a szaktantárgy mellett, ismét jön a sok mellékes "köze sincs hozzá" egyéb tantárgy, melyek - mint a politikában az ellenzék - állandóan elterelik az összpontosítást a lényegről.

Tehát, az oktatásban is, mint az élet bármely más területén, szintén minden fordítva történik, mint ahogy az normálisan kellene. Azt a tudást, amire egy embernek általában szüksége lenne, maximum két - három év alatt lehetne elsajátítani. Persze nagy akarattal és lelkiismeretes hozzáállással. Ehhez jön hozzá, még a nyelvek tanulása, ami leginkább időigényes. Amíg a lényeget rövid idő alatt ellehetne sajátítani, mi ezzel szemben, a lényegtelent tanuljuk hosszú éveken keresztül. Hiába jár valaki tizenöt évig is iskolába, ha szinte semmit nem tud. Hiába tanul rengeteg hazug történelmet, (a magyar történelem egy része hazugság, mert nem a magyarok írták) ha az életben soha nem veszi hasznát.

Tehát, nem kell csodálkozni, ha ezzel az oktatás politikával, ezzel a nevelési módszerrel, egyre több tudatlan, erkölcstelen, munkakerülő ember kerül ki az utcákra, akik drogoznak, züllenek, ölnek és rabolnak.

BARÁTSÁG, SZERETET ÉS TERMÉSZET

A barátság és a szeretet kb. úgy kapcsolódik a természethez, mint versmondás vagy színjátszás a színpadhoz. Ezt a hasonlóságot azért merem kijelenteni, mert, ahogy már említettem; gyerekkorom óta sokat játszottam színpadon és eddigi életem csaknem negyedét a természetben lakva éltem le. Tehát van honnan tudnom, hogy milyen érzés, amikor a reflektorok a szemünkbe világítanak és mögöttük a közönség kíváncsi szemekkel figyeli a történteket, vagy milyen a fülünknek tavasszal a méhek zsongása a virágzó fákon; nyáron nyitott ablaknál madárdalra ébredni és tudom, hogy milyen kopár, száraz és színtelen annak a lelke, aki mindezt nem látta, nem hallotta, ezért nem is ismerheti. De vannak emberek, akik már kóstoltak bele a természet csodálatos ízébe, de számukra ez nem érték, semmit sem jelent. Ez olyan mintha valaki előtt ott áll egy hatalmas terített svédasztal, rajta rengeteg fogással, melyre az illető azt mondja, hogy felesleges, mert csak a felét akarja elfogyasztani.

Persze, csak aki ismeri, a természet nyelvét az tudhatja, hogy milyen gyönyörű a tavaszi ébredés, amikor zöldellni kezd a rét és a fű között sárgán virít a pitypang, miközben a magasban pacsirta énekel. Vagy a nyár, amikor az erdővel borított völgyekben hűs tisztavizű patakok csobogva rohannak a köves medrükben lefelé; vagy az ősz, amikor a sokszínű fák között a kellemes napsütésben legnagyobb szakértéssel szövi hálóját a pók; vagy a tél, amikor csend és nyugalom van körülöttünk és a hóval borított takaró alatt pihen a természet.

Sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a természet a bölcsőnk, ahonnan származunk, mert az első embergeneráció nem számítógéppel és mobiltelefonnal a kezében született és nem a Mc. Donald's-ban étkezett; a természet a szülőnk, aki etet, táplál minket, hisz amit megeszünk és megiszunk az nem a belvárosok piszkos aszfaltjain terem; a természet a barátunk, aki mindig szeretettel és a négy évszak lenyűgöző pompájával vár bennünket; és a természet a sírunk, aki majd befogad örökre. Mégis oly sokan megvetjük, semmibe vesszük a természetet, mintha ő lenne a legnagyobb ellenségünk és sajnos ilyen módon is viszonyulunk hozzá. Hiába látogatunk a nyugati országokba, ahol a természet közvagyonnak minősül, amit tudatosan meleg szívvel ápolnak, tisztán tartanak és védenek (nemcsak kormány szinten, hanem az állampolgárok is), mert mi magyarok ezt nem látjuk meg, hanem gondolkodás és lelkiismeret furdalás nélkül szórjuk szét a szemetünket az úton, parkokban, réteken egyaránt. Nincs szükségünk barátokra sem, akikkel időnként találkozhatnánk, programot szervezhetnénk a természetben, ahol a csendben, tiszta friss levegőn, békés baráti szeretettel élvezhetnénk a bográcsos főzés hangulatos velejáróit, kirándulnánk, labdáznánk, egyszóval élnénk és használnánk a természet által nyújtott szépségeket. Nem, inkább hétvégeken vagy szabadidőnkben bezárkózunk a lakásunk négy fala közé, szívjuk a cigarettánkat, szagoljuk a büdös kutyánkat és nézzük naphosszat a televízió unalmas reklámjait. Utáljuk a természetet, mert megszoktuk a modern életet, a kényelmet, a fotelt, az ágyat, ezért a nomád életet még csak megkóstolni is szörnyű dolognak tartjuk. Nem kellenek barátok sem, mert úgy tudjuk, hogy azok csak kihasználnak, nem megyünk kirándulni, nyaralni, mert nincs igényünk a természetre, aztán a kutyánkat sem vihetnénk, (otthon pedig nincs kire rábízni) de pénzünk nincs rá, míg cigire, kocsmára, kutyára és egyéb fölösleges haszontalan dolgokra nem sajnáljuk havonta a fizetésünk jelentős részét rákölteni.

Gondolkodás és megfontolás nélkül éljük mindennapi életünket, vitatkozva vagy veszekedve házastársunkkal, szomszédokkal, magányosan bezárkózva és ezek miatt depressziósan. Felnőtt létünkre is olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek, akik a csúnyát és a rosszat hamarabb és könnyebben megtanulják, mint a szépet és a jót. Mivel gyerekkorunkban szüleink nem tanítottak meg az önállóságra, ez a mulasztásuk életünk végéig elkísér. Ezért nem próbálunk gondolkodni, nincs ítélőképességünk, nem tudunk összehasonlítani, mérlegelni, nincs bátorságunk belevágni olyan dolgokba, amit nem ismerünk, inkább azt tesszük, ami már bevált és megszoktunk, amit mások is gyakorolnak és csak azt hisszük el, amit a többség is elfogad.

Azt gondoljuk,, hogyha a sörünket nem márkás pohárból isszuk, hanem egy patakpartján üvegből, ahol a kajánkat gyűjtött fával bográcsban kell elkészíteni az otthon hagyott programozható tűzhely helyett és egy - két éjszakát a drága franciaágy nélkül egy sátorban, matracon töltenénk el, akkor összedőlne a világ, mert elszakadtunk a civilizációtól.. Pedig attól, hogy szeretjük a természetet és kihasználjuk az általa nyújtott lehetőségeket, még lehetünk okosak, műveltek, intelligensek, míg ha csak márkás cuccban járunk, hosszú cigit szívunk, kaviárt eszünk és ötcsillagos szállodában alszunk, még nem biztos, hogy megfelelünk az említett adottságoknak. A természet olyan, mint az asztalon a kenyér, ami hosszú távon semmivel sem pótolható. Ahol nincs természet, ott nincs barátság, ott nincs szeretet.

Ha nem voltunk soha hosszabb ideig valahol bezárva, nem ismerhetjük a szabadság szépségét sem. Nem tudhatjuk, hogy mit jelent, mekkora nagy érték az, ha a családdal, szabadon kedvünk szerint, autóba, repülőbe ülhetünk és elutazhatunk más országba is. Világot látni, megismerni mások életét, szokásait, kultúráját, más éghajlatot, domborzati formát, stb.-t. Nem hisszük, hogy az ember látóköre, értelmi szintje csak akkor bővül, ha lát, hall, megismer és legtöbbször egy kis gondolkodással, kevesebb pénzzel is elérhetjük azt, amit a nem gondolkodó ember, csak nagyobb kiadás árán valósíthat meg. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a tudás, a tapasztalat a pénz pótlója, kiegészítője. De ezt hagyjuk majd a következő témakörre.

Az ember, társas lénynek született; a férfi a nő, a nő a férfi kiegészítője, akik együtt alkotják a családot, melyet összeköt a szeretet. A szeretet olyan kelléke a családi életnek, mint a malter a téglafalnak, mely összefogja az egyébként széthulló darabokat. Azonban a szeretet csak akkor lehet tartós a férfi és a nő között, ha van összhang és egyetértés, vagyis ha mindkettő közel hasonlóan gondolkodik, tehát ha ugyanazt ugyanúgy akarják, vagy gondolják. Ellenkező esetben a már korábban vagy kezdetben kialakult szerelemből, egy idő után a nézeteltérések jövetelével, még csak szeretet sem marad, mert helyét a gyűlölet, a megvetés foglalja el és a család széthullása már csak a részleteken és az időn múlik.

Ezért fontos, hogy a házasságra készülő felek, ne csak a szerelemtől elvakulva, hanem nyitott szemmel látva, mások hibáiból tanulva és ezekből szerzett tapasztalatokkal ismerjék meg egymást, mert a tartós szeretet titka és testőre az egyetértés. A házasság előtt álló felek nagyon gyakori tévhite, mikor tapasztaltnak, "nálunk ez nem fog előfordulni"-nak ismerik önmagukat és amikor a válásra kerül a sor, mindig a másikat hibáztatják a történtekért.

Szeretetet nem csak a házastársunk és gyerekeink iránt lenne szükség éreznünk, hanem szeretni kellene a rokonainkat, a barátainkat is, mert a szeretet az, ami velük is összekapcsolhatna. A szeretet volna az a vonzerő, melynek hiánya miatt, egyre jobban távolodunk el egymástól, mely eltávolodás már korunk jellemző betegsége lett. Ezért aztán sajnos, egyre ritkábban látogatjuk egymást, mint rokonok, nincsenek barátaink, hiszen az nem nevezhető barátnak, akivel kielégítő évente egy két alkalommal rövid időre találkozni. Az ilyen szintű kötődés, kapcsolat visszaszorul az ismerős kategóriába.

Bár barátokat nem keresünk, azért annak, hogy mi sem akarunk teljesen magányosak lenni, mi sem tökéletesebb igazolója, az ember és a kutya barátsága. A kutya foglalja el a barátok helyét az életünkben és ezzel ismét becsapjuk magunkat, ha úgy gondoljuk, hogy a kutyát szeretve nemesebbek vagyunk, mert az csak egy bizonyos szintű szegénységi bizonyítvány. Vajon eljön, azaz idő is, amikor a házastársunkat más egyébbel tudjuk majd helyettesíteni? A jelek egyre inkább azt mutatják, hogy igen. Egy valami viszont egészen biztos, hogy a rohamosan fejlődő civilizációval, egyenes arányban hal ki belőlünk az érzelem összes fajtája, ami nélkül már csak a külső emberi formánk tud megkülönböztetni az állatoktól.

A PÉNZ ÉS A BOLDOGSÁG

Nem tudom, Kedves Olvasó, hogy Ön miképp kapcsolja össze a pénz és a boldogság szükségszerűségét, nem tudom, mit gondol, hogy mennyire függ a boldogság a pénztől, de azt nagy valószínűséggel feltételezem, hogy állásfoglalását e téma felöl, leginkább az befolyásolja, hogy Önnek melyikből mennyi van a birtokában, vagy a lelkében.

Ha a pénz és a boldogság összefüggését boncolgatjuk, több szempontot kell figyelembe vennünk és ilyenkor derül ki, hogy ez - mint sok más egyéb is - relatív. Ennek, azaz oka, hogy mi emberek nem vagyunk egyformák és nem csak anyagi szempontból van különbség ember és ember között, hanem a gondolkodás, az értelem és a lélek terén is. Ahogy van szemetes kukák közt sínylődő koldus és van dollár milliárdokban dúskáló dúsgazdag is, ugyan úgy van ítélő képtelen, esetleg lelkileg hideg, (ilyen az önző, rosszindulatú, kárörvendő, idegengyűlölő) és van tudatosan gondolkodó, maximálisan józan ítélőképességű, nemes lelkű ember is. Bár mindkét esetben a két végletet állítottam fel, ami között kb. akkora a különbség, mint a szibériai hideg és a trópusi hőség között, azért a legtöbb és átlagember, ezzel a szinonimával élve, - úgy az anyagilag való hovatartozás, mint a belső lelki értékek szerint- valahol a fagypont közelében helyezkedik el. A kettő között az a lényeges különbség, hogy míg az anyagi helyzetünk szemmel látható és még mértékegysége is van, ami a pénz, addig a belső értékek láthatatlanok és csak képzeletbeli mértékegysége van, a lélek. Tehát általában bárki szociális helyzete egy pillanat alatt kiértékelhető, ha megnézzük életkörülményeit, házát, autóját stb., de belső értékeinek felismeréséhez meg kell ismerni, elbeszélgetni, kikérdezni, együtt dolgozni, élni vele, tanulmányozni kell az illetőt. Annak ellenére, hogy az ember vagyoni helyzetének a mértéke mennyire magasan áll, ami pénzben kifejezhető, az emberi értéket a belső tényezők alapján állapíthatjuk meg.

Tehát, hogy ki mennyire értékes ember, az nem a pénztárcája vastagságától, hanem a magában hordozó belső láthatatlan tudásától, tulajdonságától, valamint tetteitől függ.

Ennek alapján annál értékesebb egy ember, ha minél több tudás, ismeret, tapasztalat van a birtokában, ha minél extrémebb és olyan foglalkozást gyakorol, amitől növekszik a népszerűsége, (feltaláló, énekes, művész, sportoló stb.), ha mások számára kedvező tulajdonságai, erényei vannak, jó indulatú, barátságos, becsületes, igazságos, ha cselekedeteit a lehető legjobban a saját és mások érdekeit is figyelembe véve határozza meg. A népszerűség már önmagában is a boldogság egyik alapköve, mivel a népszerű embert szeretik és aki szeretve van, annak eggyel több oka van a boldogságra. A boldogság azonban, mint egyéb is az életünkben, nagyon relatív, mint ahogy az is, hogy ki a szegény és ki a gazdag. Mert az, akinek fedél sincs a feje felett és éhezik, fázik, mert nincs egy vasa sem, annak egy meleg kis szoba étellel, itallal rögtön a Kánaánt jelentené, tehát gazdagnak érezné magát, míg egy milliárdos, ha elveszítené vagyona háromnegyedét, az ő számára a megmaradt százmilliók, a poklot, a csődöt jelentené.

Mivel mindannyian különbözőek vagyunk, ezért a boldogság eléréséhez sem ugyanazon feltételekre van szükségünk. Van, aki attól boldog, hogy sikeres, szociális helyzetével elégedett, van akarata és lehetősége másokon segíteni, de van, akinek az embertársai hazugsággal és félrevezetéssel történő becsapása jelenti a boldogságot. Az ilyen ember úgy érzi, hogy tehetsége a valótlan állításának elhitetésében rejlik, ezért, tette még akkor is öröm a számára, ha a hazugságból semmiféle haszna sem származik. Van, akinek a boldogsághoz elég egy szerény megélhetési lehetőség és egészség, másnak az egész világ kellene ahhoz, hogy boldog lehessen. De még ha az egész világot is magáévá tudhatná valaki, még akkor is mondhatná, hogy, "csak akkor lennék boldog, ha ezer évig élnék fiatalon, mert így az életem rövid a jólétem kiéléséhez". Tehát e néhány példából kitűnik, hogy minden ember boldogsága, az önmaga által felállított céljai elérésének a mértékétől függ. Mindegy, hogy mi a cél, vagy a tét, csak elérjük azt és akkor nyertesnek, boldognak érezzük magunkat.

Ha valaki azért boldogtalan, mert pl. nem születhet gyereke egészségi okok miatt, annak egy gyereknek a világrajövetele áldást és örömet jelentene, míg a másik, aki többet is szeretett volna, de csak egy lehetett szintén boldogtalannak érzi magát. De ha egy idegen nyelvet szeretnénk megtanulni, mert azt tűztük ki célul és sikerült, az boldogságot jelent, míg ha netalán négy nyelvre is áhítozunk, de csak kettőre volt türelmünk, időnk, vagy lehetőségünk, ismét elégedetlenek leszünk önmagunkkal.

Tulajdonképpen mire van szüksége az embernek ahhoz, hogy tökéletesen boldog legyen? Elsősorban egészségre, ami a boldogság alapja, hiszen bármink lehet, bármit elérhetünk, egészség nélkül nem tudjuk élvezni azt. Alap nélkül nincs mire építkezni. Ezt követően felcserélhető sorrendben következik; a siker a munkánkban, melyet akkor érhetünk el, ha olyan foglalatosságban tevékenykedhetünk, amihez kedvünk van, amit szeretünk, melyben megbecsülést és elismerést érhetünk el, ezen kívül szükségünk van családi harmóniára, baráti kapcsolatokra, hogy ne érezzük elszigeteltnek és szükségtelennek magunkat a családi és ismeretségi körünkben és nem utolsó sorban minimálisan csak annyi pénzre, amellyel elérhetjük vagy megvalósíthatjuk különböző irányú és nagyságú céljainkat. Pénz nélkül is lehet boldog valaki, (ritka eset), de csak akkor, ha nincsenek vágyai, céljai, ha annyira igénytelen, hogy a szenvedést letudja lelkileg küzdeni és így a puszta létezés is elég az öröm érzetéhez. Nagyjából úgy is lehetne fogalmazni, hogy a boldogság mértékének nagysága, a cél és annak elérésének az aránya. Minél kevesebbre vágyunk és minél többet kapunk annál boldogabbak vagyunk. A sok pénz, a nagy vagyon is kevés lehet a boldogsághoz, ha nincsenek meg a többi alapvető feltételek és bár pénzzel szinte minden megvehető, de két dolog biztosan nem: az egészség és a szeretet.

A leírtak alapján az a mondás, hogy a pénz nem boldogít, részben igaz, részben viszont nem. Mert önmagában a pénz valóban nem boldogít, de a boldogsághoz szükség van a pénzre is. Hiszen pénz nélkül bezártságra, nélkülözésre, szenvedésre vagyunk ítélve, ami kétségtelenül a boldogtalanság okozója.

Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy a pénz a boldogság nélkülözhetetlen tartozéka, nézzük meg, mit tehetünk azért, hogy ezt a fajta gyakori hiányosságot minél inkább pótolni tudjuk. Lehet-e boldog az, akinek minden egyéb feltétele, (egészség, szeretet, siker, stb.) megvan, csak elegendő pénze nincs a maximális boldogsághoz? Igen. Csupán meg kell tanulnunk szembe nézni a valósággal, ahogy szokták mondani, "ébredj fel és szállj le a földre" és ne akarjunk többet, mint amennyire képesek vagyunk (azt viszont nagyon akarjuk!) Tehát ne kívánjunk repülni, vízen járni, vasat enni, stb., mert ezeket és ehhez hasonlókat úgysem lehet megtenni. Fogadjuk el, hogy nem csak a három emeltes torta a torta, hanem az egyszerű is finom, ha jól el van készítve. Nemcsak a kaviár és a francia pezsgő ehető és iható, hanem egyéb is megteszi és fogyasztható. Nemcsak a Mercedes és BMW az autó, hanem más autókkal is el lehet közlekedni, tehát csak annyit várjunk az élettől és a sorstól, amennyit elérhetünk, amennyi reális és megvalósítható, melyért, ha küzdünk és célba érünk, máris megteremtettük a boldogságunk feltételét. Mert a küzdés és az ebből származó siker az, ami boldoggá teheti az embert. Aki a vagyonát lopta, vagy örökölte, képtelen igazán örülni és mélységesen értékelni kedvező helyzetét, mert ami könnyen jön annak nincs értéke, ezért könnyen is mehet. Ezért van az, hogy egy rablónak nem jelent veszteséget a milliók eljátszása, haszontalan szétszórása, mert nem dolgozott meg érte, így pénzének nincs érzelmi értéke és boldog sem lehet igazán, mert tartania kell a lebukástól, vagy ami még rosszabb, ha esetleg nem tud kiegyezni a lelkiismeretével sem.

Az emberek boldogsága gyakran késésben van az elérhető boldogsági szinttől, aminek az oka, az önismeret és az ebből fakadó beilleszkedési hovatartozásnak a hiányában keresendő. Ennek köszönhetően van, aki többet szeretne, mint amennyire képes, ezért gyakori a sikertelenség érzete, a másik ember viszont azt sem akarja, amit elérhetne, így aztán nem kell küzdenie, küzdés nélkül nincs sikerérzet, ami nélkül elmarad az öröm is.

Tagadhatatlan, hogy az embernek, - kevés kivételtől eltekintve - szüksége van a pénzre is a boldogsághoz, de sajnos, ahogy mondani szokás, abból van a legkevesebb. Nos, ha már megtanultuk megismerni és besorolni magunkat a társadalom minket megillető helyére, tehát vágyainkkal nem fogunk a fellegekben járni, akkor nézzük meg, hogy mi az, ami még a pénzzel és azon keresztül a boldogsággal kapcsolatos. Elsősorban azt, hogy a pénzt nem csak megkeresni, hanem megbecsülni is tudni kell, vagy meg kell tanulni elfogadni azt a tényt, még ha nehezünkre esik is, hogy aki fizikai munkával keresi és nem valamilyen nyereségből, (szerencsejátékból, jövedékből, örökségből, stb.) származik a pénze, (már pedig az átlagember ebbe a nagy csoportba tartozik), annak véges az elkölthető pénz mennyisége, ezért szükséges annak beosztásának megtanulása. Ne feledjük el, hogy életünk milyensége nem csak attól függ, hogy mennyit keresünk, hanem részben az is meghatározója hogy miképp költekezünk. Lehet több pénzből is rosszabbul élni és kevesebből is jobban, amit csakis a gondolkodásunk határoz meg. Gondoljunk arra, hogy például egy jó és szakértő gazda kisebb területen kevesebb befektetéssel is többet tud termeszteni, mint az, aki nem ért hozzá és nem megfelelő időben kevésbé hatásos módszereket használva próbálkozik. Ezért van az, - hogy az előző témakörben már említettem, - hogy az ész, a gondolkodás, a pénz pótlója, vagy kiegészítője.

Tehát, ha sorsunkat elfogadtuk és kénytelenek vagyunk azt is elismerni, hogy költekezési lehetőségünk korlátozott, akkor a legokosabb - amit tehetünk -, ha megtanuljuk a pénzünk felhasználásának a legcélszerűbb módját. Először is próbáljunk meg abból kiindulni, hogy holnap nem halunk meg, ezért nem szükséges pénzünket még ma elkölteni. Senki sem fog soha arra kényszeríteni, hogy pénzünket valaha is a sírba vigyük, így lehetőségünk lesz bármikor felhasználni azt és lehet, hogy amire ma költenénk, annak megvásárlása nem annyira fontos, mint esetleg később, ha bejön egy váratlan és elkerülhetetlen kiadás. De még ha nem is kell váratlanul kiadni pénzünket, akkor sem kell attól tartanunk, hogy kirágja zsebünket, vagy megpenészesedik, de még enni sem kér és a későbbi elköltése sem fog kevesebb örömet okozni. Különben is mindig jól jön egy kis tartalék, mert aki egyik napról a másikra él, az állandóan kiszolgáltatott, hiszen nincs fedezete és mi lesz, ha netalán váratlan vendég érkezik, ha kórházba kerül egy családtag, vagy éppen összetörik az autónk.

Meg kell tanulni feltérképezni, megtervezni életünket, helyesen felértékelni önmagunkat, tudnunk kell, hogy mit akarunk, hogy mi a jó és mi a rossz a számunkra és ha ez megvan, képesek leszünk, könnyebben és helyesebben elbírálni anyagi helyzetünket, valamint költekezési módszereinket. Költekezni csak akkor lehet, ha van miből és hogy legyen, arról nekünk kell gondoskodni. Fontos, hogy legyenek rövid és hosszú távú terveink, valamint fontossági sorrend a költekezésünk terén. A kevesebb pénzt jobban be kell tudni osztani, mint a többet, ezért a kis pénzből okosan szükséges gazdálkodni ahhoz, hogy minél jobban elkerülhessük a nélkülözést. Egyik ember annak ellenére, hogy gazdag, mégis "a fogához veri a garast", míg a másik szegényen is azt a látszatot szereti kelteni, mintha nagy vagyonnal bírna. Mindkét eset helytelennek minősíthető, mert a gazdag ebben az esetben nem használja ki a lehetőségeit a boldogsága elérése érdekében, míg a szegény a nagyzási mániája miatt, becsapva másokat és önmagát, a fitogtatásokra kiadott plusz költségeknek köszönhetően, még inkább a szegénység irányába kényszeríti önmagát. Mert pl. aki a kevés fizetését is az utolsó divat reklámozására költi, annak lehet, hogy idegeskednie kell a villanyszámla befizetésénél, vagy esetleg a konyhapénzből kénytelen más egyébre elvenni. Persze, a legtöbb embernek eszébe sem jut, az a kézzelfogható, egyszerű tény, hogy a divat csak azért van, mert az emberi naivitást a divat segítségével szintén kilehet használni. Hiszen az a cipő, vagy ruha, ami egyik évben szép, az a másik évben is szép marad, csak a divat változik, mégpedig azért, hogy a sok divattervezőnek, ruhagyártónak, meglegyen a munkája és ez által a jövedelme. Tehát, amíg azt hisszük, hogy a divattervezők értünk vannak, addig a valóság éppen ennek az ellenkezője. Vagyis ha elhinnénk, - különösen a fiatalság - hogy a divat nem egyértelműen a szépet jelenti (sokszor éppen a ronda a divatos)és nem igyekeznénk mindig újabb és divatosabb ruhákat vásárolni, bizony a világon sokan, más szakmát kellene válasszanak.

Fontos szabály az ésszerű gondolkodás esetén, hogy soha ne költsünk olyanra, amit felhasználatlanul kidobunk, vagy nincs lehetőségünk, nagyságát, erejét, mennyiségét, stb. kihasználni.

Vitathatatlan az a tény, hogy az ember szinte kivétel nélkül a jövedelme bizonyos részét, még a kispénzű is, tudva vagy tudatlanul pazarlásra használja. Hiszen bármire is költve a pénzünket, ha azt csupán csak azért tesszük, hogy megszerezhessük azt, ami másnak is van és nem azért mert valójában nélkülözzük, akkor a versenyzésünk, az indokolatlan költekezésünk, minden esetben pazarlásra megy ki. Tehát, ha csak azért veszünk pl. még egy divatos ruhadarabot, újabb autót, nagyobb tévét, mobiltelefont, mert a szomszédnak is van és el akarjuk őt kerülni, kétségtelen hogy pazarolunk. De felesleges kiadások sorozata a szemétbe dobott élelmiszer, a cigarettázás, (mivel a cigarettázó nem érzi semmivel sem jobban magát, sőt rosszabbul, mint az, aki nem él vele), a mértéktelen alkoholfogyasztás, a kutyatartás, a megfontolatlan autózgatás, a gyerekeink felesleges mennyiségű játékkal való kényeztetése, a csurgó- csepegő csap, az ott hagyott világító villanyégő, vagy bekapcsolt televízió stb.. Már pedig ha a felsorolt tényezőkön elgondolkodunk és a ránk jellemző pazarlásokat behelyettesítjük a saját életvitelünkbe, akkor kiszámíthatjuk, hogy milyen mértékben gyakoroljuk a pótkiadásokat és bizony a kötelező állami adókon kívül a helytelen gondolkodásunk miatt önként is milyen sokat adózunk.

Akinek könnyen és bőven jön a pénz, az nem, vagy csak kevésbé sínyli meg a felesleges kiadásokat, hiszen a sokból mindenre futja. Míg az, aki pl. azért nem tudja lecserélni öreg, nagy fogyasztású autóját, azért nem vehet meg egy nélkülözhetetlen háztartási gépet, vagy azért nem mehet el évente nyaralni, mert a meggondolatlan "önadózás" miatt ezekre és ehhez hasonlókra már nem jut, annak a nélkülözés különböző formáján keresztül, a boldogság hiánya is adatik. Nem beszélve arról, aki az említettek miatt emberi mivoltából kiköltözve, földönfutóvá, hajléktalanná, éhező csavargóvá válik.

Tény, hogy mi emberek, nem is sejtjük, hogy mennyire gyarlóak vagyunk és igyekszünk megvetni mindent, ami elképzelésünkkel nem egyezik. A saját érdekünkben próbáljunk meg ésszerűen gondolkodni és az adottságaink és lehetőségeink szerint okosan költekezni, hisz a hasznosan felhasznált pénz megtakarításhoz vezet és bár a pénz a boldogság nem egyetlen feltétele, azért az sem igaz, hogy a pénz nem boldogít. Ezt a mondást én úgy helyesbíteném, hogy a pénz önmagában még nem boldogság, de mindenképpen boldogít!

A HÁZASSÁGKÖTÉS ÉS A VÁLÁS

A házasság férfi és nő között, életünk egyik természetes velejárója, melynek fontosságát nem akarom vitára bocsájtani, hisz vannak, akik fontosnak - mások lényegtelennek tartják a házasságot. Lehet házasságban is rosszul élni, de lehet azon kívül is szépen, kiegyensúlyozottan, békében együtt lenni valakivel. Tehát a házasságkötés lényegében egy formaság, mely papíron leírva hitelessé teszi a férfi és a nő kapcsolatát. Általában jó érzés házasságot kötni valakivel, mert ezzel kifejezzük a másik féllel egy közös útra lépni kívánó szándékunkat, elkötelezettségünket, mely elégedettséget kölcsönöz mindkét fél lelkében, szívében. Ilyenkor soha nem gondolunk a válásra, mert azt hisszük, hogy tökéletesen választottunk, hisz mindenki úgy véli önmagáról, hogy ő rendelkezik azzal a képességgel, tehetséggel, ami a párválasztáshoz szükséges. Nos, ez nagyjából igaz is lenne, ha kb. hatvan - hetven éves bölcsességgel rendelkeznénk párunk választásakor, de mivel a házasságok általában nem ilyen kórban köttetnek, ezért többnyire tévesen mérjük fel ítélőképességünket a párunk kiválasztásakor is, amire majd csak később, évek multával ébredünk rá. Csak akkor jövünk rá, hogy rosszul választottunk, (tisztelet a kevés kivételnek) amikor már késő: ott van a közös gyerek, összeborítottuk vagyonunkat, esetleg talán már kissé korban sem vagyunk megfelelőek egy igazi újrakezdéshez, stb. Ezért fontos, hogy még mielőtt házasságra lépnénk valakivel, próbáljuk elfogadni a tapasztaltabb emberek intelmeit és szabaduljunk meg tévhiteink, ezzel kapcsolatos eszméitől is.

Azt szokták mondani, hogy a szerelem öl, butít és vakká tesz, ami való igaz is, csak mindenki azt gondolja, aki ebben benne van, hogy ez a mondás másra - és nem őrá érvényes. Pedig ez nem így van, ebben nincs kivétel. Minden ember, aki igazán szerelmes, szinte képes lenne meghalni szerelméért, ráadásul általában olyan tudatlan, hogy nem fogad el semmiféle jó tanácsot és olyan vak, hogy könnyen ellehet rejteni előle a nem kívánatos, a nem dicsekvésre méltó hibákat. Tudni kell, hogy az embernek megvan az a tulajdonsága, hogy amikor megismerkedik valakivel, akiben élete párját reméli megtalálni, mindig egy bizonyos mértékig kifordul önmagából, tehát a másik fél felé, nem a valós, igazi oldalát mutatja, hanem csak a szebbet és a jobbat, ami tetszetősebb. (Így van ez a piacon is, ha valamit elakarunk adni, a szép árút előre, vagy felülre tesszük, míg a silányt próbáljuk alulra elrejteni. Azonban, aki először megy a piacra vásárolni, az nem ismeri ezeket a piaci fogásokat, így könnyebb őt becsapni.) Ezért tisztában kell lennünk azzal, hogy nem csak mi, hanem a másik fél is igyekszik "eladni" önmagát, amiért ő is képes csak a jó tulajdonságait mutatni felénk. A rossz és visszataszító szokások, hibák általában csak akkor derülnek ki, amikor már együtt élünk valakivel. Csak ekkor vesszük észre, hogy pl. a férjünk egy munkakerülő, játékgépező alkoholista, aki ráadásul még meg is csal, a feleségünk egy főzni nem tudó - nem akaró, pénzköltő plázacica, stb. Ilyenkor jön a borzalmas, kétségbeejtő gondolat, a válásba való menekülés gondolata. Ahhoz, hogy ezzel a nem kívánatos gondolattal, életünk során a lehető legkevésbé kelljen foglalkozzunk, ajánlatos elfogadni néhány bölcs jó tanácsot:

  1. Ismerjük meg mindenekelőtt önmagunkat, hogy mit várunk el az élettől, sajátmagunktól, házastársunktól, a társadalomtól és mi szükséges a boldogságunk eléréséhez. Aki önmagát nem ismeri,(ilyenből nagyon sok van) az a másikat sem tudja helyesen megítélni.
  2. Ismerjük meg párunkat a valóságos mivoltában, azáltal, hogy a lehető legtöbb időt töltünk vele, miközben józan odafigyeléssel próbáljuk felfogni azokat a rejtett, nem tetsző jeleket, melyek felerősödése, majd az együttlét során a kellemetlenséget, bosszúságot okoznának a számunkra.
  3. Soha ne ugorjunk fejest egy házasságba, mielőtt nem vagyunk tisztában a másik fél elképzelésével, szokásaival, életszemléletével, akaratával, mert ha ezek nem azonosak a sajátunkkal, később viták alakulnak ki belőlük, amik csak egyre jobban elmérgesednek és váláshoz vezetnek. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy még ha kezdetben azonosak is vagyunk a párunk minden irányú szemléletével, (mely valós megállapítása már komoly tehetséget igényel) ez az évek múltával változhat, amikor már nem fogunk egymással egyet érteni.
  4. Soha ne reméljük, hogy majd a másik fél meg fog változni. Ezzel csak becsapjuk önmagunkat és amíg együtt élünk, mindig várhatunk a remélt változásra. Okos ember tudja, hogy még a jó is elromolhat, de ami már rosszul indul, abból jó soha nem lehet. Jusson eszünkbe a közmondás, miszerint: "kutyából nem lesz szalonna."
  5. Fogadjuk el tényként, hogy a szerelem - sajnos - ugyanazzal a személlyel, nem tart örökké. Ezt még házasságkötés alkalmával az anyakönyvezetők vagy a papok is megszokták említeni, hogy a szerelem idővel szeretetté alakul át. Ez igaz is mindaddig, míg házastársunkkal egyetértünk. De ha nézeteink különböznek, akaratunk, elvárásaink minél meredekebben eltérnek egymástól, akkor a szerelemből nem állunk meg a "szeretet" minősítésnél, hanem haraggá - majd gyűlöletté is alakulhat. Tehát, a szerelem nem egyéb, mint a házassághoz szükséges előjáték - a házasság alapja. Ha még szerelem sincs a felek között, nincs amire építeni a házasságot.

Van még egy nagyon fontos, említésre méltó dolog, amire mindenképp érdemes odafigyelni a házasság megkötése előtt, mely potenciálisan veszélyeztetheti a házasságot. Ha a felek szexuális igénye közel nem azonos, előbb - utóbb vitákhoz és egymástól való eltávolodáshoz vezethet. Érdemes szem előtt tartani, hogy ilyen téren a férfi és nő között jelentős különbségek vannak. Ahhoz, hogy ezt megértsük, a természetbe kell vissza mennünk és kiinduló pontként megnézni az állatok viselkedését, hisz ezen a téren sok mindenben hasonlítunk hozzájuk. Ezeket mindig figyelembe kell venni, hisz az állatok előbb éltek a Földön, mi is tőlük származunk, ezért nem kell csodálkoznunk, ha vannak közös vonásaink. (És ez akkor is így van, ha nekünk ez nem tetszik, ha nem akarjuk elismerni.) Pl. egy hím állat általában az év bármely hónapjában, a nap bármely pillanatában alkalmas az együttlétre, míg a nőstény csak akkor, amikor fogamzó képes. Ez a férfi - nő kapcsolatában is nagyjából így van, annyi különbséggel, hogy az embernél az érzelem is közben játszik, ezért az érzelemmel - jellemzően a nőknél - negatívan, vagy pozitívín is befolyásolható a nemi vágy kialakulása. Vagyis, amíg általában a férfiak mindig készenlétben állnak, a nőket érzelmi úton (bókokkal, csókokkal) kell alkalmassá tenni az eseményre. Tehát, megfigyelhető, hogy a nők már alapjában véve, hátrábbról indulnak a kezdeményezésben, a nemi vágyakozásban. Persze ebben is vannak kivételek, de nem ez a jellemző.

Ezért igaz az a tény is, hogy sokkal több férfi csalja meg a feleségét, mint ahány nő a férjét. Persze, aki megpróbál okos lenni, mindjárt azt kérdezi, hogy az hogy lehet, hisz a férfi is csak nővel tudja megcsalni, tehát ugyanannyi nő kell hozzá, mint férfi. Ez igaz is lenne abban az esetben, ha minden nő csak egy másik férfivel követné el azt a "szörnyű bűnt", de ez a valóságban nem így van. Az a nő, aki alkalmas rá, több férfivel teszi meg, míg a férfinek sokkal nehezebb több nővel együtt lenni. Ezért, az - ugyanannyi férfi, mint nő - egyensúly nem jön létre. Mivel több férfi "esik bűnbe" mint nő, ezért az a téves elképzelés van a nők körében, hogy : "igen, mert a nők becsületesebbek, szentebbek, mint a férfiak. Nos, ez azét nem igaz, mert mint ahogy már említettem, a nők alapból hátrábbról indulnak a nemi ösztön terén és mivel "aki nem éhes, nem is kívánja az ételt" alapon, a nők esetében kisebb a késztetés a megcsalásra. Aki pedig hiányt érez, lehet bármelyik nemű, általában megteszi, ha alkalom adódik rá. Sokszor lehet hallani azt a buta kérdést, amikor egy ilyen tett bármelyik részről kiderül, hogy : "miért tetted, miért volt rá szükséged ?" A válasz többnyire kitérő lesz, vagy nem is lesz rá magyarázat, de az igazat nem szokás megmondani. Ez azért van így, mert a kérdőre vont személy, vagy nem tudja rá a helyes választ, vagy nem mondja meg, mert tisztában van vele, hogy ha megmondaná, úgysem nyerne megértést. Tehát, nem is érdemes az ilyen kellemetlen esetre rákérdezni, inkább tudnunk kell, hogy a tiltás nem más, mint a természetességgel való dacolási kérelem. Az örökölt ösztönöket, vágyakat nem lehet legyőzni, csak időközönként elnémítani, megtagadni, melyek alkalomadtán újra és újra megjelennek, előtörnek. Ez akkor is így van, ha nem akarjuk elhinni, ha kimondhatatlanul bosszant, ha a homokba dugjuk a fejünket és nem veszünk róla tudomást. Nevezhetjük úgy is, hogy ez egy gyógyíthatatlan betegség, melyre csak felületi, tünetmentesítő gyógyszer kapható. Ez a párunkra való odafigyeléssel, annak szeretetével, vágyai kielégítésével kezelhető és akkor reménykedhetünk, hogy ez a "genetikai hiba" ezáltal tünetmentessé tehető. Ha valaki ezt nem tudja elfogadni, akkor csak feleslegesen gyötri magát, féltékenységével párját szekírozza, ami a válás gyakori okozója. A féltékenység általában a férfiaknál gyakran beteges rögeszmévé válik, sokszor alaptalanul, minden indok nélkül. És ez annak ellenére is inkább a férfiak betegsége, hogy gyakoribb a férfiúi félrelépés, vagyis többnyire a nőknek lenne okuk a féltékenységre. Próbáljunk tudatosan, gondolkodással megszabadulni, leküzdeni ezt a fajta hibánkat.

Ezen kívül még néhány említésre méltó, házasságot megkeserítő tényező, melyek csak később jelentkeznek, de ha sok van belőlük, tönkretehetik a kapcsolatunkat. Pl. ha nem hasonlóak a szokásaink (cigarettázás, alkohol fogyasztás, kávézás), ha nem egyezik az érdeklődési körünk (színház, mozi, tévézés, kirándulás, bulizás, barátkozás), ha nem értünk egyet a gyereknevelésben (egyik szigorú, míg a másik mindent megengedne), ha nem hasonlóak a költekezési szemléletünk (egyik bőkezű, a másik spórolós), stb. Bár néha igaz az a mondás, hogy az ellentétek vonzák egymást, de ez már a házasságon belül nem érvényes. Itt már az a jó, ha azonosan gondolkodunk, mert akkor vonzódunk a legjobban egymáshoz.

Körülbelül ezek azok a tényezők, amire egy házasságkötés előkészületében érdemes odafigyelni, mert az élettapasztalat bizonyítja, hogy fiatal korban, fogalmunk sincs a házasságról és amikor már megtapasztaltuk, hogy nem minden úgy van, ahogy azt fiatalon elképzeltük, már lehet, hogy tönkretettük életünket.

A KÁBÍTÓSZER ÉS A BŰNÖZÉS

Világszerte az emberiség egyik gyógyíthatatlannak tűnő betegsége a növekvő kábítószer fogyasztás és az elkerülhetetlen velejárója a bűnözés, melynek egyértelműen két fő oka van. Az egyik a rossz nevelés, a másik pedig a helytelen törvényalkotás. Az előbbiért a szülők, az utóbbiért a politikusok okolhatók. A rossz nevelés rávezeti a fiatalokat a kábítószer és a bűnözés felé vezető útra, vagyis a hajlam kialakulására, míg a rossz törvények megengedik azok kivitelezhetőségét.

Mint ahogy a természetben az élővilág (növények, állatok) alkalmazkodni kénytelen a természet adta lehetőségekhez (hideghez, meleghez, szárazsághoz stb.) úgy az emberi társadalomban is minden kialakul, létrejön, amihez megvannak a szükséges feltételek. Márpedig a bűnözés virágzásához manapság egyre inkább megvannak a feltételek, mivel a civilizáció fejlődésével és a jólét növekedésével, nem gyarapodik arányosan az emberek értelme. Téves azt hinni, hogy mi emberek számottevően helyesebben gondolkodunk, mint pl. a száz évvel ezelőtt élt elődeink, csupán csak szakmailag fejlődtünk és tanulhattunk a fejlődő tudománynak és a modern tájékoztató eszközöknek köszönhetően. Azt, hogy a száz évvel ezelőtti civilizációtól eltérően ma már modern gépek dolgoznak gyakran helyettünk is, mi pedig az otthonunkban színes televíziók és hifitornyok előtt szórakozhatunk, az nem a mi átlagemberek, hanem csak egy néhány feltaláló és fejlesztő ember érdeme. Mi csak használjuk és élünk az adott lehetőségekkel, s miközben a "könnyű" élet finomságait habzsoljuk észre sem vesszük, hogy gyakran egyik lábunk a másikat tapossa.

Az iskolákban sok mindent tanítanak, többnyire felesleges dolgokat is, melyeknek soha nem vesszük semmi hasznát, de olyan témákkal melyek világnézetünk fejlődését segítenék, szinte soha nem foglalkoznak. Márpedig mi emberek, hiába vagyunk az értelmes élőlények legfelső szintjén, mégis kevesek vagyunk ahhoz, hogy tanítás nélkül is ráébredjünk a helyes gondolkodásra és földi életünk problémáinak igazi és valódi okaira. Így pl. azt sem igazán tudjuk, hogy a jólét könnyen a kábítószer és a bűnözés melegágyává válhat.

Ha egy szobanövényt, - azért, hogy kedvezzünk neki - páradúsabb és melegebb környezetben tartjuk és tövét bőségesebben locsoljuk, mint ahogyan kellene, - mert nem értünk hozzá, - akkor az a növény beteg lesz, gyökere elrothad, tehát az elképzelésünkkel ellentétes eredményt érünk el. A szülő is a gyerekének a legjobbat akarja, hogy ne nélkülözzön, hogy mindene meglegyen, hogy könnyű és kényelmes legyen az élete, de azzal sok gazdag és tehetős szülő nem számol, hogy éppen így neveli rossz irányban a gyerekét, hogy tévutakra tereli, mert pénzzel nem minden pótolható. Ésszel a pénz esetenként helyettesíthető, de pénzzel az ész soha. Ha valaki úgy szokja meg kiskorában, hogy ahhoz, hogy valamije meglegyen, semmit nem kell tennie, csupán ujjával csettinteni, ehhez felnőtt korára úgy hozzá szokhat, hogy nem szívesen mond le a gyerekkori kényelemről.

Ne feledjük, a jót könnyű megszokni, ezért a túlságosan elhalmozott gyerek, idejekorán túlértékeli önmagát, hogy ő a nagyfiú, - a menő lány, akinek sok pénze van, ezért neki mindent lehet és szabad. Ezért először az ital, a cigi, számára a legtermészetesebb lesz, majd ez kevésnek bizonyulva, - ha értelmi szintje nem emelkedett a korához - a kábítószerrel próbálkozik. Mivel azonban a kábítószer csillagászati összegekbe kerül, melyre idővel elfogy a keret, nincs más választás a pénzszerzés érdekében, mint a bűnözés. Annál is inkább, mert aki kábítószerfüggő, az nem szívesen dolgozik, hiszen e két dolog összeférhetetlen, de különben is munkával aligha lehet annyi pénzt keresni, amennyi a drogra szükséges lenne. Tehát a kábítószer élvezők és a bűnözők általában nem a szegény rétegből válnak ki, hanem a gazdag, vastag pénztálcájú személyek gyerekei. Mert az, aki gyerekkorában meg kellett dolgozzon a mindennapi betevő falatjáért, abból csak ritka esetben lesz bűnöző, de még ritkábban kábítószer fogyasztó. Tehát így függ össze a gazdaság és a jólét a bűnözés esélyeivel. Azt is mondhatnám, hogy ész nélkül a pénz olyan, mint egy bomba felügyelet nélkül. Mert ha a pénzt, a gazdagságot nem tudjuk ésszerűen kezelni, hasznos célokra fordítani, könnyen a kárunkat segítheti elő, mint ahogy az atomot is lehet munkavégzésre is hasznosítani, de hozzá nem értés esetén halálunkat is okozhatja.

Az élet minden területén mindennek ára van, amit valamilyen formában előbb - utóbb a legtöbb esetben meg kell fizetni. Az étkezésnél is láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy általában éppen a finomságok, a legjobb falatok ártalmasak az egészségre és ha mindig engedünk e csábításnak, könnyen az egészségünkkel fizetnünk érte. Ha megtehetjük, hogy kényelmesen éljünk és elhanyagoljuk a szükséges testmozgást, azzal is csak ártunk az egészségünknek. Ha a gyerekeinknek feltétel nélkül mindent megadunk, azzal elfordítjuk előle az élet igazi arcára való rálátás lehetőségét, így valósággal félrevezetjük, becsapjuk őket. Ha valakit steril körülmények között (búra alatt) nevelnek, ahol az immunrendszerére nincs szükség, hisz minden kórokozótól sérüléstől védve van, az onnan kikerülése esetén, az elhalt immunitás hiányában, védtelenné válik minden betegséggel szemben.

Tehát ez a magyarázat sok olyan szülő számára, aki értesülve gyereke bűncselekedetéről, érthetetlenül csodálkozva azt kérdezi önmagától: "Hogyan történhetett ez meg a gyerekemmel, hiszen én mindent megadtam neki?" Hát igen. Éppen ez volt a hiba. Természetesen, akkor is lehet valakiből bűnöző, ha a legjobb nevelésben részesül, mint ahogy az is lehet beteg, aki mindent megtesz az egészsége érdekében, de ennek sokkal kisebb a valószínűsége. Ha a gyerekünk azzal a tudattal nő fel, hogy az élet egy földi paradicsom, ahol a kedvünkre szánkba repül a sült galamb, ahol nincsenek kötelességeink csak jogaink és nem tudja meg időben azt a valóságot, hogy bárhol legyünk is mindenhol mindig a veszély is fenyeget (irigység, hazugság, átverés, baleset, kirablás stb.), akkor a gyerek nem ismerve a valóságot, tévhitekbe burkolva, könnyen vakvágányra futhat. És, hogy ez ne lehessen így, csak úgy érhetjük el, ha rendszeresen felhívjuk rá a figyelmét. Tehát, ha a gyerekünk nem azt a célt követi, amit mi szülők elképzeltünk a számára, hanem kikerülve a "nagybetűs életbe" zsákutcákba téved, azért nem közvetlenül a rossz barát, rossz társaság a felelős, hanem elsősorban mi, akik tudatlanságunknak köszönhetően nem voltunk képesek időben mindenre felnyitni a szemét. A rosszul nevelt szülőkből, még rosszabbul nevelő szülő lesz és ha e negatív folyamatnak az orvoslása nem következik be, ha felsőbb szintről törvények által nem szorítják vissza, akkor a bűnözés terén az emberiség egyre nagyobb lejtőre érve, fékezhetetlenül rohan egy képzeletbeli szakadék felé.

Senkit nem lehet szabályokkal kényszeríteni, hogy milyen módon nevelje gyerekét, de helyes frappáns törvényekkel és a jogszabályok célszerű alkalmazásával, visszaszorítható lenne a bűnözés. Ha visszaállítanák a halálbüntetést, ha az életfogytiglan valóban életfogytiglan lenne, ha a börtönök nem egyfajta "szanatóriumok" lennének, ahol a rabok nem csak élősködnének az adófizető emberek munkáján, hanem naponta a büntetés ideje alatt, ingyen keményen dolgoznának az önfenntartásukért és a fogva tartást szolgáló kiadások megtérítéséért, egyszóval nem a társadalom "vérszívói" hanem inkább a gyarapítói lennének, (erre köteleznék) bizonyára jobban és többen meggondolnák, a bűnözés útjának választását.

Röhejes, hogy mikor a mai világban a fejlett technikának köszönhetően gombnyomásra a szemünk előtt zajlanak a világ eseményei az internet segítségével, amikor távirányítással más bolygókra műholdat küldenek, amikor orvosi beavatkozással embert és állatot tudnak másolni (ha akarnak), akkor akár egy játék pisztollyal is végrehajtható egy bankrablás. Pedig ennek a megakadályozása sokkal könnyebb és olcsóbb lenne, mint a Marsra utazás, de úgy látszik, hogy az erre hivatott hivatalos szerveknek ez - mint ahogy sok egyéb más sem - nem érdeke.

Mert, (hogy csak egy példát említsek) ki lenne, azaz öngyilkos bűnöző, aki annak ellenére, hogy tudatában van, hogy egy bankba rabolni csak bemenni lehetséges, (ami biztos) de kijönni kizárólag csak rendőri felügyelet vagy kísérettel lehet, mert egy automata ajtózár rendellenesség esetén leblokkol, mely csakis kívülről hatóság által nyitható, mégis besétálna ebbe az egyértelmű csapdába.

Tudom, hogy az emberiség majdnem teljes egészében elzárkózik az ilyen megoldási lehetőségtől, de ha képesek lennénk mélyen átgondolni az esetet, bizonyára megértenénk azt az igazat, hogy a világon minden (jelen esetben a bankrablás is) csak abban az esetben történhet meg, vagy jöhet létre, ha ahhoz megvannak a feltételek. A rabláshoz az egyik legfontosabb feltétel a menekülési lehetőség. Amíg, csak a legkisebb menekülési lehetőség is adatik, addig soha nem lehet megszüntetni az effajta tevékenységet. Viszont a menekülés százszázalékos kizárása, egyértelműen maga után vonná, a rablások megszűnését. A rablók olyan leleményes, vakmerő emberek, akik megkockáztatják kihasználni azokat a kisebb - nagyobb réseket, melyeket a tudatlan ember (politika) "felkínál" nekik. Tehát nem bolondok, akik saját maguk ellensége, csupán van bátorságuk élni a lehetőséggel. (Az emberek többsége szívesen a rablást választaná megélhetési formaként, csak épp a leleményesség és a bátorság hiányzik.)

A bűnözés egy lépéssel mindig előbbre van, mint a bűnmegakadályozás, de ez is csak annak az egyszerű oknak a következménye, hogy míg a bűnöző elkövetési találmányára nem kér engedélyt, hanem azonnal alkalmazza, addig bármely közös célokat szolgáló találmányt, a feltalálónak, szabadalmaztatni szükséges. Mivel azonban e tortúrának a megvalósítása egy igen hosszú folyamat, sőt legtöbb esetben nem is érvényesíthető, hisz a nemes célok érdekéért nincs is támogatás, így a bűnmegelőzésnek is hátrányba kell részesülnie, azaz késnie kell a bűnözéssel szemben.

Ahogy a közlekedésben is megtalálták a megoldást a balesetek megelőzése érdekében, a közlekedési szabályok meghozatalával (melyek betartásával azok valóban megelőzhetőek lennének, de a büntetőjog szigorúbb alkalmazásával hatásosabban kikényszeríthetőek e szabályok használata) úgy az élet minden területén (beleértve a bűnözés visszaszorítását is) mindenre van hatásos megoldás. Illetve csak lenne, mert bár a megoldás legtöbbször nagyon egyszerű és ráadásul a lábunk előtt hever, nekünk, hétköznapi embereknek csak a saját házunk táján van jogunk rendet teremteni. Míg a közhasznú megoldások feltalálása és elfogadása, a vezető politikusok és más hivatalosan elismert (de, hozzá nem értő) "szakemberek" kezében van, akik vagy tudatlanságból, vagy érdektelenségből többnyire rosszul döntenek és a valóságban, a mindennapi életben, felhasználhatatlan, romlott szabályokat, törvényeket alkotnak.

A mai fejlett világban, amikor lehetőség van a számítógépek segítségével banki átutalásokra, amit részben használunk is, a pénzért történő bűnözés, teljes mértékben ki tudnánk védeni, minden nehézség és kockázat nélkül. Csupán csak azt kellene megvalósítani, hogy lényegében kivonjuk a pénzt a forgalomból és helyébe számokat tegyünk. Minden egyes cégnek, vállalatnak, személynek és az államnak is, csak egy bankszámlája lenne és senki senkinek nem pénzzel, hanem átutalással fizetne. Ez nemcsak könnyebbséget jelentene mindenkinek, hanem egyben megszűnnének a bank - és pénzszállító autók kirablása, hisz nem lenne pénz a bankokban, nem kellene szállítani sem, nem lenne pénz az embereknél, ami ellopható, nem gyilkolnák a taxisokat, nem lenne pénzhamisítás, de még csak hivatalosan sem kellene pénzt nyomtatni. Megszűnnének a bank automaták, kevesebb munkájuk lenne a rendőröknek is, egyszóval leegyszerűsödne minden, ami a pénzzel kapcsolatos. Mindenkinek lenne egy mobiltelefonja, amin bármikor bárkinek átutalhat a számlájára, vagy - ahogy ma is - kártyával fizetne. Persze, a bűnözők első gondolata az lenne, hogy majd rákényszerítenek az erőszakos átutalásokra. Nos, ez az út azért nem lenne járható, mert ha eltüntetnének valakit a kikényszerített átutalás után, a hivatalos szervek azonnal, - vagy bármikor megnéznék, hogy az áldozat számlájáról hová ment az átutalás. Ez által a bűnöző azonnal kézre keríthető lenne.

Remélem elgondolkodtatható, hogy mennyi jó megoldás lenne, hogy jobb lehessen az életünk, de akik ezeket kivitelezhetnék, nem teszik meg, mert tudatlanok, vagy nem áll érdekükben.

A VALLÁS ÉS AZ ISTEN

A valóság bemutatására törekvő alkotásom legkényesebb témájához érve, megpróbálom olyan elképzelésekről lerántani a leplet, amelyek a legtöbb embert érintenek, mégis a legkevesebbet foglalkozunk vele, mert nem szívesen beszélünk róla, hisz az emberek alaptermészetéhez hozzátartozik, hogy amit nem ismer, azzal kapcsolatosan lehetőleg nem kíván vitába keveredni.

Ez különösen akkor igaz, ha olyan a téma, mely feszegetése esetleg veszéllyel is fenyegethet. Mert pl. ki merné a szigorú főnöke rossz döntéseit megkérdőjelezni, ha tudja, hogy annak haragja visszasújthat rá, vagy ki merné ez Isten létezését megtagadni, ha nem biztos az állításában és netalán mégis létezik. Az ilyen bizonytalan témáknál a legtöbb ember visszavonul, elfogadja a többség hozzáállását, nincs határozott véleménye, mert azt tarja, hogy aki nem tesz semmit, vagy hallgat, az nem hibázhat.

Így aztán, még ha valaki nem is hisz százszázalékosan az Isten létezésében, akkor is azt mondja, hogy "van", mert úgy tartja, hogy inkább ebben tévedjen, mint azt megtagadva mégis létezzen és büntetésben részesítse.

Nem tudom, hogy Ön, Kedves Olvasó mennyit foglalkozott ezzel a kényes témával, mennyire voltak saját, önálló elképzelései, vagy inkább Ön is elfogadta a többség hozzáállását, vagy az örökölt tanításokat, hogy Isten kétségtelenül létezik, aki a Világmindenség ura, aki igazságos és szeret bennünket és akinek mi hálával és kegyelettel tartozunk.

Én, aki nap, mint nap tudatosan figyelem az emberek viselkedését, a mindennapi élethez való hozzáállását, kijelenthetem, hogy átlagon felül ismerem az emberek érzelmeit, indulatait, gondolkodásmódjait, de a tapasztalat is azt bizonyítja, hogy ritka eset ha valaki az élet eddigi felsorolt területein nagyjából is osztja véleményemet, de még ritkább, aki a vallásról és az Istenről beszélve egyet ért velem.

Ezekből kiindulva tudom, hogy milyen szenzációnak számítana, ha ezek után, bárki is, - jelen esetben Ön is - elfogadná állításaimat. Azonban ettől függetlenül kötelességemnek tartom ismertetni, közzé tenni véleményemet, még akkor is, ha az, az emberek számára elfogadhatatlan, mert tudom, hogy csak azért van így, mert másképp tanulta, másképp ismeri és a megszokottól eltérőtől mindenki reflex szerűen óvakodik. Gondoljunk pl. arra, hogy a kisgyereket mennyire nehéz leszoktatni a pelenkázásról, hogy legyen szobatiszta, mert nem képes elhinni, elfogadni, - mivel még nem tapasztalta - hogy az neki is jobb. De amikor ráérez annak kényelmére, már aligha lehetne visszaszoktatni az azelőtti szokására.

Amíg, a kisgyerek tudás - és ismeret szintje születéskor a nulláról indul és az évek során a testi fejlődéssel együtt, szellemileg is gyorsan fejlődik, addig az emberiség általános szellemi fejlődése, kezdetektől fogva napjainkig, nagyon lassú ütemben halad. Ennek egyik legnagyobb bizonyítéka a vallásgyakorlás még ma is elsöprő nagyságú létezése. Az emberiség az egész Földön a kezdetektől fogva tévhitekben élt (abban éltették) és még ma is a XXI. század kezdetén, többnyire ennek a rabja maradt, tehát ilyen tekintetben az idők múlásához képest alig fejlődött. Az emberek annyira hozzá szoktak a hazugsághoz, - mert a média nagy része ezt terjeszti - hogy ha néha valakitől igazat hallanak, azt már nem hiszik el, vagyis az igazat tartják hazugságnak.

Mert hiába használjuk egy néhány személy által feltalált csúcstechnikát és annak száz meg száz példányait, (autó, számítógép, mobiltelefon, stb.-t), hiába végzünk főiskolát, egyetemeket és sablonosan bemagoljuk a tudomány egyes ágazatát, ha emberhez nem illő módon viselkedünk embertársainkkal, ha nem vagyunk képesek érezni környezetünk - a természet megóvásának szükségességét, ha homályos szemüvegen keresztül nézzük és ezért alig látjuk az élet valóságosságát, akkor aligha érdemeljük meg azt a titulust hogy "EMBER".

Mielőtt megpróbálom leírni nézetemet a vallás és az Isten irányából megközelítve, szeretnék annak alapjául néhány gondolatot ismertetni kiinduló pontként. Bizonyára az a tény még mindenki számára elhihető, hogy minden élőlény (lehet az ember, állat, vagy növény) születik és egyszer elpusztul, vagyis létre jön, majd megszűnik létezni. Ez a tény azonban nem csak az élőlényekre, hanem, az azokat körülvevő tárgyakra, - sőt a Földre, a naprendszerre, de még a világegyetem összes égitestére is igaz és vonatkozik.

Vannak olyan élőlények melyek csak napokig, esetleg órákig élnek, míg velük ellentétben a Föld vagy más égitestek élete évmilliárdokig tart, de a lényeg az, hogy mindenki és mindennek az élete, vagy létezése véges. Az életben vannak befolyásolható és befolyásolhatatlan események. A befolyásolható események két részre oszthatók: emberi beavatkozásúra és a természet befolyásolásúra. Emberi beavatkozás az, ami az ember akaratán múlik és ezek a "kis dolgok" - mint pl. tőlünk függ, hogy folyjon-e a víz a csapon vagy ne, a ház előtt álljon-e az autónk, vagy a garázsban, fehér virág legyen-e a vázában, vagy piros, stb. A természet véletlenszerű befolyásolásán - és nem az ember akaratán múlik, hogy pl. legyen-e szárazság egy adott területen vagy ne, megáradjon-e egy folyó vagy ne, megmaradjon egy épület az öregedési összeomlásig, vagy esetleg már új állapotában ledönti egy földrengés, stb.

Ezeket "közepes dolgoknak" nevezném, mert bár nem az ember akaratán múlik, de emberi beavatkozással kiküszöbölhető, vagy legalább mérsékelhető az esetek kialakulása vagy megtörténése. A "nagy dolgokhoz" viszont, a teljesen befolyásolhatatlan események tartoznak. Ilyen pl. hogy a Nap akkor is tovább létezne, ha az ember a Földön kiirtaná az életet, a tiszta ég akkor is kékszínűnek látszana, ha mi zöldnek szeretnénk és akkor is megöregednénk, ha szívesebben örökre fiatalok maradnánk.

Ezen kívül vannak olyan dolgok is, melyek akkor is léteznek, ha mi nem láthatjuk, nem érezhetjük, vagy nem tudunk róla és akkor is egy igaz, valós, meghatározott sajátos szabály szerint működnek, ha mi azt másképp ismerjük. Pl. egy elektromos feszültség, akkor is benne lehet egy vezetékben, ha azt mi nem látjuk, a légkör akkor is nyomást gyakorol a testünkre, ha mi azt nem érezzük, egy baleset akkor is megtörténik, ha mi nem szerzünk tudomást róla és az évszakok kialakulását akkor is a Föld tengelyének ferdesége és a Napkörüli keringése okozza, ha mi azt másképp tudjuk, vagy hallottuk.

Ezeket követik az élet véletlen, - és nem véletlenszerű eseményei. Tudnunk kell, hogy mi a véletlen és mi, ami nem az, valamint mit melyik csoportba sorolhatunk. Pl. ha azt mondjuk, hogy az autóval véletlenül balesetet szenvedtünk, akkor máris tévedünk. A baleset nem véletlenül történik, hisz valamely szabály be nem tartásának a következménye és ami ebből kifolyólag bármikor bekövetkezhet, az nem véletlen. Csak az időpont a véletlen, amikor bekövetkezik. Ha egy cserép a háztetőről a fejünkre esik, akkor a cserép szintén nem véletlenül esett le, hanem azért, mert pl. nem volt jól rögzítve, csak az volt véletlen, hogy épp akkor mentünk el alatta, amikor leesett. Tehát mindkét esetben az állításunk akkor igaz, ha azt mondjuk, hogy "véletlenül ma szenvedtünk balesetet" vagy "éppen véletlenül akkor jártam ott, amikor a cserép leesett."

Tudnunk kell(ene) továbbá azt is, hogy a felsoroltakon kívül, az életben, a létezésben, kezdve a legkisebb élőlényektől a világegyetemig, minden területen és minden időben, az úgynevezett "farkas törvény" azaz, hierarchia uralkodott, uralkodik és fog uralkodni. A nagyobb állat felfalja a kisebbiket, a nagyobb növény a másik fölé nőve fosztja meg azt a napfénytől, az ember kihasználva embertársa tudatlanságát, gyengeségét, élősködik rajta, a bolygók vonzó erejükkel magukhoz rántják a világűrben csavargó kisebb maradványokat, törmelékeket (meteoritokat). Tehát törvénynek is nevezhető, hogy bárhol, bármi, bármely időben, a nagyobb a kisebb uralkodója, esetleg megsemmisítője, ami alól nincs kivétel.

Most pedig, - ha már a fentieket megértettük - nézzük meg, hogy milyen szerepet játszott és játszik ma is a vallás az emberek életében.

Ha Magyarországon megkérdeznénk az embereket Isten létezéséről és ha őszinte választ kapnánk kérdésünkre - de nem kapunk - akkor zömében az derülne ki, hogy az emberek elenyésző százaléka nem hisz Istenben, vagy bármely más megnevezési formájában, ugyanannyi százaléka el sem tudja képzelni a világot e láthatatlan hatalom irányítása nélkül, míg legalább a többség nem merne esküdni egyik álláspontra sem, vagyis többé-kevésbé bizonytalanságban él. Látszatra magára erőlteti Isten létezésének elfogadását, mert fél a megtorlástól, de mi sem nagyobb bizonyítéka belső kétkedésének, mint az, hogy közel sem tartja be az általa hitt "fennvaló" parancsait.

Tehát a vallási szabályok számára csak addig léteznek, amíg a templom padjaiban ülve a lelkészt hallgatja, utána már nem bűn a tízparancsolat sorozatos megsértése. Pedig ha valaki igazán hiszi az Istent, akkor határozottan ki kellene tartania az Ádám és Éva története mellett, nem szabadna hazudnia és becsapni embertársait, nem merhetné megcsalni házastársát vagy kívánni felebarátja feleségét és szeretnie kellene a Föld másik felén élő más nyelvet beszélő embertársát is, hiszen ezek és ehhez hasonló tulajdonságok és cselekedetek az állítólagos Isten tanításai.

Bizonyára nem vitatható, hogy bármennyire is próbálnánk keresgélni - sajnos - aligha találnánk olyan embert, aki kivétel nélkül betartaná ezeket a szabályokat. Még az arab világban is, akik a Föld legvallásosabb népei közé tartoznak, akik naponta órákat töltenek Istenük tiszteletével, imádásával, ők is képesek háborúzni, gyilkolni, kábítószerezni, az asszonyokat megalázni, rabságban tartani, pedig az Istenük - valószínű - nekik sem ezt sugallja.

Ezek után felteszem a kérdést, hogy mire való a vallás és Istentől való félelem, ha alig sem követjük annak tanításait? Csak arra, hogy sötétségben tartsa az embereket? Mert a vallás a tudatlan ember számára olyan és azt a célt szolgálja, mint a rossz kisgyereknek a "böbös", amitől félnie kell, ahhoz, hogy ne csináljon rosszat, de hiába hisz a böbös létezésében, ha mégis rosszul viselkedik. Tehát a vallásnak is napjainkban egy ehhez hasonló nevelő szerepe lehetne, de e pozitív hatás legtöbbször elmarad és csak puszta eredménytelen Istentől való tartás vagy félelem marad meg a "nem gondolkodó ember" lelkében.

Mint ahogy az Istenfélő ember, számtalan példával érvelve próbálja bizonyítani Isten létezését, (amire ő igazából nem elgondolkodva ébredt rá, hanem neki is csak úgy tanították), úgy annak ellentéte is száz meg száz példával igazolható. Tudom, hogy e cáfolat valósága elfogadhatatlannak tűnik, de gondoljunk arra, hogy - igaz ritka eset - a bíróságon a vádlott is lehet ártatlan. Ezért a bíró az ítélethozatal előtt a vádlottat is kihallgatja, hogy megismerhesse annak álláspontját, amit értelmez, átgondol és csak utána hoz végleges ítéletet. E példával élve, szeretnék én is egy kis türelmet, meghallgatást kérni, mielőtt az olvasó a fejemre húzná a vizes lepedőt.

Nem élhetünk kettős mércével, az életben mindig, mindenben, mindenhol állást kell foglalnunk valami ellen, vagy valami mellett. Ha Istenben akarunk hinni, akkor természetesen nem fogadhatjuk el az evolúció elméletet, (a vallás is ezt hirdeti) mert akkor mindent Isten teremtett, ami azóta is változatlan és állandó . Ha ez igaz, akkor Ádám és Éva leszármazottai, akik benépesítették a Földet, hogyan lehetnek: fehér, sárga, barna vagy fekete bőrűek, kis és nagytermetűek, kerek vagy ferde szeműek, esetleg göndör vagy sima hajúak? Nos, Kedves Istenfélő barátom, képes csak erre az egy kérdésre is, elfogadható választ adni, mellyel cáfolni tudja az evolúciót? Mert az nem lehet, hogy egyszer van evolúció, - máskor meg nincs.

Ha megengedi és elfogadja segítségemet, megpróbálom elmagyarázni a vallás kialakulásának esetleges lehetőségét. Ehhez, azonban meg kell ismernie saját érveimet. Ha azt a teóriát, fogadjuk el, hogy az ember is az evolúció eredménye, vagyis a majomtól származik, akkor gondolatban próbáljuk elképzelni azt az időszakot, amikor az ember alkatilag már inkább önmagára hasonlított, mint a majomra, de még teljesen tapasztalatlan és tudatlan volt. Nem volt képes beszélni, ösztönösen táplálkozott és szaporodott, majd egy adott pillanatban rákezdett jönni arra, hogy lehetőségei vannak a saját életkörülményei javítására. Rájött, hogy a hús is finom, nem csak a gyümölcs, sőt sütve még ízletesebb és a tűz melege hidegben kellemes.

De a tűz kizárólag csak villámcsapásból származhatott, mely borzalmasan ijesztő jelenség és erre nem volt akkor semmiféle magyarázat, ezért földön kívüli beavatkozásnak minősült és óriási félelemmel töltötte el az embert. A villámcsapástól majomként is félt, de amikor gondolkodni kezdett, mint ember, megpróbált magyarázatot keresni az ilyen és ehhez hasonló jelenségekre. (Ilyen még a földrengés, vulkán kitörés, szélvihar, árvíz, napfogyatkozás, stb.) Mivel azonban a helyes magyarázattól az akkori tudománynak köszönhetően, nagyon messze állt, de valami magyarázatra pedig feltétlenül szükség volt, ezért meg is született az ember első - de napjainkig kitartó - legnagyobb tévhite: az Isten.

Az ember kitalálta magának, hogy a villámlás és a velejáró mennydörgés nem lehet más, mint egy mindenekfelett álló, láthatatlan földön kívüli uralkodó haragja, aki az embert akarata és kedve szerint elpusztíthatja. De mivel a tűzbe esett hús finomabb lett és a meleg is jól esett, az ember azt gondolta, hogy ez az egekben élő láthatatlan hatalom, nem csak büntetni, hanem ajándékozni is képes, amiért az ember mindenképpen hálával tartozik. Így jött létre az imádság és a könyörgés. Ekkor még nem volt e tévhitnek semmiféle hátránya, hiszen ha valaki imádkozik, abból még hiba nem keletkezhet, mivel csak felesleges pótcselekvést gyakorol, melytől sem rosszabb, sem jobb nem lesz az élete. Azonban, mivel mi emberek nem vagyunk egyformák és mind különbözően gondolkodunk, mindannyian másképp látunk rá az élet egy - egy problémájára, vagy annak megoldására, az emberiség fejlődésének kezdeti szakaszában is, egy idő után, aki leghamarabb rájött a titkok nyitjára, annak adatott meg a kezébe a kulcs a könnyebb haszonszerzési lehetőségre.

Mióta ember él a Földön, a kihasználás, a zsarnokság, az úgynevezett "farkas törvény" az élet lerázhatatlan kísérője. Ha belegondolunk az emberiség mai, "civilizált?" korszakába, most is az okosabb, az erősebb, a szégyentelenebb ember, a butábbat, a gyengébbet, a bizonytalanabbat a lehetőségeihez mérten maximálisan kihasználja. Mindenki megélhetés szempontból valahová tartozik, valakitől függ és a gyengébb az erősebb alattvalója, akit a felettese azért tart, hogy hasznot húzzon a munkájából. És ez a törekvés az emberek történetének "első fejezetében" is egyértelműen jelen volt. Az Isten létezésének a hite is egy eszköz volt, a tudatosabb ember kezében a hiszékennyel szemben annak kihasználására, hiszen minél tudatlanabb, úgyszólván "minél nagyobb sötétségben él egy ember" annál könnyebben becsapható, manipulálható. (Érdemes elgondolkodni, hogy pl. ma is miért választanak rosszul kormányt az emberek? Mert, ma is tudatlanok és ezért szenvedniük kell!) Így aztán az őskorban is, ha egy vezérszintre emelkedett ember azt állította, hogy az alattvalója élete a túlvilágon annál szebb lesz, minél többet szenved a földi életében, ezt a hiszékeny ember elhitte és kész volt szinte önmagát is feláldozni, kínozni feletteséért. (Állításom csak feltételezés, de a valóság nagy valószínűséggel nem áll távol tőle!)

Tehát a fejlettebb gondolkodású emberek hozták létre az egyházat, a papságot, mely szervezet könnyűszerrel képes volt eladni magát, mint az emberiség vezére, jótevője, akit - és amit segíteni, fenntartani, éltetni szükséges és kötelesség. És e hatalmat nyerő egyházi kormánynak a fenntartása, az őskortól a jelenig, soha nem ütközött jelentős nehézségbe, akadályba, mert az emberiség gondolkodási szintje, ítélőképessége alig fejlődött a civilizációhoz képest.

Amikor a tudomány még ott tartott, hogy az emberiség információja szerint a világ a Napból és a Földből állt, ahol a lapos Föld a központ, a Nap pedig a Föld körül kering, a csillagok azért vannak, hogy szebbé tegyék az esti égboltot, amikor még két száraz fa összedörzsölésével csiholták a tüzet, akkor még az Isten létezésének elve, akár kételyeket is kizárva elfogadható, vagy érthető volt. De ha a mai tudomány mellett még mindig ott tartunk, hogy mindennapi gondjaink megoldására Isten segítségét várjuk és bánatainkban is Istenhez menekülünk, hát enyhén szólva, ez nem az emberi gondolkodás rohamos fejlődésének a bizonyítéka.

Az Isten létezés elfogadásának, a mai ember életében két fő oka van. Az egyik, hogy nem kívánunk gondolkodni, a minket közvetlenül nem érintő dolgokon, melyek nem életbevágóan fontosak a megélhetésünkhöz, nagyon szeretünk mindent készen kapni, örökölni. Az Isten létezése szintén egy öröklés, mely szülőről gyerekre száll. A másik nyomós oka az, hogy mivel az átlagember a civilizációhoz képest jócskán elmaradt ítélőképességgel rendelkezik, nagyon hiszékeny, sok esetben nem tudja, hogy mi hogyan működik, miből mi igaz, hol van az átverés kezdete, miből mi következik, ezért kevés az önbizalma és biztonsága érdekében tartózkodóvá és félőssé nevelődik. Ha valaki nem tud biztosra valamit, csak tippel, a legtöbb ember nem találja el a helyes választ és ez arra is igaz, hogy sokszor attól félünk, amitől nem kellene - és attól nem, amitől valójában lenne okunk.

Félünk, valósággal rettegünk, hogy pl. nehogy megcsaljon életünk párja - melyet nagyon igazságtalannak tartanánk, - mert nem tudjuk, hogy ha megteszi, bizonyára nyomós oka volt rá. Félünk a főnökünk rosszindulatától is, mert nem tudjuk, hogy arra is van megoldás, csak gondolkodni kell és meg lehet keresni. Félünk az Istentől is, mert azt látjuk, hogy mások is félnek és úgy tudjuk, hogy amit a többség tesz, az igaz, ezért azt kell követni.

Mivel hiszünk Istenben - annak ellenére, hogy nem tartjuk be elvárásait - az életünk mindennapjaiban őt hívjuk minden gondunk, problémánk megoldására segítségül. Ha valami vágyunk sikerült, akkor azt mondjuk, hogy Isten segített, de ha balul sikerül akaratunk, Istent mégsem hibáztatjuk. Tehát ismét itt van, azaz igazságtalan kettős mércénk. Még soha senki Istenfélő embertől nem hallottam, hogy tervei sikertelenségéért Istent tette volna felelőssé. Ha egy ilyen embert megkérdezünk, - miközben élete romokban hever - hogy a nagy Istenimádat ellenére pl. miért él egyedül és boldogtalanul, betegen, szegénységben, tehát miért nem segíti őt az Isten, a válasz az, hogy :... mert, az Isten őt csak próbára akarja tenni, hogy ki áll-e mellette még akkor is, ha fájdalmat, szenvedést okoz.

Tehát aki mindenáron hinni akar, az, az utolsó csepp véréig hisz az általa elképzelt "semmiben" és soha nem képes észrevenni, hogy felesleges mindenféle elfecsérelt áldozat. A mondás is azt vallja, hogy "segíts magadon és Isten is megsegít!" Nem furcsa, hogy hová kell az Isten segítsége, ha már valami nélküle is sikerült? Nem vesszük észre, hogy minden, ami Istennel kapcsolatos, tele van ellentmondással és soha nem az Isten segít - vagy büntet, hanem teljes mértékben mi emberek irányítjuk sorsunkat? Nem látjuk, hogy amíg azt hisszük, hogy a világot minden apró "alkatrészével" együtt az Isten teremtette, valójában még egy szalmaszál sem az ő szerzeménye?

De hát akkor mégis kinek köszönhető e csodálatos világ, melyben minden a legnagyobb összhangban működik? A bolygók meghatározott pályán és időben keringenek a Nap körül, a Földön az élet különböző formái vannak jelen, egy jó meghatározott rendszer szerint, stb.

Nos, erre a kérdésre a rengeteg összetevője miatt nem egyszerű válaszolni, de próbáljunk meg mégis egy-egy jelentősebb részletét kihámozni. Kiinduló pontként nézzük meg, mi szükséges az élet létrejöveteléhez. Legyen szó bolháról, vagy akár elefántról, az élethez életfeltételekre van szükség, ami megfelelő hőmérsékletből, oxigénből, víz, - és táplálék szükségletből áll. Ezek közül, ha bármelyik hiányzik, szó sem lehet életről. Egy meghatározott hőmérséklet intervallumon kívül elfagy - vagy elég az élő szervezet, de a víz is használhatatlan fagyott vagy elpárolgott állapotában. Tehát az élet legelső feltétele a megfelelő hőmérséklet. Ezért kizárt az élet (kivételt képezhetnek a mikró-organizmusok) a Föld többi nyolc bolygó testvérén, mert vagy túl hideg - vagy túl meleg van.

De miért van a Földön megfelelő hőmérséklet? Azért, mert több milliárd évvel ezelőtt a létrejöttekor, a Naptól véletlenül (ez valóban véletlennek nevezhető) megfelelő távolságban foglalta el pályáját és a tengelye körüli forgása is éppen ideális. Ha lassabban forogna, akkor a lassúsággal arányosan a nappalok melegebbek, - és az éjszakák hidegebbek lennének, ami rontaná és egy bizonyos határon kívül megszüntetné az életfeltételeknek a jelenlétét. És ha nem lenne élet a Földön sem, (mint ahogy a többi bolygón sincs) ki reklamálna, hogy az bizony nincs rendjén? Hát az, aki a többi bolygó élettelenségéért tesz panaszt, vagyis senki. Ha Isten teremtette a többi bolygót is, (hiszen a Föld testvérei) vajon miért nem tett azokra is egy-egy "Ádámot és Évát" mint a Földre? Lehet, hogy azokat csak azért teremtette, hogy a Föld ne unatkozzon egyedül testvérei nélkül? Talán nem kell mondanom sem, hogy ez ostobaság. És ez még mind csak porszem méretű alkotás, a világegyetem, sokmilliárdnyi égitestéhez képest, ahol szinte biztosra vehető, hogy még léteznek itt-ott életet rejtegető bolygók is, (igaz csak ritkán) de az emberi elmével fel nem fogható óriási távolságoknak köszönhetően - legalábbis a mi földi tudományunkkal - ezek nem érhetőek el. Nem hiszem, hogy ebben a végtelen világegyetemben, csak a Föld lenne az egyetlen "szerencsés" égitest, melyen élet keletkezhetett. Az viszont biztos, hogy élet csak ott lehet, ahol megvannak hozzá a már említett feltételek. A feltételek pedig olyan véletlenül alakultak ki, mint amikor kiborítunk a betonra egy kosárnyi tojást és véletlenszerűen nem mindegyik törik el.

Ha nincs Isten, aki e világmindenséget kézben tartja, akkor milyen irányításnak köszönhető ez a nagy összhang és szabály, melyet a világegyetem égitestei betartanak? Ha nem ragaszkodunk feltétlenül ahhoz, hogy Isten teremtette Földet és úgy döntünk, hogy "minden megoldás érdekel", mely között az a feltételezés is jelen van, - és ez a tudomány felöli megközelítés - hogy a világegyetem eredete egy ősrobbanás eredménye, mely több milliárd évvel ezelőtt következett be. Ne higgyük, hogy a robbanás pillanatában egyszerre minden mai állapot kialakult és azonnal elfoglalta az őt megillető mai helyét. Mint ahogy minden kezdet nehéz, a világűrben is volt bőven zűrzavar. A robbanástól származó, szétszóródott kisebb - nagyobb darabkák összeütköztek, a nagyobbak magukhoz vonzották a kisebbeket és így lassan fokozatosan épültek fel a különböző nagyságú égitestek és fogytak el nagyjából a törmelékek. (Azért csak nagyjából, mert belőlük még "néhány" most is létezik ezek a meteoritek és üstökösök). De jelentős nagyságú égitestek is csak abban az esetben tudtak önállósulni és életben maradni, ha sikerült a közelükben lévő más bolygókkal, csillaggal egy kölcsönös kiegyensúlyozott vonzást kialakítani, különben az újabb összeütközés is elkerülhetetlen volt. Így jöttek létre hosszú idő alatt a viszonylag véglegesen megmaradt, most is létező kisebb-nagyobb égitestek, melyek az életben maradásért, saját meghatározott pályákra kényszerültek.

Isten létezése nélkül mi biztosítja azt az óriási energiát, erőt, ami az égitesteket évmilliárdokon keresztül mozgásban tartja? A válasz pofon egyszerű, hiszen a világűrben ahol az égitestek mozognak, légüres tér van, így nincs súrlódás, tehát nincs fékező hatás - ellentétben a földi körülményekkel - vagyis érvényesül az örökmozgás feltétele.

Tehát ami a csillagok és a bolygók születését illeti, a kezdeti rendszertelen mozgásuk miatt, voltak bőven összeütközések, karambolok, ami nem volt más, mint az igazi csillagok háborúja, de csak így jöhettek létre, így születhettek meg, az azóta már elpusztult, vagy még ezután is sokáig élő égitestek. A mozgásukat pedig életük végéig, az ősrobbanásból nyert löketenergia biztosítja. A Földünk is egy ilyen körülmények között kialakult bolygó, mely a véletlennek köszönhetően szerencsénkre (vagy szerencsétlenségünkre?) a Naptól éppen olyan távolságra foglalta el a helyét és olyan tengelye körüli sebességgel forog, aminek köszönhetően az élet kialakulásának feltételei biztosítottak.

Nekünk, embereknek - sajnos - általános szokásunk, hogy mindent, amire nem tudjuk a magyarázatot, gondolkodás helyett az egyszerűség kedvéért, Isten láthatatlan és mérhetetlen hatalmával magyarázunk meg. Ahogy a felnőttek (szülők) a kisgyerekeket arra kérik, (inkább csak kérik és nem tanítják) hogy legyenek jók, mert akkor a Mikulás nem virgácsot hoz, hanem ajándékot - a Jézuska pedig karácsonyfát fog hozni, ugyanúgy az egyházi tanítás is elhiteti a felnőttekkel, hogy bízva Istenben és példás életet élve, Isten segedelmében részesülhetünk. Pedig a valóságban csak úgy számíthatunk Isten áldására vagy büntetésére, mint ahogy Jézuskától várhatjuk a karácsonyfa hozatalát. Tehát ahogy mi felnőttek csapjuk be gyerekeinket a mesékkel, úgy vezetnek félre minket is az elődeink, társaink, egyházi tanítóink, mert vevők vagyunk arra, hogy abban higgyünk és bízzunk, ami tulajdonképpen nem is létezik.

Mert sajnos gondolkodásilag, mi felnőttek is gyerekek vagyunk. Sorsunk minősége, életünk milyensége nem Istentől, hanem kizárólag tőlünk és a szerencsénktől függ. Tőlünk függ, hogy mennyire leszünk hasznosak a társadalom számára és a lehetőségeinkhez képest milyen minőségben éljük le egyetlen életünket. A szerencse éppen olyan fontos tényező életünkben, mint az önirányítás, hiszen nem mindegy pl., hogy ki hol születik (Amerikában vagy Afganisztánban), milyen a szülői háttere, ismeretségi köre, stb., mert ezek és az ehhez hasonló tényezők, nagyban befolyásolják életünk lehetőségeit. Tehát az igaz, hogy az élethez szerencse is kell, de igazságtalanul és tévesen ítélkezünk, ha elégedetlen sorsunkért, kizárólag csak a szerencsétlenségünket tesszük felelőssé. Mert pl. aki az aluljárókban piszkos, rongyos ruhában, szakállasan, cigarettával, borosüveggel a kezében alamizsnáért könyörög, azt legtöbb esetben nem a szerencse hagyta el, hanem az esze, és ő kereste magának az e fajta szomorú állapotot.

Bármerre járunk, bárhol vagyunk, a média segítségével, mindig találkozunk (könyvekben, újságokban, TV-ben, rádióban) Isten létezését hirdető szerkesztéssel, műsorral. Annak ellenére, hogy mindennek meg van a maga ellentéte, ellensége, ellenzéke, vagy betegsége, furcsa módon még soha nem találkoztam az Isten létezés cáfolatának egyetlen formájával sem. Pedig - ahogy már említettem - annyi érvvel lehetne, Isten nemlétezését bizonyítani, mint ahány érv jelen pillanatban mellette szól. Ezeket szeretném nagyjából és kivételesen egy csokorba gyűjteni és alátámasztani állításomat, noha tudom, hogy ezzel "szélmalom" harcot kell vívnom az emberiséggel szemben.

A tévhit az, amikor a hitnek épp a fordítottja igaz! Meggyőződésem szerint, nem az Isten teremtette az embert, hanem éppen ellenkezőleg, az ember (a természet erejét, szeszélyességét nem ismerve, attól félve) "teremtette" (találta ki) az Istent. Bár állításom, önmagában, még nem bizonyíték Isten nemlétezésére, hiszen ez idáig csak egy feltételezés, de van jó néhány furcsa dolog, amin ha megpróbálunk gondolkodni és ismerjük a valódi igazság hatalmát, az nem csakhogy megkérdőjelezi, hanem egyszerűen ellent mond Isten létezésének. Pl. miért van a Földön többféle vallás, melynek gyakorlása más és más szertartással történik? Miért van az, hogy a Föld egyik felén a Napot, másik felén a tehenet, majmot, szobrot, stb.-t imádnak? Ott nem Isten teremtette a Földet? E szabály szerint ugyan úgy szentnek lehetne kinevezni, akár a rövidnadrágot, vagy a lyukas vödröt is. Ez is bizonyíték, hogy a vallást az ember találta ki, a saját elképzelése szerint, akinek mindegy volt, mit vagy kit nevez ki Istenének, a lényeg csak az volt, hogy lemondjon saját hatalmáról és ne önmagában, hanem egy más felsőbbrendűségben kelljen bíznia. Bár a vallásnak nevelő hatása kellene, hogy legyen, ami által jóra, becsületre, igazságosságra, barátságra nevelődnének az emberek, ezzel ellentétben az tűnik ki, hogy minél vallásosabb egy nemzet, annál fanatikusabb, igazságtalanabb és ezáltal veszélyesebb más népekkel szemben. (** Gondoljunk csak az arab világra, ahol megalázzák, semmibe veszik, sőt meg is ölhetik a nőket, vagy Szaddam Husszeinre, aki barbár módon kegyetlenül bánt népével, vagy a fanatikus öngyilkos terroristákra, akik hibás életszemléletüknek köszönhetően, teljesen ártatlan embereket gyilkolnak) Ebből is az látszik, hogy a vallásosság mértéke egyenesen arányos a "sötétben lévőség" a "szemellenző" nagyságának mértékével, és semmivel nem teszi nemesebbé az emberi lelket.

Aki hisz Istenben, az azt vallja, hogy Isten jó, tudja mit akar, szeret bennünket és igazságos. Ezen nagyra becsült, értékes erények közül, először a legfontosabbat szeretném kiemelni; az igazságosságot. Nos, azzal aki teljesen színvak, el lehet hiteti, hogy a zöld az nem zöld, hanem piros; aki sosem járt külföldön és TV-t sem nézett, az azt is elhiszi, hogy Magyarországon minden a legjobb és a legszebb és aki nem ismeri az igazság lényegét, azzal Isten igazságossága is elhitethető. Miközben hiszünk Isten létezésében és igazságosságában, gondolkodtunk-e el azon, hogy hány ártatlan ember, gyerek hal meg a Földön naponta, esik gyilkosok áldozatául, vagy szenved gyógyíthatatlan, kínzó betegségekben? Miért büntet az Isten olyan - és akkora kisgyerekeket, aki még beszélni sem tanultak meg, akik még nemhogy tettel, de szóval sem tudtak ártani senkinek? Miért van annyi gyilkos bűnöző, annyi rossz ember, aki abban leli örömét, ha másoknak bajt, kellemetlenséget okozhat és mégis élhet jólétben, egészségben boldogan? Hát ez nevezhető Isten igazságosságának? Nem hiszem, hogy ha Isten létezne, ha az ő akaratától függne sorsunk milyensége és igazságos lenne, közömbösen tudná nézni a sok ártatlan szenvedőt ezen a földbolygón. Vagy talán elhisszük, hogy Ádám és Éva bűne miatt vagyunk szenvedésre ítélve? Aki ezt elhiszi, oly annyira áll távol az igazságosság ismeretétől, hogy könnyűszerrel azt is el kellene fogadnia, hogy a szomszédja közlekedési kihágása miatt, neki kell a bírságot kifizetnie. Csak mellékesen megemlíteném, hogy egyszer jól iskolázott ismerősöm arról beszélt, hogy az ő apja egy nagyon becsületes, segítőkész, jó ember volt, aki mégis viszonylag fiatalon és szenvedések árán halt meg. De ezért nem hibáztathatja Istent, mert nem lehet tudni, hogy visszamenőlegesen a családfában ki volt rossz, aki miatt az utódnak kellett bűnhődnie. Én legalább gyerekkoromban a vallásórán azt tanultam (unitárius vallás), hogy: "Ádám és Éva bűne miatt, mi nem vagyunk hibásak, mert a bűn mindenkinek a saját rossz cselekedete!" De ha még el is fogadnánk, hogy Ádám és Éva bűne miatt, nekünk is kell szenvedni, akkor felteszem a kérdést, hogy ez miért nem vonatkozik mindenkire? Miért vannak egész bőven kivételek?

Azért vagyunk (volnánk) emberek, hogy nyitott szemmel járjunk a világban, hogy tudjunk gondolkodni, önálló helyes véleményeket alkotni és ne dőljünk be mindenféle mesének, hazugságnak, amit valamikor kitaláltak. Mert a vallás is csak egy találmány, ami az ősidőktől fogva csak arra volt jó, hogy félelemben, sötétségben tartsák az embereket, mert aki nem lát, nem hall, az fél, az tehetetlen, nincs véleménye, nincs szabad akarata, beletörődik mindenbe, megadja magát és így sebezhetővé, kihasználhatóvá, zsarolhatóvá, azaz prédává válik. Mivel a világon szinte minden, mindennel összefügg, így a vallás és a politika között is megvannak a szoros kötelékek. A politikának azért van szüksége a vallásra, mert a vallás is a félrevezetés egyik fő eszköze és a társadalom megvezetettségének mértéke, arányos annak kirabolhatóságával.

Ne azért legyünk jók, mert félünk Istentől, hisz az csak olyan, mint a kényszertanulás, (nehéz és erőltetett) ne higgyük, hogy ha rosszat cselekedünk, Isten úgyis megbocsát, ne legyünk naivak és egész életünkben abban bízzunk, attól várjuk a segítséget, ami nincs, hanem vegyük vissza Istenbe vetett hitünket és próbáljunk bízni önmagunkban. Legyünk bátrak és határozottak, tartsuk szem előtt, hogy csak az a biztos, ami már megtörtént és a jövő pedig bizonytalan, soha ne tegyünk senkivel olyat, ami nekünk sem tetszene és akkor nem kell félnünk mások haragjától, megtorlásától, szeressünk mindenkit, aki elfogadja szeretetünket, mert csak így várhatunk, remélhetünk mi is elismerést és szeretet.

Tudom, hogy senki hitét - mely évek, évtizedek alatt képzeletében kialakult, begyökerezett - megváltoztatni, kitépni nem lehet, de érdemes szem előtt tartani, hogy attól függetlenül, hogy mit gondolunk, miben hiszünk, még a tények, tények maradnak. A világ szabályai nem változnak meg és ami nem a mi hatáskörünkbe tartozik, azt megváltoztatni nem tudjuk Így aztán pl. ténynek tekinthető, hogy hiába hittek valamikor rendíthetetlenül a Föld lapos alakjában, (Kopernikuszt halálra ítélték cáfolata miatt) attól még valójában gömbölyű volt, hiába szeretnénk az időt húsz-harminc éves korunkban megállítani, mert nem lehet, ezért megöregszünk és meghalunk. Hiába építettek Földön milliószámra kegyhelyeket, templomokat, kolostorokat (ezek is az emberek mérhetetlen képzeleterejét és leleményes építő tehetségét bizonyítják), hiába hiszünk többé- kevésbé Isten létezésében és imádkozunk hozzá naponta vagy hetente, attól ő még a bizonyítékokból kiindulva, sajnos nem létezik. (Kis gyerekeinkkel elhitetjük, hogy Jézuska hozza a karácsonyfát, a nyuszi pedig a húsvéti tojást és milyen kis butuskának tartjuk őket a hiszékenységük miatt. Azt pedig semmiképp nem vesszük észre, hogy Istenben való hitünk pontosan olyan téves, mint a gyerekünké a karácsonyfa származását tekintve.)

De nem is az a fontos, hogy mit hiszünk, hanem inkább az, hogy mit teszünk, hogyan viszonyulunk embertársainkhoz, a környezetünkhöz, a természethez. És meg tudjuk különböztetni, a jót a rossztól és mennyire igyekszünk a jó irányt választani, a szépet a csúnyától és mit teszünk a szép elérése érdekében; az igazságot az igazságtalanságtól és el tudjuk-e hinni, hogy nem mindig a mi érdekünk az igaz, mert gondolni és hinni bármiről, bárkiről, bármit lehet (az nem bűn), de tenni nem. Jónak lenni pedig szép dolog, erkölcsös és érdemes.

ÖSSZEFOGLALÓ

Élettapasztalatomból, a világ működésének odafigyeléséből merített ismertető, vagy tájékoztató jellegű esszém befejező szakaszához, célegyeneséhez érve, szeretném még egyszer röviden összefoglalni.

Olyan tíz témát választottam, ami az átlagember mindennapi életében szerepel, ami a legtöbbször jelen van, ami a legjobban befolyásolja, alakítja életünket, amit figyelembe véve, vagy figyelmen kívül hagyva sok esetben éppen emiatt boldogok, vagy reményünket veszítve szomorúak lehetünk, mégis más könyvekben alig írnak, vagy nem írnak, illetve mindig kikerülve a lényeget, boncolgatják az ehhez hasonló témákat. Nem beszélve az Istennel kapcsolatos írásokról, melyekben szinte egyöntetűen az Istenben való hitre buzdítanak.

Ha megkérdeznénk pl. egy mesterszakácsot, hogy számára egyszerű-e egy lakodalmi menüt elkészíteni; egy profi varrónőt, hogy könnyű-e egy menyasszonyi ruhát megvarrni; vagy egy színművészt, hogy tudna-e a színpadon természetes könnyekkel sírni, a válasz minden esetben az lenne, hogy "IGEN". De ha mindenkit a másik feladatához állítanánk elvégezni, senki sem tudna mihez kezdeni. Ez és ehhez hasonló példák is azt bizonyítják, hogy az életben minden pofon egyszerű, csupán csak érteni kell hozzá.

Én is, aki csak az életfolyamatokat figyelő, tanulmányozó és a problémák megoldására lehetőséget kereső ember vagyok, határozottan állíthatom, hogy az esetek többségében sok minden, ami megoldhatatlannak tűnik, a napnál világosabb és a kétszer kettőnél egyszerűbb a megoldás nyitja, mégis az emberek úgy mennek el mellette, olyan bonyolultnak tartják, mintha az "atomkutatásban" kellene valami újat feltalálni. Pedig megfelelő neveléssel, nem kellene attól tartanunk, hogy gyerekünk kábítószeres lesz; igazi szigorú büntetésekkel vissza lehetne szorítani a bűnözést és a szemetelést is a közterületeken; de ha nagyon szeretnénk a TV bosszantó reklámjait is kiküszöbölni, - melyek egy részét a reklámozott termékek árában mi fizetjük ki - azt is egy kis összefogással megtehetnénk. De a rossz házasságra is sokkal egyszerűbb a megoldás, mint általában gondoljuk, csak épp nincs hozzá sem bátorságunk, sem kellő tehetségünk.

Néhány évvel ezelőtt fogalmaztam meg azt a kissé erős kifejezésű - az ismeretségi körömben azóta elterjedt, sokszor emlegetett és néha - néha el is fogadott - törvényt, ami úgy hangzik, hogy: "A hülyének szenvedni kell!". Ezalatt azt értem, hogy ha valaki gondatlanságból, lustaságból, butaságból, vagy akár figyelmetlenségből olyat tesz, ami nem ésszerű, nem helyes, ami haszontalan, vagy azt mulasztja el, amit nem kellene, azért valamikor, valakinek (általában saját magának), valamilyen formában (pénzzel, egészséggel, a bosszúság valamilyen megjelenésében) fizetni kell, azaz szenvedni kénytelen. Ez ugyan úgy igaz, mint a fizikában az energia megmaradás törvénye, ami szerint az energia nem vész el, csak átalakul. Az én törvényem szerint a hibaelkövetés büntetlenül nem marad, még akkor sem, ha mi nem veszünk tudomást róla, vagy ha a visszavágó kellemetlen hatást - magunkat becsapva - más egyébbel magyarázzuk. Mert pl. ha diákkorunkban nem igyekszünk a képességeinkhez mérten a legtöbb tudást elsajátítani, ezért a könnyelműségünkért felnőtt korban a megélhetésünk nehézségével fizetünk. Vagy ha mint szülők gyerekünknek kiskorábban - rossz nevelési módszerünk miatt - nem adtuk meg az esetleges megérdemelt pofont, később egészen biztos, hogy nekünk kell sírnunk a gyerekünk elfogadhatatlan viselkedése miatt, mulasztásunk megfizetése gyanánt. De, hogy ne csak ilyen hosszú lefolyású példával éljek, ha a piacon vásárolt húst, hanyagságból, feledékenységből nem tesszük be otthon a hűtőbe, az megromlik és máris pénzzel fizetünk hibánkért. Bizonyára könnyű kitalálni, hogy milyen megfizetési forma vár ránk, ha pl. naptej és rövidnadrág nélkül megyünk el nyaralni a tengerpartra, ha zsebünk mellé tesszük a pénztálcánkat, ha otthon hagyjuk a munkahelyi kulcsunkat, ha nem fújunk levegőt a pótkerékbe és defektet kapunk. Ezeket így sorolhatnám a végtelenségig, ami mind azt igazolja, hogy a hibánkért valamikor, valakinek törvényszerűen fizetnie kell. De nem csak a mulasztásunknak, a feledékenységünknek, vagy hanyagságunknak van meg az ára, hanem az összes saját - és azon személyek, gyakori tévhitéért is, akik kapcsolatban állnak velünk, illetve befolyásolják életünk milyenségét, minőségét, kénytelenek vagyunk akár naponta is fizetni. De naponta fizetünk a minket eláruló politikusainkért is, akik naivságunknak kihasználva könnyedén átvernek bennünket, becsapnak, kihasználnak, akár földönfutóvá is tesznek. Mosolyogva, álnokul a szemünkbe nézve, hitetik el velünk a hazugságot, szembefordítanak a barátunkkal és kezet fogatnak az ellenségünkkel. Könnyen teszik, mert születésünktől fogva tévhitekben élünk és a vakot könnyű megvezetni. És ezt a felkínálkozó lehetőséget, ritkán fogják kihagyni. Ha az igazságérzetünket, úgy állítjuk fel, hogy az minden körülmények között nekünk kedvezzen, a mi javunkat szolgálja, (mivel az igazság valahol egy mindenki által bejárható középúton, vagy egy képzeletbeli középponton, mindenkitől egyforma távolságra, elérhetőségre van, mindenkinek egyformán szolgálva kereshető) akkor a lehető legigazságtalanabbak vagyunk. Ha kisajátítjuk magunknak a közérdeket, azzal önzőkké, önszeretőkké, sok esetben irigyekké, rosszindulatúakká válunk és ezáltal eltávolodunk a körülöttünk élő embertársainktól, barátainktól, akkor elnyerjük a magányosság unalmas, egyhangú jelenlétét. Igaz, hogy magányos farkasként is lehet élni, de azaz élet olyan, mint az étkezés fűszerek nélkül. Csak annak elfogadható, aki még nem fedezte fel a fűszerek értékes íz javító hatásait. De ugyan úgy megfizetünk "szenvednünk kell" (még ha nem is akarunk tudomást venni róla, akkor is) a különböző rossz szokásainkért is; dohányzás, drogozás, mértéktelen alkoholfogyasztás, indokolatlan, felesleges kutyatartás, stb., hiszen ezekkel amellett, hogy haszontalanul ürítgetjük naponta a sok esetben amúgy is karcsú pénztálcánkat, károsítjuk az egészségünket, raboltatjuk szabadidőnket, bosszantjuk szomszédjainkat, embertársainkat.

Miért van az, hogy az egyik országban az átlagember nyolcórai munkával, luxus körülmények között él, (a családtagoknak külön autói vannak és évente legalább egy hónapig a Föld másik oldalán nyaralhat) míg egy másik esetben még egy kedvezőbb éghajlatú és jobb természeti kincsekkel rendelkező országban, az átlag állampolgár nyolcórai munkával viskóban lakva éhezik. Nos, a válasz nagyon egyszerű, hiszen egy adott országban is, ugyanazon feltételek mellett az egyik család gazdaggá, a másik szegénnyé válhat, a másképp gondolkodásnak, a másképp gazdálkodásnak köszönhetően. Ha egy családfő nem igyekszik kellőképpen a családja jó megélhetésének elérésére, ha hanyagságból, lustaságból, vagy egyéb hasonló okokból, keveset visz be a családi kasszába, de még azt a keveset is rosszul osztja be, feleslegesen költekezik, akkor az a család egy másik fordított gondolkodású családhoz képest, szegényebbé válik. Ha a kémiában az anyag összetételét vizsgáljuk, megtudjuk, hogy minden anyag, molekulákból tevődik össze, míg a molekulák különböző atomokból, az atomok pedig atommagokból és a körülöttük keringő elektronokból állnak. De ha a világegyetemet tanulmányozzuk, az összetétel ilyen nagyságrendű méretekben is változatlan, hisz a világegyetem (anyag) galaxisok (molekulák) sokaságából tevődik össze, a galaxisok pedig - a mi naprendszerünkhöz hasonló - csillagrendszerekből (csillag = atommag) állnak, ahol a bolygók (elektronok) szintén keringenek a hozzájuk tartozó csillag (ami nálunk a Nap) körül. Ehhez a példához hasonlóan azonos egy család (kis méret) irányítása, egy ország (nagy méret) vezetésével. Ha egy ország vezetősége, nem az ország, a nép közös érdekeit szolgálva gondolkodik és gazdálkodik, hanem a népével szembemenve a nyugati nagyhatalmakat, multikat szolgálja ki, (ez van évtizedek óta Magyarországon) és az állam kasszába befolyt pénzt nem hasznos célokra költi, ha nem tesz meg mindent, hogy az országban rend, fegyelem és biztonság legyen, mert olyan elavult satnya törvényeket hoz, hogy azzal nem tudja a bűnözésre hajlamos állampolgárokat megnevelni, akkor abban az országban nem lehet jólét, nyugalom és igényesség.

Ne feledjük, hogy a földi életünkben a halál elkerülésén kívül, mindenre van megoldás, még a gyógyíthatatlan betegségekre is (csak ezt még nem ismerte fel az orvostudomány). És ez a megoldás a legtöbb esetben könnyű és egyszerű, de mi emberek hajlamosak vagyunk ezekre süketséggel és vaksággal reagálni, átlépni, vagy elmenni mellette, eltúlozni, elbonyolítani, hozzá nem értésünkkel megoldhatatlannak minősíteni azt. Mint ahogy pl. az autóbaleseteknek is minden esetben megvan az oka és a szabályokat használva a vétkese is könnyen megállapítható, úgy az életnek is minden területén (nem mindig a Mercivel közlekedő bankigazgatónak van elsőbbsége, a Trabanttal utazó kis emberrel szemben) történő hibáknak, megvan a pontos oka és felelőse. És ilyen egyszerű lehetne megoldást találni a jó és helyes gyereknevelésben, az oktatásban, a munkahelyen a normális szervezésben, a szórakozásban, a családi harmóniában, vagy éppen a válásban, stb. - ben, ha tehetségünk lenne ne csak egy - vagy a saját szemszögünkből nézni a dolgok történését, életünk eseményeit, hanem több oldalról, mindent és mindenkit figyelembe véve, igazságosan, térben azaz három dimenzióban látni azt. De, amíg gyerekeinket nem vagyunk képesek felkészíteni az élet nehézségeire és ezért gyakran drogosak, munkakerülők, bűnözők lesznek, amíg rendszerint a tanár a hibás az iskolában a gyerek arcán elcsattant pofonért; amíg az oktatásban úgy - és azt tanítanak, ahogy nem célszerű és amit nem kellene, mert felesleges; amíg a munkahelyen a kevés és haszontalan munkáért elvárjuk a minél nagyobb fizetést; amíg a szórakozási helyünk az otthonunk és barátunk a kutya lesz; vagy amíg a házastársunkkal nem tudunk egyetértésben élni és elválunk, de a váláskor a vagyonmegosztás miatt egymás torkának esünk; más szóval, amíg a szögletest gurítjuk, de a gömbölyűt visszük; amíg a Föld jéggel borított sarkain akarunk narancsot termelni és a jegesmedvét az egyenlítő forró égövére tereljük, addig távol vagyunk a helyes megoldástól. Megoldás nélkül pedig nem várhatjuk el, hogy utunk az "Édenkert" felé vezessen. Az összes hibáinak meg van az oka és a felelőse, csak - sajnos - erre nincsenek olyan jó és egyértelmű szabályok alkotva, mint a közlekedésben. (Egyedül a közlekedési szabályok igazságosak, viszonylag egyértelműek, ahol mindenki a rangjától, nemzetiségétől, bőrszínétől függetlenül egyforma.)

Noha a jólét és a boldogság mindannyiunk célja, vágya és érdeke, mégsem tudjuk, hogy mit tehetünk e nemes kívánságok elérése érdekében. Vannak, akik nem tesznek eleget és azért nem érik el egyiket sem, mások viszont valósággal túllőnek a célon. Hiába akarunk jól élni, ha azért nem próbálunk megküzdeni, csak magunkat sajnáltatva alamizsnáért tartjuk a markunkat, de hiába lakunk palotában is és pénzeszsákokkal takarózunk, ha hétfőtől vasárnapig, reggeltől estig csak dolgozunk, ha nem jut időnk pihenésre, szórakozásra, egyszóval az élet örömeire, mert a palotának is csak egy kis részét tudjuk belakni (a többi csak a takarítás és egyéb munkák lehetőségeit gyarapítja) és a pénzünket sem vihetjük a sírba. Lehet bármennyink is, abból csak az a miénk, amit fel tudunk használni, amit megeszünk, megiszunk, amit megtanulunk és látunk, tapasztalunk a Földünk csodálatos világából és amennyire kihasználjuk, kielégítjük szexuális vágyainkat. Ha ezeket maximálisan biztosítani tudjuk magunknak és mellesleg egészségesek is vagyunk, elégedettek és boldogok lehetünk, az összes többi pénz, rang, hatalom és dicsőség felesleges kihasználhatatlan tartalék.

Márpedig ha ezen a "Föld" nevű bolygón - mely a mai tudomány szerint még egyetlen, ami életet hordoz a hátán - minden "EMBER" titulussal megelőlegezett személy legalább megpróbálna a tökéletesség felé irányulni (azért csak irányulni, mert tökéletes ember lehet, hogy nincs, de nem azzal van baj, aki azért téved mert tudatlan, hanem ott van a hiba, amikor a tudatlan, az is akar maradni) és megpróbálná lerázni, vagy megszabadulni az örökségül kapott, vagy időközben felszedett tévhitétől, miáltal önmagát és másokat is tisztelő (nem pedig becsapó) jóindulatú, becsületes, barátságos, családját és természetet szerető, tisztelő és óvó személlyé válna. Ráadásul mindenki azt tenné, amihez ért, amit kell és amit, ahogyan érdemes, akkor a Földünk valóban olyan lehetne, mint amilyennek elképzelték és lefestették Ádám és Éva idejét az édenkerti paradicsomban. Úgy pedig kétségbevonás nélkül megérdemelnénk azt a megelőlegezett - de azóta és addig jogtalanul használt - megnevezést, hogy "EMBER".

Az oldalt készítette és fenntartjaMa 3, összesen 104428 látogató, legutóbb 02:50:37 órakor.